3. rész

*Alison Walker szemszöge*

Megérkezés előtt

   Szokásos péntek éjszaka, osztottuk a cuccost Legends-ben, eskü a melegek a legnagyobb drogosok, mellesleg ki is vannak tömve. Igaz, néha rámozdulnak Axelra, de hát a cél érdekében mindent, bár ő néha nem így van vele például amikor egy-egy illető kissé illuminált állapotban az intimterülete körül matat. Mikor vettem át a pénzt, észrevettem, hogy Axel heves beszélgetésbe kezdett az egyik taggal, aki amúgy rohadjon meg, hogy meleg, miután Axel kezet-fogott vele engem is odahívtak, majd beavattak. A téma az volt, hogyha feltörjük az utcán parkoló Audi q7 – est, akkor kaszálunk 1000 dollárt, sok vesztenivalónk nem volt, max ha beriaszt elfutunk. 

  Kimentünk az utcára, megkeresni a kocsit, igaz nem tartott sok ideig amúgy szerelmem az a autó. Gyors léptekkel odamentünk az ablakaihoz, a táskámban lévő boxer-el betörtem az üveget, mikor észrevettem, hogy nyitva van az ajtó.

-          Ez tuti csapda – súgtam oda Axelnak

-          Ne aggódj Al – ült be a járműbe

És abban a pillanatban az a faszi, aki „felbérelt” előrántotta a rendőrségi igazoltatóját és neki nyomott az autónak, hátrakötve a kezeim. A társai is előjöttek, akik Axit rángatták ki a kocsiból, majd átvezettek minket a kéttömbnyivel arrébb parkoló rendőrautóhoz, és gyengéden belökdöstek.

-          Nos, Alison Walker 19 éves drogkereskedő, és rongáló és Axel Walker 20 éves ugyanúgy drogkereskedő, emellett gyilkos, amit a szülei pénze miatt megúszott. Mindkettőjük tanulmányi eredményei kiválóak voltak, emiatt a nagyfőnökök szeretnék megmenteni a jövőjüket, hogy ne egy börtönbe kelljen leélniük az életüket ezért a „Charndal Army Base” nevű katonai táborba küldik magukat, aminek az elvégzése után tisztalappal kezdhetnek.

-          És, ha mi ezt nem akarjuk? – kérdezte Axel

-          Ebben az esetben, automatikusan kerülnek a börtönbe.

-          Mikor kezdődik? Vagyis hogy lesz?

-          Most hazavisszük magukat, ott összepakolhatnak, kizárólag egy bőrönd és egy hátizsák lehet egy személynél. Hajnal négykor pedig önkért megyünk, hogy megbizonyosodjuk, hogy biztosan felszállnak e a repülőre. Tizenegy- tizenkét órás út áll előttük, átszállás nélkül, mivel magán, a többit meglátják.

-          Most meg kifelé! – parancsolt ki a vezető rendőr

Igazából, sosem hittem, hogy pont így fogunk lebukni, egy ilyen átlátszó csellel. Elővettem a legnagyobb bőröndöm és telepakoltam. A maradék füvemet eldugtam a melltartómba, majd figyelmeztettem Axelt, hogy tegyen el pár szál cigit a zoknijaiba és a bőrönd titkos rekeszét pedig kajával töltse. Két sminklemosót tettem el, az egyikbe vodkát öntöttem, a másik meg ténylegesen sminklemosó. Rendeltünk pizzát egy ilyen 0-24 pizzériából majd elmentünk aludni, ami olyan 2 órára sikeredett, mivel pontosan hajnali négykor már verték az ajtót. Ruhában és sminkben aludtam már el, hogy tudjak valamit pihenni is, Axel is követte a példám. Kimentünk az ajtón és beültünk, körülbelül egy órás volt ez az út, közben kaptunk egy teljes felvilágosítást, hogy mi is ez. A repülőtéren a magánrepülő már várt, leültem Axi mellé és ráhajtottam a fejem a vállára, ő pedig az én fejemre és így folytattuk a megszakított pihenést. Délkörül hoztak kaját, ami krumplipüré és csirkemell volt, fogjuk rá ehető minőség, az út többi részén beszélgettünk és zenét hallgattunk. A repülő egy kis szigeten szállt le, ahol busszal utaztunk tovább, ott már kevésbé barátságos fogadtatás volt, körbement egy katonatiszt szerűség és beszedték a telefonokat.

  A tábor megannyira nem volt barátságos az a szokásos elektromos megoldásos kerítés. Az ajtóban névsorba rendeztek, így Axel hátrébb került.

-          Alison Walker, 13 faház, legközelebb csak vacsorát kapnak, mint étkezés! A kiképzés holnap reggel kezdődik! – és azzal a lendülettel odébb lökött.

Nos, a tájékozódási képességeimmel negyed óra alatt megtaláltam a házat, a többieknek csak a cuccaik voltak ott, és mindenkinek az ágyán a gondolom én egyenruhája. Testvéries ösztönök alapján bementem egy random faházba a fiúk részlegén, és hál ég pont ott volt túl jó vagyok. Rajta kívül még ott volt egy nem ronda szőke hajú, barna szemű fiú Nate. Később megjelent a tesója is Rose hasonló külső tulajdonságokkal. Még beszélgettünk egy kicsit és visszamentünk Rose-al a mi házunkba. Addigra a többiek is ott voltak.

-          Hali – köszöntem nekik

-          Sziasztok – köszönt Rose is

-          Sziasztok! – köszönt aranyosan mosolyogva – Isobel – mutatkozott be gyorsan

-          Yasmine – mutatkozott be lényegre térően

-          Nos, és a legfontosabb kérdés. Ki mit csempészett be? – tettem fel a kérdést

-          Néhány szál cigi, és két Joint – húzta a száját félmosolyra Rose

-          Nálam Ópium, Kokain és Heroin meg talán Speed is, ha nem hagytam otthon…- ütögette a bőröndje húzófülét Yasmin, ahová nagy valószínűséggel rejthette az utóbbit – De nem adok mindenkinek mindent, ütős cuccok, nem gagyi. Dubaiból veszem mióta kezdtem a pályát – húzta mosolyra vörös rúzsos szája egyik sarkát

-          Embereim vagytok! – pacsiztam le velük

-          Már csak az a kérdés, hol tudnánk rágyújtani – nézett körbe Rose

-          Nálam is van pár szál cigi, de mást nem tudtam megtartani – húzta el a száját Iso – Az jó kérdés!

-          Amúgy, nálam fű, vodka és ugyanúgy néhány szál cigi.

-          By the way, nálam is volt pia, csak nem volt megfelelő az álca – kuncogott Iso

-          Aa isten vagy. Egyébként nem tudom, mennyire van bekamerázva a tábor –tekintett ki az ablakon Rose- , de nem idebent kéne, mert itt megmarad a füstszag.

-          Szerintem várjunk addig, amíg elviselhetetlen lesz ez a szar és csak utána éljük fel – vettetem fel

-          Szerintem is, de van egy olyan érzésem, hogy ez napokon belül eljön – nevetett fel kínjában Rose

-          . És egyetértek a készleteink végesek – végignézett rajtunk Iso – Ha rajtam múlik, akkor én hosszú ideig kibírom mindezek nélkül

Erős léptek zaja szűrődött be az ajtón keresztül, ilyen gyors témaváltás a füvekről a pónikig még nem igazán éltem át. Egy eléggé férfias testalkatú, és hangszínű nő állt meg az ajtóban és ordított be, hogy „Hölgyeim vacsora!”

Átmentünk a kajáldába és beálltunk a sorba, valamilyen undorító főzelék félét nyomtak oda köretként és egy félig nyers csirkemellet fájna az embereknek három perccel továbbsütni?

Második nap

Reggel a reggelinél megfigyeltem a tuti transzfesztita házfőnöknőnk rúgta ránk az ajtót ébresztő címszóval, nem is lehetne szebb reggelem. Természetesen hozzádobott egy sor fenyegetést is, hogyha nem szedjük össze magunkat fél órán belül plusz kilométereket kapunk ami már nem oszt nem szoroz. Lefutottuk a kilométereket vagyis kocogtuk, de kibírtuk igaz meghaltunk. Közben bestíröltük az összes faszit, vannak egészen handsome-ok. Utána reggeli és odacsaptak egy kupac vizes zabkását majd az étkezésre szánt idő után visszaküldtek, szabadprogram, majd megint kiképzés és ebéd majd megint és megint és ami amúgy idáig a kedvenc étkezésem volt a vacsora.

Harmadik nap

Reggel immár mondhatni szokásosan tört ránk a nők bálványa, akármilyen férfias kívülről a hangja annál magasabb és irritálóbb. Elmondta a szokásos szövegét, ami közben egyemberként odavetettünk neki egy ,,kussolj ribancot”, amin sikeresen felhúzta magát és beígért plusz kétszáz fekvőtámaszt és guggolást azzal, hogy „rátok fér” kedves. Nincs is jobb, egy hajnali bemelegítő futásnál, amit lerövidítettek mivel reggeli után csapatversenyeket rendeznek. Ennyit a plusz feladatokról, hah. A kaja szokásosan visszataszító, mint a büfésnő és a második feje, még haja is van. Azt viszont nem említették, hogy ezt a szünetfélét is lerövidítik emiatt, az úgy általánosan felénél összehívtak mindenkit és elfuttattak a falon kívüli réthez. Pont mellénk kerültek Axelék, harminc négy fős csapat sorakozott fel egymás mellet.

Az első feladat akadályfutás volt, mi Rose-t ők Natet küldték, igazi testvéri összecsapás, de hát mivel a lányok a legjobbak, ezt be is bizonyította, hogy kik nyerték az első kört, igaz nem mi, de lányok.

A második a lopakodás volt, vagyis az amikor a földön kell kúszni, ezt kő-papír-ollóval döntöttük el és hál ég Iso lett a szerencsés nyertes, a fiúknál Aiden, akinek azért eléggé jó segge van. Ennél már lemaradtam, hogy ki – hányadik, mivel valami halk dobolás csapta meg a fülem.

-          Ti is halljátok? – kérdeztem meg a többieket

-          Azt hittem, csak haluzok – fújta ki a levegőjét Axi

-          Majd valamikor megnézzük – jelentette ki Rose

-          Nincs csapatos összefogás! – ordított ránk egy őr

Akkor majd valamikor megnézzük. A következő feladat, ami egyben az utolsó is, (bizonyos okok miatt lerövidítették) az a váltófutás, ami mindenkit megmozdít. A sorrend Én, Rose, Yasmine és Iso, a legpoénabb, az az hogy rohadtul megnyertük.

Csak pár katona terelt vissza a többiek a helyszínen maradtak, nem gyanús. Rögtön az ebédlőbe küldtek be és mindenki megkapta a fejadagját. Összeültünk Aidenékkel majd később Sebastian is odacsatlakozott.

-          Van még máshol is hely – vágta rá Nate

Ő csak odamosolygott és leült, nem vágom miért nem bírják, szerintem aranyos, bár ők élnek vele együtt. Távolból feltűnt már hiányolt mesternőnk és egyenesen felénk caplatott

-          Nincs fiú és lány közösülés! – ordított ránk

-          Ezt pont maga mondja? – nézett rá kissé megvetően Yas

-          Mellesleg sehova sincs kiírva – szólt hozzá Sebastian is

-          Kettéválni – ripakodott tovább

-          Nem – tisztázta le Axel

Idegesen arrébb vonult, hogy ezt még mennyire megfogjuk szívni. Nem telt el túlzottan sok idő de már vissza is tért a fiúk szeretett ébresztőjükkel, aki a legnyugodtabb idegállapotban:

-          Most kifelé és két körfutás, nyomás! – már rángatta is fel Aident

És hát, mint a jó gyerekek éppen ezért is vagyunk itt kimentünk, a katonák még mindig a kerítésen kívül voltak, amint észrevették, hogy kiküldtek minket az erdő felé azonnal visszaparancsoltak, és közölték velük, hogy mindenkit küldjenek be a saját házukba.

Leültünk a lányokkal egy-egy ágyra, nem igazán tudtunk miről beszélni, mivel a transzink ott állt az ajtóban. Csendben el pókereztünk, amiben nyertem hah még két szál cigit, de úgyis közösbe adom majd, na mindegy.

A nap maradék részében még lejátszottunk pár kört így oda-vissza szálltak a nyeremények. Este még zuhanyozni se engedtek ki, tuti valamilyen állat van kint, a többiek is erre tippeltek. Végülis olyan kilenc körül lefeküdtünk aludni, ilyen se volt még soha.

2. rész

*Aiden Lancaster szemszöge*

Három nappal azelőtt…

Rohantam. Egy vékony izzadság réteg rakódott rá a testemre. Az út összefojt a szemeim előtt. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam már csak pár méter választ el a börtöntől. Elmúltam már 18, ergo büntethető voltam. Már pedig Spanyolországban azért is elkapnak egy magamfajta fiatalt, mert egy rágót kiköptem az utcán. Viszont Én most nem egy ilyen pitiáner dologba keveredtem. A rendőr kocsi nagyjából 10 méterre lehetett tőlem, de Én rendületlenül futottam előre a szűk és sötét utcán. Kiabálások hallatszottak a kocsiból, de az adrenalin szintem az egekben volt, így semmit sem hallottam a saját zihálásomon kívül.

Hirtelen ötlettől vezérelve jobbra kanyarodtam, de ez volt életem egyik legnagyobb hibája. Zsákutca. Méghozzá téglafallal a végén.

- Bassza meg!- kiáltottam fel, és beleütöttem a kemény falba. Bütykeim felszakadtak meleg vér szivárgott ki belőle. Megráztam öklöm, hátha lecsurog róla, de csak jobban elkenődött rajt.

- Nincs menekvés amigo- szólt egy tipikus spanyol rendőr. Alacsony, rézbarna bőr és bajusz.

Sok kérdés futott át az agyamon. Vajon mit fognak írni a jelentésbe? Ittas állapotban betört egy házba, és a tulajdonos részére hatalmas károkat okozott? Vagy talán azt, hogy most már mehet a börtönbe, úgy sincs senkije? Lehetséges.

Aznap…

Végre kiengedtek a rohadt rendőrőrsről. Egy nyomtatványt kaptam a recepciónál. A pult mögött a csaj szigorúan nézett rám. Pedig elég formás lány volt, erre tőle kaptam a legnagyobb pofont. A papíron az állt, hogy a Charndal Army Base katonai kiképző és javítótáborba küldenek. Első olvasásra felnevettem. Egy nyári táborba küldenek 12 évesek közé vagy mi a bánat?!

Mire tovább olvastam, már lehervadt a mosoly az arcomról. Ez valami kőkemény „tábor”. Végig futtattam tekintetem magamon, és rájöttem, hogy tulajdonképpen elég izmos vagyok. Nem lesz nagy kunszt. Na, meg pár hetet kibírok. Sőt! Sokkal inkább kibírok ott, mint a barcelonai rendőrkapitányságon egy napnál is többet…

Mindent leírtak pontosan, mégis olyan zavarosnak tűnt. Miért nem csuknak inkább le? Elég érdekes.

Amint a rendőrség egyik tagja hazadobott, azonnal átfutott az agyamon a menekülés ötlete. Úgyis elkapnának… gondoltam, és sietősre vettem a formám, mert fél órám volt összepakolni. A nagy bőröndömbe pakoltam, pólókat, zoknikat, alsó gatyát, nadrágokat, fülest, töltőt és pár tisztálkodási szert is. Az ajtóból még visszapillantottam, majd gyorsan felkaptam a pultról az utolsó doboz cigarettám. Leugráltam a lépcsőn, aztán ahogy kiléptem a főbejáraton egy magas férfi fogadott. Azaz elkapta alkaromat, és kurtán bemutatkozott:

- Desmond Smith százados.

Erősen rázta meg a kezem, de Én még erősebbnek és még határozottabbnak akartam tűnni. Nem t’om mennyi sült ki belőle.

- Aiden Lancaster, ártatlan bűnöző.

- És nem a Humorherold a középső neve véletlenül?- kérdezte a fickó egy gúnyos mosoly kíséretében.

Egy fekete Jeepbe ültünk be, és a főútról az El Prat felé vette az irányt. A fülembe üvöltött a lázadó zenéim egyvelege. Legszívesebben tomboltam volna, és megettem volna egy sor cigit. De, ehelyett a bőrülésbe süppedve, - amit amúgy és az egész kocsit eukaliptusz illat lengte be- hallgattam a kedvenc zeném, és idegesen bámultam az irritálóan rövidre vágott haját ennek a tagnak. Csak egy rémálom lenne és nem lennék ilyen szerencsétlen, hogy lebukom?

A válasz egyértelműen nem volt. 
Megjelent a reptér hatalmas épülete a látókörömben. Lehajoltam az ülés alá, és a marihuána mintás zoknimba rejtettem két szál cigit. Csak a biztonság kedvéért.

A becsekkolásnál minden zsúfolt volt. Az ablakokon át láttam, ahogy a fekete bőröndöm bucskázik felfelé a repülőgép gyomrába. A beszálló folyosón még a százados egy részletes tájékoztatót tartott, hogy hogy s mit kell tennem az angliai repülőtéren. Hevesen bólogattam, aztán utolsónak szálltam fel a gépre. Leghátsó sorban találtam meg a helyem az ablak mellett. Csak két öreg nő ült mellettem. Semmi jó csaj, vagy valami haverféleség. Neeeeem. Két kibaszott asszony…

Alhattam körülbelül két órát, amikor éreztem, hogy lefelé ereszkedik a jármű. A kordonok között meneteltem, és amikor a bőröndömet vártam, már akkor két alak fogott közre, és a másik irányba vezetett. Egy magánrepülőgép hangárba.

- Ne már! Muszáj megint gépre szállnom? Elzsibbadt mindenem- nyögtem a járdán, miközben az említett tárgy felé haladtunk.

- Érdeklődnék, valaki kérdezett is Téged?- bökött mellkasba a magasabbik férfi. Megforgattam a szemeim, és tovább mentem.

A gép út lassan telt, és természetesen dög unalom is volt, csak zenét hallgattam és nézelődtem. Bár a nagy pufi felhőkön kívül, alig lehetett valamit látni… Egy laza óra után, már a gyomorgörcs ismét készülődni kezdett a hasamban. Benyúltam a pólóm alá, de csak a kockákat éreztem, így megnyugodtam, hogy nem tesz tönkre ez a szar.

A landolás simábban sikeredett, mint gondoltam. Aztán jött a biztos halál.

Amint kiértünk az útra,- Én a hátsó ülésen ültem-, és a mellettem lévő fickó hirtelen belenyúlt a sortom zsebébe, és kivette a meztelen csajos öngyújtóm, majd vele együtt a Piros Marlborómat is.

- Hé!- háborodtam fel, miközben a férfi keze felé kaptam- adja vissza.

- Hamarabb adom vissza a jelvényem, minthogy a Te kis kokszodat- közölte szárazon.

Egy kisfiús pukkancsnak éreztem magam, hogy kicsit türtőztessem magam ökölbe szorítottam tenyereimet. Állkapcsomat megfeszítettem, és lenyeltem a torkomat mardosó dühömet. A tag rajtam szórakozott. Maximum csak Én szórakozhatok másokkal baszdki!

- El van baszva az egész júniusom- morogtam.

- Nem csak a júniusod hapikám. Az egész nyarad. Háhá!- mondta, aztán szája elé emelte a tenyerét- Ó, hogy Te nem is tudtál arról, hogy végig itt töltöd a nyarat? Akkor most szívélyesen közlöm veled, hogy itt is fogsz megdögleni!- A végén már javarészt kiabált.

Arrébb húzódtam az ülésen, és legszívesebben romba döntöttem volna ezt az egészet. Elővettem a mobilom, és legjobb barátomnak dobtam egy SMS-t,- mert még a netem sem működött itt.

 Mr.Köcsögcézár kitépte ujjaim közül Iphone-om, és kikapcsolta, majd zsebre vágta.

- Még az egyetlen szórakozásomat is elveszik tőlem? Nikotin nélkül már alapból bedöglök, na, de szociális élet nélkül! Holnap el is kaparhatnak- fröcsögtem a dühtől. Totál szívás. Bárcsak inkább Barcelonában maradtam volna.

- Ne aggódj, majd Én intézem a temetésed- A férfi annyira élvezte ezt az egészet, hogy legszívesebben behúztam volna neki egy hatalmasat. Paraszt…

Nem idegesítettem magam tovább, csak azt képzeltem el magamban, ahogy egy éjszaka péppé verem ezt az alakot. Egy keskeny földútra kanyarodtunk, ahol kiszálltunk az autóból. A nap leégette a makulátlan bőröm, és a páratartalom elviselhetetlen volt. Megtöröltem a pólómba az arcom, és köptem egyet. A sofőr a markomba nyomta a bőröndöm. Dög nehéznek bizonyult ebben a helyzetben. Végig baktattunk a végtelennek tűnő rohadt ösvényen, aztán megjelent előttem egy hatalmas erdő. Hamar láthatóvá vált a tipikus szöges drótkerítés. De fasza.

A kapunál oda lökték a nevem pár sértő szó kíséretében.

- Te leszel a négyes. Tudod mit jelentek a számok?- kérdezte ironikusan a kapus. Felnevettem, vagyis inkább egy horkantásnak lehetne nevezni.

- Először bemész az étkezőbe, megeszed a „kaját”- a levegőbe rajzolt idézőjelek láttán kirázott a hideg- majd a 15-ös házhoz mész.

Mr.Köcsögcézár meglapogatta a mellkasom, és Én bizony láttam a szemében, hogy tetszenek neki az izmaim. Diadal ittasan megfordultam, és az ebédlő- talán az…- felé indultam. Megragadtam egy fém tálcát, és a zsíros hajú konyhás felé fordultam. Nem csak Én fordultam meg, hanem a gyomrom is.

- Asszem behányok…- mondtam az előttem levő srácnak. Az említett illető hátra pördült, és még undorítóbb volt, mint amire számítottam. Szemüveget viselt, amiben a barna szemei körülbelül 1 milliméteresnek látszottak, a feje tele volt kráterekkel és még hozzá vörös haja a korpától már lassan kiszőkült.

- Hallod ez nem a középsulis programozó tábor öcsi- böktem vállba. Szerencsétlen ijedtében ott hagyta a tálcáját, és elszaladt. Olyan szinten lettem rosszul mindentől, hogy csak egy pohár vizet vettem el, és a kosárból kivettem egy almát. Legalább megnyugtattam magam, hogy a testem nem fog veszíteni a tökéletességéből.

Levágódtam az egyik padba szerencsémre senki sem ült mellém. Miután befejeztem tartalmas ebédem, tovább húztam bőröndöm, és a 15-ös ház felé vettem az irányt.

Majdnem a legutolsó ház volt a sorban, és lepukkant. Konkrétan szar volt. Korhadó, düledező és ingatag. Ha ez éjszaka rám szakad… Nem lesz szép halálom.

Bekopogtam, és kissé be kellett törnöm az ajtón. Jobb híján bezuhantam a szűkös szobába, amiben az ágyak- még- rendezettek voltak, és mindegyiken, csak az eddigi egyenruha volt ráfektetve. Két ágy már foglalt volt, de csak egy srác volt bent.

- Szia- felé léptem, és megráztam a kezét- Aiden Lancaster.

- Oh hali- fogott velem kezet- Én Nathan Cooper, de inkább csak Nate- mosolygott.

Erősen fogta meg a tenyerem. Jó pont.

- Na, bökd ki, Te miért vagy itt?- kérdeztem, miközben hanyatt vágódtam a kemény ágyon. Halkan káromkodtam, és ülő helyzetbe tornáztam magam.

- Rongálás főként meg kisebb verekedések, csak alap dolgok- húzta félmosolyra a száját- és Te mit csináltál?

- Nagyjából ugyanez, csak egy kis illegális dolgok, sőt lopásokkal fűszerezve- megrántottam vállam, és úgy éreztem, hogy két hasonló lélek gubbaszt ebben a pöcegödörben. Mindketten félre néztünk, majd egy kis csönd után felvetettem egy kérdést:

- Körbe vezetsz?

- Persze, megmutatom a helyeket, amiket már ismerek ebből a lepratanyából- nevetett fel kínosan.

- Kösz- folytattam a nevetést, és megszorítottam a vállát. Ő is izmosnak bizonyult, de még mindig Én viszem a prímet. Jó fej gyerek vagy Nate... jegyeztem meg magamban.  

Másnap… 

Reggel Mr.Köcsögcézár vert fel minket.

- Ennél nem lehet szebb a reggelem- dörmögtem, és a paplant felhúztam a hajamig.

- Maguk nyulak! Keljenek fel, fél órájuk van a reggeli futásig- bömbölte.

- Kussolsz…- mondta Nate. A százados már Hál Istennek ezt nem hallhatta, mert ránk csapta az ajtót.

Ja, igen. Tegnap este megérkezett negyedik szobatársunk is Sebastian. Az a srác, aki tegnap már itt volt, Ő Axel. Nagyon adom a stílusát. Sebastian viszont eléggé érdekes arc… Eddig még nem nyerte el teljesen a tetszésem. 
Láttam pár csajt is, de Nate mondta, hogy ne nagyon nézegessem őket, úgyse lehet semmi. A tábor elég ratyi. Alig van fű, és alig van… élet.

Benéztem a takaró alá, és még mindig teljesen hibátlan voltam.

- Hallod Te a kobrád nézed ott lent?- röhögött fel álmosan Axel. Odadobtam a párnát, ami a kis tökéletes arcában landolt.

- Adj egy pacsit- Nate nyújtotta a tenyerét, mire belecsaptam. Sebastian valamit mormolt, és felkapta az egyen ruháját a szekrényből.

- Én itt köztetek nem öltözöm át- közölte, és kiviharzott a helyiségből. Furán néztünk össze, de hamar túltettük magunkat rajt, és készülődni kezdtünk.

- Na, jó, Én ezt a tré ruhát nem veszem magamra- fintorogva eldobtam magamtól az említett tárgyakat. A bőröndömből elővettem egy fekete ujjatlant, és egy laza szürke kosaras gatyát.

- Pörögj egyet, hadd lássam, hogy száll a szoknyád- mondta Axel, miközben pilláit rebegtette.

- Idióta- röhögtem együtt velük.

A többiek is ilyesmi kombináció mellett maradtak, és a horda elindult kifelé. Mivel eléggé vállasak vagyunk mindhárman, így a szűk ajtón beragadtunk, de Én szabadultam ki először. Megdörzsöltem a felkarom, majd fejbe csaptam magam a saját ökörségünkön.

Már mindenki kint állt a prérin, és mindenki az egyen ruhában állt kint a prérin. Kivéve pár lányt, akik már maguk kedvére szabták ruháikat. Hmm, nem rossz ötlet tőlük…

- Ha engem kérdeztek szerintem nekünk plusz 5 kilométer- suttogta Nate.

- Tartom- válaszoltam.

- Uraim, akarom mondani hölgyeim! Maguk mit képzelnek arról, hogy megszegik a házi rendet, és proletár ruhában érkeznek a gyakorlatra?- kérdezte megvetéssel a hangjában az ismeretlen izomagy.

Válaszként egy koronát formáztam a kezemből, és a fejemre helyeztem.

- Tulajdonképpen- néztem a szemébe- ezt képzeljük, és tudjuk is.

A férfinek a fején két ér is kidagadt, és úgy éreztem menten agyvérzést kap.

- Nathan Cooper, Aiden Lancaster és Axel Walker lépjenek előre- harsogta- maguknak van kétszáz darab fekvőtámasz, ezer darab felülés, és plusz 10 kilométernyi gyors futás. Majd’ elfelejtem- hirtelen a fejéhez kapott, és a bajusz alatt kaján mosolyra húzódott a szája- ma ez a hármas takarít a konyhában.

Magam mellé leengedtem karjaim, és olyan hirtelen tört rám a nikotin hiány, hogy köhögni kezdtem.

- Valami hozzáfűzni való?- Tölcsért formált a kezéből, majd a füléhez szorította.

- Baszd meg- súgta maga elé Nate és Axel egyszerre.

- Nem hallottam!

- Nincs uram, nincs- mondtam mindnyájunk helyett.

Kettesével kellett beállnunk, így mi a sor leghátuljára léptünk, de Axel beállították egy idegen srác mellé. Ahogy végig néztem a soron nagyjából 50-en lehettünk. Először volt nagyon sok guggolás, aztán megszámolhatatlan mennyiségű fekvő, és a végén pedig pár percnyi nyújtás.

Éééés elkezdődött a futás. Bemelegítésként volt kettő kilométer lassú futás, majd öt kilométer futás, az életedért. Páran már a kocogás után kiálltak, de mi valahogy kibírtuk. Körülbelül az ötven emberből harmincan, ha maradtunk. Akik megálltak, azoknak velünk kellett futniuk a plusz tízet.

- Eskü sajnálom a lányokat- mondta lihegve Axel.

- Nagylelkűen felajánlom majd annak a szöszinek a pihentető masszázsom- Kifújtam a levegőm, és leguggoltam, mire Sebastian hátulról nekem jött – Hé, ember, mi bajod?!

Nem szólt vissza, csak a válla fölött nézett rám. Pff…

- Melyik szőkére mutattál?- kérdezte Nate. Az állammal jobb irányba böktem, ahol egy vékony lány állt feszülős fekete topban. Nate elkezdett nevetni, majd megpaskolta az arcom- Ő a testvérem.

A szemeim kidülledtek, és végig futtattam mindkettőjükön a tekintetem.

- Legalább Ő jól néz ki- szóltam, és játékosan össze boxoltam Nate-tel.

- A gyengék jöhetnek újra a kezdő vonalhoz- kiabálta a bajszos. 

Akiknek ez szólt fáradtan vonszolták oda magukat az erdő széléhez.

- Cigiznem kell- sóhajtotta Nate.

- Nekem is, de kurvára…

Beálltunk egy rendezetlen kupacba, és már azt tervezgettem, hol fogom lecsalni az erdőben azt a hülye tízest.

- Harmincöt perc áll rendelkezésükre. Aki nem teljesíti ennyi idő alatt, annak majd kiszabom a büntetését!

- Mi a bánat?! Én inkább már most kérem a büntetést- vinnyogta egy lány. Nem úgy tűnt, mint aki bármi rosszat is tett volna az egész életében. Lehet az volt a bűne, hogy nem fizette ki a műkörmeit, hanem mindig az apuci perkált helyette….

Karórámra néztem, és már 18 perce futottam. Pont elég volt. Körbe néztem, és láttam, hogy egy erecske csordogál, ami egy sűrűbb részbe vezet be. Elkaptam az előttem lévő futó Nate pólóját, és szó nélkül arra fordítottam. Vette az adást, így rögtön lopakodni kezdtünk.

- Ha ezen végig futunk öt perc alatt nem lesz feltűnő - Belestünk a sűrűbe.

- Biztos nem kap el egy bujdosó tiszt?- kérdezte mosolyogva Nate.

- És, ha igen?- kérdeztem vissza.

- Nem tudom, mióta érdekel. Menjünk!

Még gyorsan visszanéztem, de már mindenki tovább futott. Senki sem buktathatott le Bennünket. Kapálózva, rugdalózva, szitkozódva haladtunk előre.

- Időben vagyunk?- szólt hátra.

- Ömm, ja.

Tovább meneteltünk. Már láttam a végét, amikor felbuktam valamiben. Felordítottam, mivel ráestem a sípcsontomra.

- Ne ilyen hangosan sírj kisbaba- halkított le Nate, és felsegített. Bicegve folytattam azt a pár métert. Gyorsan átszökkentünk a kijelölt útra, és totál időben voltunk. Még maradt volna 11 perc.

Mint akik teljesen kifáradtak, úgy vonszoltuk magunkat a végéhez. A bajszos végig mért minket.

- Meg sérült Mr. Lancaster, vagy Frankeisten? (ejtsd: Lankeszter, Frankesztejn)- kérdezte.

- Mi ez? Új gúnynév?- Ismét kérdéssel válaszoltam.

- Mától így hívjuk. Nincs apelláta. Menjenek az étkezőtérbe- utasított Bennünket.

Nate kipukkadt a röhögéstől.

- Frankeisten sírok- két-rét görnyedt, miközben nevetett.

- Holnapra elfelejti az a faszfej.

Lassan mindenki megérkezett az kajáldába. Mi már elfoglaltuk a helyünket hárman egy nyolc személyes asztalnál. Senki nem ült mellénk. Érdekes…

- Ti csaltatok?- kérdezte halkan Axel.

- Ez szerintem nem kérdés- kacsintottam.

- Ez nem fair! Nekem is szóljatok már- háborodott fel.

- Nyugi legalább kicsit izmosabb leszel- csitítgattam mosolyogva.

- Kapd be- vetette oda.

A Bajszos és Mr.Köcsögcézár tartott egy rövid beszámolót a nap hátralévő részéről. Nem nagyon figyeltem, mivel nem tudtam levenni a tekintetem a szőke lányról, azaz Roseról.

A kaja elvette kicsit a figyelmem. Valami tejszerű anyag volt, és talán csontdarálék volt rákenve a kenyérre. Sajnos éhesek voltunk, tehát mindet betoltuk. Egy gyors zuhanyzás után vissza kellett térnünk az ebédlőbe, ahol mindenki kapott két-két medicin labdát.

- Mindenki a gyakorlati pályára- kiáltotta Bajszos.

A pálya szarnak bizonyult. Kellett kúszni, mászni, ugorni, futni, dobni. Semmi kedvem nem volt ehhez. Leginkább itt akartam hagyni az egészet, és haza menni. Vajon Pepper írt még?

A lányok kezdték. Úgy tértek vissza a végén, mint valami őslakosok. Páran nyávogtak, és sírva rohantak el. Annyira gáz. A fiúk ugye többségben voltak, kettő részre osztották őket. Én, akit a csapatomból ismertem az a Vörös kocka volt és Fray. Sebastian olyan tekintettel ajándékozott meg, ami a vesémig hatolt.

- Aki kiesik a gyakorlatból, annak dupla munka jár. Rajt!- ordította Bajszos. A csapat neki lódult. Olyan szorosan fogtam azt a két rohadt labdát, hogy belefájdult a karom. A végén nagyon elkezdett fájni a sérült lábam, de nem akartam azt, hogy kiröhögjenek- főleg, hogy Sebastian.

Fulladozva rogytam össze a célban. A nikotin hiány mardosott belülről, és sár került a légterembe.

- Lancaster ne legyél kislány, ameddig velem vagy egy házban- szólt Sebastian. Nem tudtam válaszolni, amíg köhögtem. Végig követtem a tekintetemmel, miközben elsétált. Túlon-túl ügyes volt. Meg se látszódott rajta az edzés, hogy kifárasztotta volna. Bassza meg.

Délután újra futnunk kellett a borzasztó ebéd után. Illetve mindenkinek meg kellett csinálnia a saját fejére kiszabott büntetéseket. Megjegyzem, utálok mosogatni... Túléltük. Nehezen, de túléltük. Fáradtan érkeztünk vissza a házunkba. Délután négy volt. Azt mondták van másfél óra pihenőnk.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz…- mondtam.

- Elhiheted, hogy mi sem- mondta Axel.

- Kinek van dugi cigije?- vetette fel a kérdést Nate. Felnyújtottam a kezem, és az ujjaim a kettes számot mutatták.

Felkeltem az ágyamról, és a tegnapi zoknimból kivettem a dohányt. Axel is kutakodni kezdett a táskájában, és egy félmaroknyi roncsolódott cigarettát vett elő.

- Van Isten.

- Hol szívjuk el? Ezek mindenhol megérzik - kérdezte Axel.

Zsebre dugott kézzel mentünk el a közös fürdőig. Az egyik zuhanykabinban nyomorogtunk, és engedtük a forró vizet. A pára eltömíti a szagot. Remélem.

- Ah, de kellett már ez- Axel neki döntötte a falnak szőke fejét.

Olyan lassan szívtam el a slukkot, mint még soha. Minden szívását élveztem. Kicsit megint élőnek éreztem magam.

1. rész

*Nathan Cooper szemszöge*

Hazafelé sétáltam, már teljesen elhagyatottak voltak az utcák, az idő hajnali 1-hez közelített. Egyszál pólóban voltam, de cseppet sem fáztam, hiszen nyár eleje volt. Zsebem mélyéről előhalásztam
cigis dobozomat és rágyújtottam. Letekintettem nadrágom szárára, melyre néhány helyen festék volt rászáradva, ezzel emlékeztetve az esti programomra. Egyesek azt állíthatják, hogy ez rongálás, más tulajdonában való kárt okozás, de ezzel én cseppet sem értek egyet. Az én nézőpontom az, hogy ezzel viszünk színt a hétköznapokba, melyek befásultak és ugyanolyanok. Utolsót szívtam bele a cigarettába, mielőtt eldobtam volna és bementem a házunkba. Éppen indultam volna fel a lépcsőn, mikor szemem sarkából megpillantottam a nappali lámpájának éles fényét. Ilyenkor senki nincs már ébren általában. Visszafordultam, hogy megnézzem, ki az, de ahogy beléptem a nappaliba kissé belém fagyott a szó. Szüleim álltak előttem, kiknek testbeszédéből semmi jóra nem tudtam következtetni. Anyám melle előtt összekulcsolta kezeit, arcán csalódottságot és megvetést véltem felfedezni, apám arcáról pedig a düh sugárzott. Jobb oldalukra pillantottam, ahol egy viszonylag nagy bőrönd pihent a földön. Szólásra nyitottam a számat, de apám megelőzött.

- Nem kell a magyarázkodás, hogy hol voltál vagy a szöveg arról, hogy te mindent máshogy látsz épp eleget hallottam már. Megváltoztál fiam, én nem ilyennek neveltelek – a végére kicsit megemelte a hangját.

- De nem tettem semmi rosszat. Barátokat találtam, akikkel foglalkoztam. 

- Pontosabban akik elrontottak. Semmit nem köszönhetsz annak a társaságnak. Miattuk hagytad ott az iskolát is – szólt közbe anyám halkan. 

- Azért hagytam ott, mert semmire nem mentem vele, csak elvette az életemet - csaptam a combjaimra. 

- Tudod édesanyád győzködött engem, hogy adjunk neked még egy esélyt, de lám beigazolódott, hogy jó döntést hoztunk. 

- Mégis miről beszélsz? – túrtam a hajamba idegesen. 

- Úgy döntöttünk ez így nem mehet tovább, felelősséget kell vállalnod a tetteidért, és most jött el a következmények ideje – mondta teljesen komolyan apu. 

- Nem igazán értelek. Hogy tudnál felelősségre vonni, mikor nagyon jól tudod, hogy nagykorú vagyok. - De ettől függetlenül még mindig a mi házunkba élsz, és semmit nem fizetsz bele a háztartásba, viszont nincsen több idő a bájcsevejre, egy órán belül indul a gép, amellyel szépen elrepítünk Európába. Aggodalomra semmi ok, onnan majd átvesznek az Charndal Army Base munkatársai – lefagyva bámultam rá. Éppen beszélni kezdtem volna, de nem tudtam mit mondjak, így visszacsuktam a számat. Ezt még néhányszor eljátszottam, mire végre megszólaltam. 

- Anya, mégis miről beszél? – néztem rá. 

- Ez egy katonai kiképzőtábor – kezdett bele – nagyon jó a híre, eddig mindenki, akitől hallottunk róla, azt mondta határozottan segített a gyerekük magatartási problémáin – hogy a büdös francba tud még ilyenkor is teljesen nyugodt hangnemben beszélni? 

- Én nem vagyok már gyerek – összeszorítottam a fogaim – Mi lesz így Rose-al? 

- A húgod meg fogja érteni. De én ezt a témát lezártam - mondta az apám, majd megragadta a kezemet és semmivel nem foglalkozva a kirángatott a kocsihoz.

Anya egészen addig a ház előtt állt, míg le nem fordultunk a főútra. Alig telt el negyed óra, mire megpillantottam a repülőtér épületét. Az út szótlanul telt, kezem végig ökölbe volt feszítve az idegességtől. Kiszálltunk az autóból és a kezembe nyomta a bőröndöt, amit ők csomagoltak össze számomra, majd bementünk az épületbe, ahol feladtuk a csomagot. Apám árgus szemekkel figyelt, egészen addig, amíg be nem szálltam a repülőgépbe.

Nehéz volt felfogni, hogy ez az egész tényleg megtörtént. Elküldenek a világ másik felére, csak, hogy megszabaduljanak tőlem. Rose-tól el sem köszönhettem, nem beszélve a barátaimról, akikkel bár mindig csak az őrültségekben voltam benne, mégis hiányozni fognak. Fogalmam sem volt róla, hogy ez a „tábor” mennyi ideig fog tartani, de tudtam, hogy nem érdemes bármi jót várnom tőle. A nyaram el lett baszva. Egy rövid ideig járt csak az agyam, majd az út további részében aludtam, nem volt jobb dolgom így hajnalban.

Ahogy az európai repülőtéren próbáltam megszerezni a csomagom, hirtelen kettő terepszínű ruhába öltözött férfi jelent meg az oldalaimon. 

- Nathan Cooperhez van szerencsénk? – meglepett mennyire mély és reszelős volt a hangja. 

- Jobban szeretem, ha Nate-nek hívnak – mondtam kissé flegma hangsúllyal. 

- Elhiheted ez a nyár nem arról fog szólni, hogy mit szeretsz és mit nem – zárta le ezzel a beszélgetésünket, mert aznap másodszorra ragadták meg a kezemet, hogy valamilyen járműhöz cipeljenek, ami most nem más volt, mint egy magánrepülő. Legalábbis annak néztem. 

Mielőtt felszállhattam volna elkobozták a telefonomat és a cigimet is öngyújtóval együtt. Ha itt cigizni se lehet, akkor biztos, hogy bajok lesznek, mert nikotin nélkül nem mondanám túl nyugodt személyiségű embernek magamat. A repülő felszállt és az óceán felé indult. Ahogy körbenéztem semmi mást nem láttam csak a végtelennek tűnő hullámokat és a felhőtlen égboltot. Egyszer csak a látókörömbe került egy viszonylag kicsi sziget és megéreztem, hogy egyre laposabban szállt a gép, ezek szerint megérkeztünk. Feltételezésem beigazolódott, amikor a tengerparton landoltunk. Miután leszálltunk, körbenéztem a tengerparton. Nem is volt olyan borzalmas, mint ahogy elképzeltem. Aha, szép gondolat volt, főleg, hogy utána becibáltak az erdőbe ahol lassan egy szöges kerítés vált láthatóvá. 

- Ó szóval ez lenne a tábor. Tetszik a csomó virág, tök hangulatossá teszi – mondtam ironikusan, miközben végignéztem a területen, ahol alig volt még fű is. Megjegyzésemet senki nem reagálta le, pedig én viccesnek tartottam. 

Ehelyett bediktálták a kapunál a nevemet, majd válaszként egy számot kaptak, amiről sejtésem sem volt, hogy mit jelenthet. Azt hittem először elvisznek a házhoz vagy valami, de ehelyett az ebédlőhöz vittek. 

- Edd meg az ételt, amit adnak, majd menj a 15-ös faházhoz, ott fogsz lakni – mondták majd ott is hagytak. 

Megfogtam egy tálcát és egy tányért, majd a konyhás, vagy nem is tudom minek kéne neveznem egy halom felismerhetetlen, ételnek nem igazán nevezhető valamit tett a tányéromra. Körbenéztem, alig volt valaki az ebédlőben. Nem nagyon ismertem senkit így levágódtam egy lány mellé. 

- Ennél szarabb kaját se láttam még – kezdeményeztem beszélgetést. 

- Egy katonai tábortól mit vártál? Ennél már csak a sitten rosszabb a kaja – válaszolt a szemembe nézve. 

- Ez igaz, de ha már az akaratom ellenére hoztak ide, lehetnek elvárásaim, nem? 

- Végül is lehetnek, de én örülök annak, hogy nem egy olyan cellába kerültem, ahol csak egy rozoga ágy és olyan fém klozet van, amit szinte soha nem takarítanak - reagálta le nyersen, de mégis halványan mosolyogva.

- Hát, ha úgy nézzük ez pozitívum, de még így se lehet semmit jónak mondani, amit ebből a táborból láttam. Téged is ráncigáltak idefele egész úton? 

- Ja, de ez engem már nem tudott zavarni - látszott rajta, hogy elhallgat valamit - És ha ügyesen kikerülünk a látóterükből, akkor talán fel is tudnánk dobni mindenki napját - utalt az őrökre és ravasz mosoly kúszott az arcára. 

- De ezt nem fényes nappal kell - húztam félmosolyra a számat - éjszaka sokkal izgalmasabb. Meg amúgy is, nappal mit lehetne csinálni? 

- Ki mondta, hogy fényes nappal? 

- Így már mindjárt jobban tetszik - talán mégsem lesz olyan rossz itt. 

- Akkor majd valamelyik éjszaka megszívatjuk őket - mosolygott továbbra is - Amúgy hogy hívhatlak? 

- Nathan vagyok, de jobban szeretem, ha Nate-nek hívnak - mosolyogtam rá - te pedig...- vártam, hogy kiegészítse a mondatomat. 

- ...Isobel, de Isa-nak szoktak becézni - ekkor lehetett hallani a skót és ír akcentus egyvelegét a hangjában. 

- Akkor Isa, örülök, hogy beszéltünk. De, ha megbocsájtasz, én ehhez az ételhez nem szándékozom hozzányúlni - mutattam nevetve a tányérra - viszont ezt az ellógást még behajtom rajtad - álltam fel mosolyogva. 

- Rendben, majd biztos találkozunk megint - mosolygott vissza. 

A tányérom tartalmát beleöntöttem a legközelebbi szemetesbe, a tálcát pedig a mosogatóhoz vittem. Ahogy kimentem még odaintettem Isobelnek.

Hamar megtaláltam a faházat. Azt hiszem mondanom sem kell, elég rozoga volt, tartóoszlopai teljesen el voltak korhadva. Ahogy kinyitottam az ajtót nagyot nyikorgott, mire egy srác aki bent pakolta ki a bőröndjét, felém nézett. Miközben elmormoltam egy „hali”-t a mellette lévő ágyra hasaltam, mert láttam, hogy oda van téve a bőröndöm és az egyenruhám is. 

- Szia – állt fel a csomagjaitól – mizu? 

- Most jövök az ebédlőből és én mondom, ha szereted a gyomrodat, akkor megkíméled az itteni kajától - nevettem el magam - most értél ide? 

- Fogjuk rá, szerinted miért hoztam pluszba kaját? – nevette el magát ő is – egyik ismerősöm már volt itt és ő mondta, hogy legalább pár napra, mivel úgyis csak fémdetektoron kell átmenni. Egyébként Axel Walker vagyok. 

- Nathan Cooper – biccentettem felé majd folytattam a témát - Hát aki gondol rá előre – mosolyodtam el - Engem ma hajnalba tájékoztattak egyáltalán a szüleim, hogy ide kell jönnöm. 

- Nos, és hogyhogy ideküldtek? 

- Graffiti és szétvertünk a haverjaimmal egy kocsit. Hozzáteszem a tulajdonosa egy féreg volt - vontam meg a vállam 

- Te miért vagy itt? 

- Mondjuk csak azt, hogy az alkohol kissé agresszívvá tesz. 

- Ja értem. Téged is magángéppel hoztak ide? 

- Aha, és a húgomat is – válaszolta egy halvány mosoly kíséretében. 

- Húgodat? És ő mit csinált? 

- Ugyanazt, mint te, csak hát egy kis zölddel is turbózta az önéletrajzát. 

- Egyébként – itt elgondolkoztam – szerintem egyikünk sem rossz ember, mindössze kihasználjuk, hogy élünk, amíg csak lehet – úgy mondtam, mintha tök bölcs lennék. 

- És hát nem mi találtuk ki ezeket, csak kihasználjuk a lehetőségeinket, emellett faszok voltunk, hogy lebuktunk. 

- Ebben egyetértek – nevettem el magam kínomban – azt meg ne várják el, hogy majd mindent negyven évesen próbáljunk ki, mikor már elment a fél életünk. 

- Akkor meg már börtön várna- jelentette ki. 

- Szerintem mi jobban megúsztuk még ezzel. Kopogtattak az ajtón és belépett egy platinaszőke hajú lány. Meg kell vallani elég jól nézett ki. 

- Na hala – ült le Axel ágyára. 

- Oh ja igen, ő a húgom – mutatott rá. 

- Szia – mosolyogtam rá – Nate vagyok. Egyébként kitalálhattam volna, hogy ő az. Nagyon hasonlítotok – mondtam a mondat második felét már Axelre nézve. 

- Alison – mosolygott vissza – Amúgy nem tudjátok, hogy hol vannak a lányok vagy, hogy vannak e? Full üres volt az egész szoba. 

- Én már találkoztam egy lánnyal az ebédlőben, de akkor lehet, hogy még nem cuccolt be – válaszoltam. 

- Létezik csoda – fújt egyet – És át lehet alakítani az egyenruhákat? 

- Én leszarom, ha nem lehet. Én hordom és úgy, ahogy akarom – nevettem el magam cinikusan. 

- És neked amúgy van testvéred? – kérdezte Axel. Mielőtt válaszolhattam volna, egy ismerő csengésű női hang megelőzött. 

- Igen, én – odafordultam, de mikor megláttam ki az teljesen lesokkolódtam. 

- Rose?