8. rész

*Isobel Lowe szemszöge*

Első nap

Fáradtan, nyúzottan és asztalhoz bilincselten ültem egy kihallgató teremben. Elkaptak és ez kettős érzelmet váltott ki belőlem. Egyrészt szabadulni akartam, mert senki sem szeret rabként élni. De ugyanakkor örültem is neki, mert most már biztonságban leszek az elrablóimtól és még börtönbe se csukhatnak. 

Hamarosan egy férfi és egy nő jött be hozzám és velem szembe helyet is foglaltak. A nő kinyitotta a kezében lévő dossziét, majd kiterítette az asztalra. A legelső papíron ott volt nagy lóbetűkkel a nevem: "ISOBEL LOWE" a sok más adatommal együtt és pár fotó. 

- Ansel Blossom vagyok és ő a társam Miranda Geyer, akivel már találkozhattál - mutatkozott be és mutatta be a nőt a férfi - Szeretnénk feltenni pár kérdést és megbeszélni egy pár dolgot. 

- Rendben - bólintottam.

- Akkor szeretném, ha elmesélnéd még egyszer részletesen, hogy mi történt az elmúlt években. 

Erre a mondatára felkaptam a fejem és amikor láttam a komoly tekintetét, nyeltem egyet. Fel kellett idéznem az elmúlt évek minden egyes pillanatát. Akadozva ugyan, de elmeséltem nekik a teljes történetet. 

- Rendben, ezek szerint a történet stimmel. Most jöjjenek a képek - vett kezébe néhányat a képekből, majd elém rakta az első kettőt - Tudod nekünk azonosítani őket? - mutatott a nekem bal oldalira. 

- Adelaida Gurerra és az apai ágú féltestvére Emanuel Gurerra - elevenítettem fel a teljes nevüket - Befogadtak, de én kihasználtam őket. Emanuellel "jártam", hogy közelebb kerüljek a családhoz. Amikor befogadtak, akkor a Adelaidaval is kikezdtem, amikor tudomást szereztem a biszexualitásáról. Később kiraboltam őket és kihasználtam a család bizalmát - tettem hozzá fapofával, mire a rendőr a többi képeket inkább visszarakta a dossziéba. 

Körülbelül még egy óráig beszélgettünk különböző dolgokról, amiket már kezdtem nyomasztónak érezni. Végül sikerült kinyögnie, hogy a nyaramat a Charndal Army Base táborban fogom tölteni és a cuccaimat már össze is készítették. Tekintve hogy az otthoni ruháimat annyi év alatt lehet kinőttem, meg anyum is elmegyógyintézetbe került, vásároltak nekem alap dolgokat. Ezzel is téve arról, hogy ne tudjak becsempészni semmit.
Miután mindent előkészítettünk, kisétáltunk egy fekete kocsihoz, ahol már bíztak bennem annyira, hogy ne legyen már rajtam bilincs. Nem mintha el akartam volna szökni. A reptérig tartó utam csendesen telt, szinte meg se szólaltam egész idő alatt.
A helyszínre megérkezve Mr. Blossom és Ms. Geyer átadott egy terepmintás öltözetű nőnek, mert az előéletemet ismerve nem mertek engem férfi felügyelete alá bízni. Való igaz hogy mostanában poszttraumás stressz szindrómában szenvedek és a férfiak ezt sokszor erősítik a negatív érzelmeimet. A hölgy felkísért a magánrepcsibe és én megpróbáltam kényelembe helyezni magam. Benyomtam a zenét és lehunyva a szemeimet relaxáltam; nem aludtam, de nem is voltam ébren. Sose tudtam repülőn aludni, szóval ez ezentúl se fog változni. Később a nő hozott nekem kaját azzal a szöveggel, hogy használjam ki, mert a tábornak nincs jó élelmiszer ellátása. Valami paradicsomos, virslis krumpli volt egy ilyen krémes, zselatinos, epres sütivel. Miközben ettem, előszedtem a teljesen ingyen kapott, de a legolcsóbb modellű okostelefonom, ahol poén kedvéért lecsekkoltam a Facebookom, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű értesítővel és egy nap alatt elküldött több tucat üzenettel találtam szembe magam. Szinte öngyilkosok lettek az idegsejtjeim, mire mindennel végeztem. Végül mire megérkeztünk, a telefonom is lemerült.
Szorosan a nő mellett sétálva mentem ki a trópusi éghajlatra. Nem volt időm gyönyörködni a tájban, mert már be is szálltunk egy terepjáróba, ami elvitt a táborba. A szögesdrótokat meglátva elszörnyülködtem, el tudtam képzelni, hogy mi minden fog történni a nyár alatt. De legalább izmosabb és erősebb leszek, illetve ezek után már jobban fogom tudni megvédeni magam, ami nekem már csak jó lehet. A cuccomat a kezembe adva mondták be a nevem, mire válaszul csak annyit mondtak, hogy 13, amire csak értetlenkedve néztem. A hölgy kifejtette, hogy menjek a 13-as faházba, mire egy nagyot sóhajtva besétáltam.

Aznap
Nem tudtam aludni, viharos napokon gyakran megesik. Szóval már korán reggel kikeltem az ágyamból, megpróbálva nem felébreszteni a többieket. Kifésültem a hajam és felkötöttem laza kontyba, majd átöltöztöztem halkan a szabadidős egyenruhámba, ami nem volt nagy macera. Felkapva a tisztálkodó kistáskám, a közös fürdőhelyiség felé vettem az irányt. A szolgálatban lévő katonák nem törődtek velem, mert én voltam az első, akinek megtanulták az élőéletét. Tudták, hogy ez a tábor nekem csak jó lehet, így nem okoznék galibát. De a többieknek semmi pénzért nem vallanám be, mert akkor a megerőszakolós történetet is be kellene. 

Lassan bandukoltam a fülledt épület felé és reméltem nem fogyasztódott el egyik fajta víz sem. Nem volt kedvem se forró!, se jéghideg vizet használni. Amint beléptem az épületbe, már akkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ledobtam magamról a ruháim és lezuhanyoztam, mert tudtam, hogy a nap folyamán pedig álmos leszek. Amint kiléptem nem tekertem magamra a törölközőt, mert annyira azért (már) nem vagyok szégyellős. Így amint megtöröltem magam, úgy kezdtem felöltözni. Még csak a bugyimat vettem fel, amikor hirtelen hátra pillantottam és Basht láttam meg. Gyorsan felkaptam a törölközőt és reflex-szerűen takargatni kezdtem magam.

- Mi a kénköves poklot keresel itt, a NŐI oldalon? Egyáltalán hogy jutottál be? - suttogtam kiakadva - Ne is válaszolj! Múltkor a szobatársaid is megtalálták a módját, csak te...khm...többet láttál - teszem hozzá elvörösödve.
- Mondanám, hogy kanos paraszt vagyok... - erre a kijelentésre már automatikusan lepillantottam és azért az is igaz volt - ...de csak valami privát helyen akartam beszélni veled valamiről, mielőtt beavatnánk a többieket - mondja bizalmasan és halkan.
- Ez az egyetlen "privát" hely, amit ismersz a táborban?! - vontam fel a szemöldököm, miközben még mindig takargatva magam, körbetekertem magam a törölközővel - Na mindegy. Mit akarsz mondani?
- A lényeg, hogy már pár napja felfigyeltem egyfajta zajra a sziget egy távolabbi pontjából és elgondolkozva rajta, szerintem köze ahhoz, hogy például sötétedés után nem lehettünk kint az egyik nap. Mármint ha csak mi táborlakók lennénk itt, akkor nem kéne védeniük minket
- Lehet, de szerintem egyelőre maradjon ez kettőnk között. A megfelelő pillanatban beavatjuk őket - komolyodtam el - Tudom foglalkoztat téged, hogy mi lehet ez, de majd ha a többiek benne vannak, akkor együtt felfedezzük. Bármi is legyen az, amitől a katonák is félnek - néztem a szemeibe.
- Oké. Rendben - sóhajtott egyet, de után bólintott egyetértően.
- Helyes - itt tartottam egy kis szünetet - Hacsak nem akarsz még valamit mondani, takarodj ki innen! Szeretnék felöltözni - parancsoltam szigorúan, de mégis angyali fejjel.
- Mit parázol? Láttalak már Éva kosztümben - biggyesztette le ajkait csalódottan.
- Frusztrál a kis Bash, jó? - vörösödtem el teljesen - Menj már át és csapd ki!
A nap további része egyhangúan telt. A vihar miatt nem engedtek ki, inkább elméleti dolgokat oktattak. Bash-sal folyamatosan a megfelelő pillanatra vártunk, de az sose akart bekövetkezni. 

7. rész

Axel Walker szemszöge

Legelső nap

Olyan hajnali négy óra lehetett, éppen visszaértünk Alisonnal a lakásunkba. Igen, Alison a testvérem, szüleink kizártak, amint leérettségiztünk így a saját kis vállalkozásunkból tartottuk fent magunkat. Eléggé fasza lakásról van szó kétemeletes (megvettük a felette lévőt is és egybeépíttettük) három háló, két fürdő egy konyha és egy nappali. Kivételesen, vagyis inkább véletlenül otthon hagytam a telefonomat, így mikor megtaláltam öt nem fogadott hívás egy ismeretlen számtól. Újrahívott.

-          

                 - Axel Walkerrel beszélek?

-                                -  Igen, és én kivel, ha szabad tudnom?

-                                - Joshep Marcus, egy megbízásom lenne számotokra a húgoddal.

-                               - Ezeket nem ezen a számon szoktuk intézni.

-                               -  Már mindegy, nem?

-                               - Milyen munkáról lenne szó és mennyit keresnénk?

-                 -Kétezer dollár, készpénzben. A részleteket holnap a Legendsben elmondom, hisz úgysem itt intézik az ügyeiket. – letette

Ja igen, azt nem említettem, hogy talán nem a leg legálisabb a munkánk. Al sose egyezne bele egy előre letisztázatlan ügybe, még a pénztől független se, de most szükségünk van rá. Úgyis, az a törzshelyünk, na de várjunk. Ezt Joshep, ha egyáltalán így hívják, honnan tudhatná? Axel, maximum elmenekültök, ne legyél már ilyen életképtelen, szükségetek van rá – nyugtattam magam és elaludtam.

Na ja, a vállamon ülő ördögre hallgattam, mivel átverés volt, amint feltörtük a kocsit a rendőrök már kaptak is el minket, ha ezt megtudja húgi engem kinyír, szóval az a beszélgetés meg sem történt. Jelenleg pakolunk össze mivel egy „új esély jövőjében” elküldenek a Charndal Army Base kiképző táborába, király pont így terveztem a nyaram.

Aznap

Röviden összefoglalva az eddigi napjaim; a kaja szar, a kiképzéseket a parkour miatt bírom, a szobatársak jófejek és hát van egy pár finoman fogalmazva kurvajó nő. De az élvezeteknek ellenkezve ott vannak a házmesterek (?), akik ezeket húszezer százalékosan ellenzik, bár látszik. Négyen vagyunk szobatársak Nate, Aiden, Sebastian és én, talán, sőt biztos a legjobban kinéző csapat vagyunk.

Ez is egy olyan ritka nap volt, amikor drágalátos izomagy barátunk keltett, de most magán is túltett. Két fazék, nem viccelek tényleg két fazekat csapkodott össze és rá katonai induló dallammal ordibálta „Keljetek fel köcsögök, gyertek ki a küszöbön! Keljetek fel köcsögök, fulladjatok ki a mezőn…”

-          Igazán belecsaphatta volna a fejét – mondtam ki kissé hangosan, amire visszafordult

-          Mindjárt a te fejedet fogom – hajolt túlságosan közel és természetesen ordított, majd kiment, hálég nem akarta figyelemmel kísérni, ahogyan átöltözünk.

-          Remélem kifullad a mezőn – fordult oldalra Nate

Ha bejött kelteni, akkor valószínűleg a többi csoportot is felverték, vagyis ha nem leszünk kész körülbelül két percen belül, akkor rohadt hosszú lesz a sor, és addigra ki fog hűlni a rántotta, és nincs rosszabb, mint a hideg rántotta. Ez szerintem a többiek elméjén is végigfutott, mert egy emberként keltünk fel és kivételesen a tényleges egyenruhát vettük fel, de csak mert esett. És, hogy mi az igazán szopás? Az, ha akárhogyis sietsz hideg lesz a kajád, sőt még egy másik „gang” befoglalja a már megszokott helyeteket. És ez nem azért olyan nagy baj, hogy „ó ne az a mi szenthelyünk”, hanem mert ott van a legkevésbé büdös, emellett ahol már csak maradt hely az pont a kukák mellett van, gondolhatjátok.

-          Hé Szöszik!

Mivel egy férfihang szólalt, meg én inkább nem fordultam meg, még a végén mást hisznek. Félreértés ne essék, nem vagyok homofób, egyszerűen csak mielőtt idekerültem túl sokkal voltam körülvéve és hát önszántamból inkább távol maradnék És még egy feltehetőleges kétesség tisztázására a seggem szűz, remélem az is marad.

-          Igen? – fordult meg Al és Rose

-          Nyugodtan ideülhettek, elférünk – kacsintott feléjük

Alison egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit utalóan felénk pillantott, jelezve, hogy ténylegesen mind elférnénk, ami látszólag hatásos volt.

-          Na meg persze a többiek is – erőltetett magára egy mosolyt

Kis családosan összeültünk, és mindenki bemutatkozott a másiknak a csáveszt, aki odahívott Thomasnak hívják és a rövid hajú barátnőjét Sharoonnak. Yasmin mellett ültem szélen, istenem az a nő.

Mivel zuhogott, ezért lerövidítették a kiképzést és a nap maradék részében ténylegesen szabadidőt kaptunk, igaz házakba zárva. Ámde amiről az izomagyak nem tudnak, az nem is fáj nekünk. Mikorra már vagy harmadszorra kordult meg valamelyikünk hasa:

-          Nem ma hozzák a kajákat a büfére? – tette fel a világmegmentő kérdését Seb

-          Már el is ment a hűtőkocsi – válaszoltam mit nem sejtően

-          Grillparti? – nézett rajtunk végig Yas

-          Száztíz százalékosan támogatom – csillant fel Alison tekintete

Ezzel az alapos megbeszéléssel, történt az, hogy betörtünk a konyhába. Hogy direkt nem is zárták be vagy csak elhagyták a kulcsot részletkérdés. És ami még elég gáz, az az, hogy valamelyik húst már kicsit erős bukéval küldték. De ott nem süthettük, mert akármikor bejöhetnek ezért hát mindenki fogta amennyi elfér nála és belevágta a zsebébe és futottunk az erdőbe. Aidenék mesélték, hogy amikor levágták a futást találtak egy fedett tűzrakó helyet.

Mikorra odaértünk, kiosztottuk, hogy Én és Aiden lefaragjuk a fákat, Nate Alisonnal próbál tüzet csiholni és az elhozott húst szelektálja Yas és Rose. Hogy faragtam e már? Nem igen mondható el, de hát végülis új funkciót kapott a belső zsebemben tartott mini bicska. Alisonék nem a legnagyobb sikerrel jártak el ezért besegített nekik.

Az előkészületek után páran elkezdtük felszúrni a botra a húst, majd Nate szinte tanult profizmussal egyiket sem égette oda.

-          Öhm, Aiden, te most tényleg eltettél párat tartalékba? – nevetett fel Isobel

-          Pszt, felkészülök a rosszabb időkre! – tette el az utolsó megmaradt darabot is

-          Remélem testvéries osztozkodás lesz a sorsa – vetette fel Nate

-          Ja, egy neked kettő nekem – biccentett rá Aiden

-          És három nekem – pillantottam rá bociszemekkel

Ez volta legelső és valószínűleg a legutolsó nap, amikor jóllaktunk a táborban. Ha lett volna még egy kis pia, ami amúgy lett volna csak faszfejek voltunk és nem hoztuk el azzal, hogy „úgyis lebukunk és akkor még azt is elveszik tőlünk”, kész kerti parti feeling. Ami még érdekes lesz, hogy hogy jutunk vissza, mert estére mindig sokkal több őrt állítanak fel.

A házakhoz való visszatérés sima volt, de mikor osontunk volna be a hajnali órákban izomagyhadnagy megfogta a vállam és hátrarántott.

-          Mit kerestek ti ilyenkor itt?

-          Csak elmentünk közösen kicsapni, a mosdóba – mondtam a lehető leg hihetőbben

-          Kanos kölykök, na takarodjatok be!

6.rész

*Yasmine Ahmad szemszöge*

Előtte

   Éppen a Los angeles-i apartmanomba tértem volna vissza, amikor megláttam egy rendőrségi értesítőt a postaládámból félig kilógni.
Őszintén, először sokkot kaptam, mivel jelenleg (khm, jelenleg 2 éve), dílerkedésből élek meg. Eredeti tartózkodási helyemnek Irak van megjelölve, ahol a szüleimmel éltem. Onnan sokszor jártam át Dubaiba hajóval, amikor pont a mi környékünket sújtotta vészesen a háború. Mikor a szüleim először kiadták nekem az utasítást, hogy menjek Dubaiba, mert itt a környéken fog járni nemsoká az ellenséges autóhad, nagyon megijedtem. Csak az járt a fejemben, hogy mi lesz ha meghalnak? Mi lesz ha történik velük valami baj?
   Hát igen, ez még a szüleiért aggódó, visszahúzódó kis énem volt. Aztán unokatestvéreim Dubaiban hamar bevezettek a való világba is. Megtanultam megkülönböztetni a drogokat, olcsót a drágától, Dubaiit a Kínaitól, minőségit a halálostól. Mondhatni profi vagyok a szakmámban, mintha érzékem lett volna hozzá, hamar kitanultam és hasznosítottam tudásom. Azóta volt hogy napi több kiló is elkelt tőlem.
   Így laktam tehát Los Angelesben egy gyönyörű minimal apartmanban, amit imádok, és szemeztem aggódva a postaládából kilógó levéllel, beleképzelve hogy hol buktam le, mikor és hogyan.
   Szinte reszketve vittem  a kezemben a borítékot, és a kulcsomért kotorásztam a táskámban. Beléptem a házba, ledobtam a szatyromat a legközelebbi sarokba, a táskámat úgyszint, és leültem a konyhában lévő egyik bárszékre. Sietve bontogattam fel a levelet, amit aztán magamban susmorogva olvastam fel:

T. Yasmine!
Miután megtudtuk az állandó tartózkodási helyét, a borítékon feltüntetett címre küldtünk egy értesítőt. Az ön hivatalos gyámjai bejelentést tettek Yasmine Ahmad eltűnéséről. Kérjük, 31 napon belül jelenjen meg az iraki főrendőrkapitányságon, viszont ha ezt nem teljesíti, körözést adunk ki, emellett felhatalmazást kaptunk arra, hogy önt mint kiskorút, elszállítsuk az otthonába.
Ha a feltüntetett tartózkodási helyen nem Yasmine Ahmad él, a levelet kérjük küldje vissza, ezzel jelezve nekünk!

Tisztelettel: Azzim főtiszt

    Szóval haza kellett mennem újra, a háború kellős közepére. Az az igazság, pont azért mentem Los Angelesbe, hogy ne kelljen minden nap rettegésben élnem és minden nap azon aggódni, hogy mikor leszek én a következő, akire éppen Allah nem figyel (nem, nem vagyok hívő csak ilyen szépen fejeztem ki magam), és csap el egy tank vagy lő le egy katona? Inkább szépen csendben szereztem egy vízumot, és egy köszönőlevéllel a hátam mögött hagytam Irakot, hogy az álmaimat követhessem, táncolhassak a világ legjobb stúdióiban, vagy akár kitanuljam a sminkes szakmát. De, persze a dílerkedés errefelé is felkapott dolog úgyhogy, megőriztem volna ezt a fajta elfoglaltságomat is.

    A rendőrségen való becsekkolásom megtörtént, ők hazadobtak, mert szépen kisírtam magamnak azzal a dumával, hogy nincs pénzem taxira. Előre féltem hogy mi fog következni. Sosem féltem a szüleimtől, de akkor egy kicsit tartottam a reakciójuktól, hogy megléptem és itt hagytam őket.
   A házba belépve az anya által főzött ebédillat csapta meg az orrom. Még én szöktem el és terülj-terülj asztalkámat csináltak?
- Szia Yasmine.- lépett elém apám.
- Szia Apa. Nagyon haragszotok?- mértem fel a helyzetet.
- Ami azt illeti, igen. Gyere ebédelni és megbeszéljük. – furcsán nyugodt hangnemben beszélt.
Leültem az asztalhoz és elkezdtem kiszedni a tavaszi tekercseket az edényből a tányéromra, mikor trappolást hallottam a lépcsőn. A húgom, hát persze. Róla akkor el is feledkeztem mikor elmentem, mivel ő cserediák programon volt Spanyolországban.
-Szia Yasmine! Komolyan? - nézett rám felháborodva – Elszöksz Los Angelesbe és engem itt hagysz? – nevetett végül.
- Hát sajnálom Al, te éppen a spanyol tengerpartokon süttetted az amúgy is, éppen elég barna bőröd, nem volt sok választásom.
- Jogos – ült le ő is az asztalhoz.
- Yasmine – ült le végül apám is és kezdtük el a komoly beszédet – Én gondolom, hogy te nem ilyen jövőt képzelsz el magadnak mint mi neked anyáddal. De történetesen mi vagyunk a szüleid, te pedig kiskorú vagy, ezért még befolyásolhatunk. Kitaláltunk neked valamit. A tettedhez és a viselkedésedhez képest ez még igazán kevéske büntetés, de ennyivel megúszod. – mindeközben egy kupac lapot forgatott a kezében, amit egyszer csak elém csúsztatott.
   Egy szórólap volt és egy A4-es nyomtatvány. A szórólap tetejére nagy és szigorú talpas betűtípussal ki volt írva hogy „CHARNDAL”. De mi a bánat az a Charndal? Belelapoztam, és meglepve tapasztaltam hogy egy katonai kiképzőtáborról volt szó. Amikor belenéztem, egy csomó képet láttam különböző akadálypályákról, edzés céljából, egy elég lepukkant menzát, és az edzőket, egymást átkarolva, mosolyogva. És ha mindez nem lenne elég, beszúrtak pár képet a szállásainkról is. Mondanom sem kell, még csak alulról sem üti az apartmanom színvonalát, de elvégre ez egy tábor, nem nyaralás... De azért remélem az ágyat és a falat befestethetem fehérre, mert a minimal stílus az én lelkemnek egyfajta béke, hogy minden szép és letisztult. Na, mindegy is.  A nyomtatványon pedig az szerepelt, hogy sikeresen lefoglaltak egy helyet.
   Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, félelem, mert nem tudtam mi vár rám, nyugalom, mert a drogbiznisz nem bukott le, és kíváncsiság hogy kikkel leszek körülvéve. Reméltem lesz jó sok helyes pasi mivel pillanatnyilag nem volt senkim.
- Mindez csak azért van, hogy megalapozzuk neked azt a jövőt amit mi képzelünk el neked. Hogy megtettszen neked ez a pálya, és egy napon a hazánkért tudj szolgálni – szavalta szinte apám, aki szintén katona volt, csak nem a hazánkban. És az ez iránti vágyat ezek szerint rajtam akarta kitölteni.
- Van más választásom? – vetettem be az utolsó próbálkozásaimat.
- Nincs. – zárta rövidre anya.
- Hah! – ordított fel a húgom – szívás.
- Ennyire ne örülj, még van három helyük is – nevetett fel apám.
- Visszaszívtam – fogta meg húgom a poharát és felrohant az emeletre.
- Kezdj készülődni, 30 perc és itt vannak érted – nézett rám anya.

   Felmentem a szobámba, előkaptam a fekete kemény falú bőröndöm a gardróbból és pakolni kezdtem szélsebesen. A szórólap azt írta hogy nyári elfoglaltság. Szóval nekem most egy egész nyárra kéne elférnem egyetlen egy bőröndben? Az jó lehet.
Raktam el pár rövid és pár hosszú nadrágot, próbáltam mindegyiket a lehető legtakarékosabban elrámolni. Került bele még pár póló, pár trikó és vagy öt bikini, amiből három felső sima fekete. Természetesen, a sminkes neszesszerem nem maradhatott ki a csomagomból.
   Amikor kész lettem, bezártam az ajtómat, lepattintottam a bőröndöm húzókarját, és elkezdtem a kis csőbe heroint adagolni. Kb. félig töltöttem, amikor bedobtam egy kis golyót, ami egy falat képezett nekem, és mehetett bele a kokain. Amikor kész lett ment bele még egy golyó, és vissza is pattintottam a kart.
   A speed és az extasy pedig a bőrönd talpán lévő kitámasztópöckökbe kerültek, mivel üreges gumiból voltak. Zseniális aki ezt kitalálta.

Beszaladtam még a fürdőszobába, biztos ami biztos. Megerősítettem a tusvonalamat, raktam fel plusz púdert, lefújtam egy kiló sminkfixálóval, vissza a szobába és lecseréltem a ruhámat is egy sima magasított derekú rövidnadrágra és egy fekete velvet anyagú trikóra, a melltartómat meg ledobtam mert utálok benne repülőzni. Alig, hogy eldobtam a hajvasalómat, már csengettek.

Még csak rám sem kellett szólni, mentem le és húztam magam után a bőröndöm is. Még be akartam pakolni pár gyógyszert és kötszert a biztonság kedvéért, nem mintha egy katonai táborban nem lenne, de hát fel kell készülni a legrosszabbra is. Amikor beszaladtam a fürdőbe, csak lopva letekintettem az ajtóhoz is, ahol egy nagy darab öltönyös ember éppen apámmal beszélgetett, mintha csak egy régi jó ismerőse lenne. Aztán leesett. Ő tényleg apám egyik régi jó ismerőse. Na, fasza. Apám csak azért mert ilyen nyugodtan kiűzni itthonról, mivel a tábor teli lesz a spanjaival. De, remélem ott lesz a transzi is, akin nagyon sokat nevettünk a húgommal mikor kisebbek voltunk.

-Miss Yasmine? – nézett rám szigorú tekintettel a hadnagy. Vagy ki.
- Én lennék – mondtam, lehet hogy kicsit túl erőtlen hangnemben.
- Velem fogsz utazni a reptér B portáljáig, ahol átszállsz a Charndal magángépére, ami rövidesen meg is érkezik, mivel épp egy másik rabo….khm…katonát szállított.
- Magángép? Király, olyanon sem ültem még. Lesz kaja?- szögeztem neki kérdésemet.
- Persze, prémium menükből választhatsz, de azt javaslom használd ki, mert a táborban borzalmas az étel. De ha kérdezik, tőlem nem tudsz semmit… - nézett körbe mint egy sunnyogó kisgyerek. Szuper, protekciósnak éreztem magam.

A reptérig tartó út nyugisan telt, nagyon elálmosodtam, csak nézelődtem. Mikor odaértünk, két másik katona várt akiknek szintén ismerős volt az arcuk, de hát ha egyszer ismerősök közé küldött apám, nem csodálkozok, mivel kisebb koromban rengeteget néztem végig katonai gyakorlatokat, és mentünk katonatársaihoz ilyen családi ebéd balhéra.
A két másik álcaruhás izombajnok mellettem baktatva, gyászmenetszerűen kísértek a géphez, mintha egy frissen elkapott sorozatgyilkos lennék. Azt nem tudtam, hogy a bilincs hol marad, de inkább nem szóltam el magam, hátha előkapják.
Felszálltam a nagy, fehér, Charndal felirattal ellátott magángépre, elhelyezkedtem egy fotel-szerű ülésben, előttem egy aranyos kis asztalkán pohár volt és szalvéta. Leraktam melléjük a laptopom és a telefonom, gondoltam kihasználom a jelenlétüket, mert nem hittem hogy egy katonai táborba sűrűn beengednek laptopokat. Mire felmértem a gép belsejét és kényelembe helyeztem magam, el is indultunk, megkaptuk a felszállási engedélyt. Amíg a felhők nem takarták el a kilátást, addig nézelődtem, és utána bealudtam. Kb. húsz perc telhetett el, és csengőszót hallottam. Kinyitottam a szemeimet és csak annyit láttam hogy hozzák az ebédet. Ekkor már törökülésben ültem a kis fotelszékemben. Szeretem mindenhol otthon érezni magam, hát most mi van abba. Kaptam egy kis tálcát is, vagyis ami azt illeti nem is volt olyan kicsi, sőt, kimondottan nagy volt, úgyhogy míg ettem, a tálcára raktam a laptopom, és Netflixen sorozatot néztem.
Leszállásnál egy kisebb légörvénybe keveredtünk, a gépet megdobta, én meg csak kapaszkodtam a legelső dologba ami elém került, és az a telefonom volt, amin az Instagramot nyomogattam. Igen, nem izgultam túl hogy a gép hömpölyög, gondoltam, majd csak sikerül letenni. Igaz, plusz tizenöt perc lett, de leszálltunk.
Egy kis szigeten érte a lábam a földet. Szép, tiszta vizű tengerpartja volt, egy kicsit beljebb hatalmas fák, és trópusi esőerdő. De nem a vadabb fajta ami tele van génkezelt hatalmas pókokkal és vadállatokkal, hanem olyan szelíd de mégis hatalmas. Aztán beljebb pillantottam és jött a fekete leves. Szögesdrót. SZÖGESDRÓT.
Valahogyan mertem sejteni hogy az ott az a hely lesz amit én keresek. Beültettek egy terepjáróba és már indultunk is a porta felé, ahol egy nagy kapu várt, nyitva. Bemondták a nevem, beszedték az elektromos eszközeimet, és már mentünk is tovább. A 13-as faház előtt megálltunk. Félve, de kiszálltam a kocsiból, és bementem abba a lepratelepbe.

-SziasztOOO…- köszöntem volna, de megbotlottam egy kiálló szögben. Szép volt Yasmine, jól bemutatkoztál.
- Úristen, jól vagy? – állt fel az ágyáról és jött oda hozzám egy lány. Talán Isobel, ha jól megjegyeztem a repülőn kapott újonnan jött katonák listáját.
- Persze, semmi bajom – elkezdtem előszedni a táskámból egy vattapamacsot, és leguggolva körbepárnáztam a szöget – Amúgy Yasmine vagyok.
- Értem, ha esetleg nem tudnád, én Isobel. – mutatkozott be a lány aki a segítségemre sietett.
- Rose –mosolygott rám az egyik ágyról egy szőke hajú lány.
- Alison – intett felém még egy lány, akit a sötétségben hirtelen csak a fehér haja miatt vettem észre.
- Valaki jártas már errefele? – vetettem fel.
- Hát én nem rég érkeztem, ezen kívűl csak egy faházat láttam.
- Én ugyan régebben érkeztem, de még egy faházat sem láttam- nevetett Isa.
- Személy szerint csak pár órája szenvedek, és szintén csak egy másik házban jártam – nézett ki az ablakon Alison.
- Jólvan akkor nem vagyok nagyon lemaradva. Azt mondták hogy az első utamnak a menzára kell vezetnie, de mivel kaptam a repülőn enni, ezért kihagyom, mert hallottam hogy undorító – fintorodtam el.
- Igen, az szép szóval is kifejezve moslék… - értett egyet Isa
- Nate mesélt róla –mondta Rose
- Nate? Ah jó, azt hittem már hogy fiúk sem lesznek. – dobtam le ezzel a lendülettel a bőröndöm, ami műanyag borítása végett nagyot koppant, és bezuhantam az egyik ágyba
- Miközben jöttem, láttam nem is akármilyen fiúkat – kacsintott Al.
- Nem tudom lányok mi van velem, de mostanában nem hiányzik hogy pasim legyen. De talán majd ez az elkülönítő sziget kihozza belőlem, hogy megint normális legyek –nevettem el magam cseppet kínosan.
- Dettó – mondta Isa nem túl derűsen – most nem tudok róla beszélni, de majd elmesélem.
- Mostanában nekem sem, de lehet hogy az önbizalomhiány teszi… - szegezte le tekintetét Rose.
- Ugyan istenem, hova van neked önbizalomhiányod? Ah, na majd én kezdek veled valamit élet… - mondtam hirtelen Rosenak. Utálom mikor egy gyönyörű lánynak önbizalomhiánya van. Rose erre már nem válaszolt csak felnevetett.
- A „felnőtt” korom nagy részében helyes melegekkel voltam körülvéve, de azért persze becsúszott néhány hetero is – húzta el a nudera festett száját Alison.
- Isa, ha gondolod nekem nyugodtan kibeszélheted ami nyomja a lelked, ha segíteni nem is tudok, de mindenképp meghallgatlak – vetettem egy biztató mosolyt a lány felé.

…

Valahol a 10. nap környékén
   Reggel van. Még haldoklom de már fent vagyok, és a tudat hogy egy hadnagy hamarosan bejön és a fülünkbe ordít, kiakaszt.
- Lányok, valaki ébren?
- Mintha aludtam volna... – ül fel törökülésbe Alison.
- Jaj, felkeltettelek? Ne haragudj, de inkább én mint a transzi, aki percek kérdése és megjelenik. – forgatom meg a szemeim.
- Már rég óta, alig bírok aludni –ásít fel Isa is.
- Ez az ágy kikészíti a gerincem – mormolja Rose és a másik oldalára fordul.
- Ne is mondd, szerintem ennél a parketta is puhább – ülök fel nehézkesen.
- Alapból sem aludtam túl sokat, egy szúnyog vagy mi, vágyakat érzett hogy a fülemnél repkedjen – nézett Al a falra, ahol ott van a dög – Na, most meghalsz! – hajítja oda a mellette lévő szekrényen lévő dobozos zsepit.
- Szép volt – nevetek Al terrortámadásán, de a végén beleásítok.
- Én áldom az eget, hogy a csótányok még nem találtak meg minket – szól Rose.
- Hosszú még a nyár –húzza mosolyra a száját Alison.
- Ezért mondtam, hogy még... – neveti el magát Rose.
- Igaz. Na, lányok én megrohamozom a fürdőt még mielőtt mindenki felébred és sor lesz –indulok kifelé.
- Veled tartok – mászik ki az ágyból Al – Ilyenkor meg még kicsit higiénikusabb, már ha itt lehet ilyet mondani.
- Csatlakozom – ébredezik Rose is, és kel ki az ágyából két nyújtózkodás között.

Így indult tehát a Galz squad fürdeni még ébresztő előtt. Mindenki felpakolva, törülköző, tiszta egyen- (és nem egyen) ruha, tisztálkodó szerek. Már magabiztosabban tettük meg azt az utat, még félálomban is, mint első nap, mivel ezen a trópusi szigeten szerintem, a napi átlaghőmérséklet üti a 40 fokot.
Bementünk a fülledt kis kőépületbe ami fürdőként szolgált. Mindenki helyet foglalt egy radiátornál, mert a két fogason kívül csak oda lehetett pakolni, amit Rose gyorsan be is foglalt Alisonnal együtt a törölközőjüknek. Na szép.
Miután levetkőztem, magamra tekertem a fürdőlepedőm, és elballagtam a tükörhöz, hogy felfogjam a hajam fürdéshez.
Egyszer csak lépteket halottam kintről. Gondolkoztam, hogy kimegyek megnézni mi az, mert én voltam a legközelebb a bejárathoz, de letudtam magamban annyival hogy biztos csak a katona tisztek, és tovább kínlódtam a hajammal. Egyszer csak ordítás hangzik fel.

-ITT VANNAK – hallom meg egy fiú hangját aki a tusoló felé rohan.
- Axel, ha ismét szopatsz akkor megint meg leszel verve! – ordít az előző hang gazdájához a második is. Azt hiszem ez Aiden volt.
Ja és Axel. Hát persze, ki más lenne?
Éppen, hogy felkaphattam volna magam elé a ruháimat, annak ellenére hogy amúgy már törölköző is volt rajtam, már bent is volt a fürdőben három srác. Isa arcán ugyanazt a meglepettséget láttam, rajta egy szürke rövidnadrág volt és egy melltartó, mert eddig az arcápolási rutinját végezte a mellettem lévő tükörnél. Rose és Alison már a fülkéknél álltak fehérneműben, kicsit hátrébb, takarásban általunk.

- Na, már tudom hogy, hogy lehet kibírni ezt a nyarat. – lépett be Aiden büszke arccal, majd végig mért engem és Isat.
- Takarodjatok már kifelé! – ordítottam feléjük mikor Aiden mellett felbukkant Axel és Nate is. A kiabálásomra Rose és Alison előbukkantak felmérni az eseményeket.
- Baszdmeeeeeg. Itt vannak a hugik is – fordult Axel, Nate felé.
- Oké asszem’ nekem vége is a bulinak – vetett véget a benttartózkodásnak Nate, de azért láttam hogy még egyszer végigfutatta rajtunk a szemét.
- Jó, én is megyek – fordult sarkon Axel is egy csábos mosoly kíséretében.
- Menjetek csak, én maradok – indult be a két fehérneműs lányhoz Aiden. Ám amikor lépett volna be a küszöbön, arrébb rúgtam azt, mert azok a szar szögek persze hogy semennyire nem tartották. Aiden megbotlott benne és egy nőies sikoly kíséretében elesett.

- Mégis mi a jó franc folyik itt? – az ajtó felé kaptam a fejem, és ott állt a transzi tiszt, lüktető erekkel a homlokán. Én brutális nevetésben törtem ki, mert nagyon rég láttam a transzit, most pedig még nevetségesebben néz ki, mint valaha. De, igazából a kutya nem foglalkozott velem, a tisztünk rohant be Aidenhez, utasította hogy keljen fel, aztán kivezette. Nem ő az első aki szabályt szeg, ilyenkor jön az hogy megbeszélik a bűntetését.
- Na ez jó volt. Aiden majdnem letaperolt, kösz Yas – mászott a zuhanyzóba Rose.
- Ez közel volt – jegyezte meg Isa is.
- Ahogy ismerem őket, nem ez volt az utolsó. Hol ijeszti el őket az ilyenektől párszáz fekvőtámasz? – kezdtem én is vetkőzni nevetve.

  Aznap még edzettünk pár órát természetesen, ha egy maratont nem futottunk le, akkor semennyit sem, plusz a hasizom volt a mai téma. Kimondottan örültem is neki mert tök jó lenne ha kockás hassal térnék vissza Los Angelesbe. Tuti csak olyan képeket tennék közzé Instagramon amin bikiniben vagyok.
Pár napja bevezették az elméleti oktatást. Na igen, ez kevésbé élvezhető. Rozoga iskolapadok, újra. A szerencsénk az hogy nem viszik túlzásba, hetente max háromszor szokott lenni egy óra oktatás. Elmagyarázták hogy, hogy fogjuk a különféle fegyvereket, persze a fiúk nem egyszer beszóltak hogy ezt talán nem elpofázni kéne, hanem mutatni és gyakorolni. És milyen igazuk van, de nem, mi inkább először megtanuljuk hogy vizsgázhassunk belőle. Logikus.

Életemben eddig egyszer fogtam a kezemben fegyvert, amikor az idióta haverom belekevert valamibe, de szerencsére időben eldobtam, nem lett belőle bajom. Na ja, ennyit értettem a pisztolyokhoz.

Este amikor a futás után visszamentünk a házainkba, mindenki nagyon ki volt borulva, a mai nap mindenkit lefárasztott, mind agyilag, mind testileg. Bedőltünk a lányokkal az ágyakba, volt aki egymásra mert úgy puhább, volt aki a sajátjára és befeküdt egészen a fal mellé. Egyszer csak támadt egy ötletem. Felkeltem, előtúrtam a bőröndöm, lepattintottam egy lábát és egy zacskót húztam elő belőle. Erre a többiek is felkapták a fejüket.
- Neee. Ugye nem az amire gondolok? – kérdezte izgatottan Rose.
- Dehogynem – kapta is ki a kezemből Alison

Így történt hát, hogy aznap este elszívtunk még egy zacskót a tartalékaimból, és összességében pozitívan zártuk a napot.

5. rész

*Rose Cooper szemszöge*

Visszaemlékezés

Korán ébredtem. Az éjszaka rengeteget forgolódtam és nem sokat aludtam. Lementem a nappaliba, hogy igyak egy kávét és meglepetésemre már szüleim is ébren voltak. Anyu a pultra támaszkodva állt és kissé megviselt tekintettel mért végig, apu pedig az asztalnál ült egy újsággal a kezében és teljes nyugalommal kortyolgatott egy pohár eszpresszót. A pulthoz léptem, hogy elővegyek egy bögrét, de feltűnt, hogy anyám pillantása mindenhova követett, így letettem, ami a kezemben volt és ránéztem, miközben a konyhaszekrénynek dőltem.

- Valami baj van?
- Nem is mondanám annyira bajnak, ha nem a te szemszögedet venném figyelembe… - kezdett bele, majd ásított egyet, ő sem aludhatott valami sokat az éjjel.
- Anya kezdesz megijeszteni – válaszoltam teljesen komoly arccal.
- A bátyádról van szó – a mondat végére kicsit elhalkult.
- Lehetne, hogy nem csak fél mondatok jönnének ki a szádon? – kicsit hangosodni kezdtem.
- Tudd, hogy beszélsz anyáddal! – szólt közbe apa.
- Jó rendben, végülis csak megérted. A bátyádat a magatartása miatt egy katonai táborba küldtük.
- Hogy mi van? – kerekedtek el a szemeim – Mondd, hogy ez csak egy vicc – kezdtem el járkálni, hogy levezessem egy kicsit a feszültséget.
- Nem vicc, te is tudod, hogy mostanában enyhén szólva elengedte magát. Egyre több verekedésbe került, arról nem is beszélve, hogy szétverte a nagybátyád kocsiját – Te jó isten tényleg komolyan beszél.
- Ti normálisak vagytok? – kapkodtam a fejemet kettőjük között – Mi a franc van azzal, hogy a mi érdekeinket nézitek? A fenébe is Nate a bátyám, ezt nem tehetitek meg csak úgy – egyre gyorsabban vettem a levegőt.
- Üdvözöllek a való világban kislányom, ahol nem te diktálsz, hanem mi – gúnyosan mosolyogva szólalt meg apám.
- Egy nagykorú helyett nem dönthetsz! – mondtam már szinte hisztérikusan.
- De igen, ameddig az én házamban él, és engem vesz elő a rendőrség, ahányszor csak valami bajba keveredik.
- Hol van ez a tábor? – próbáltam nyugodtabb hangon beszélni, de a fejemben már a tervet szőttem, hogy hogyan fogok elmenni utána, mert egyben biztos voltam: nem fogom egyedül hagyni egy idióta kiképzőtáborban.
- A Csendes-óceánon, de nagyon remélem, hogy semmi buta dolog nem fordult meg a fejedben – anyám meg akarta simítani a vállamat, de arrébb húzódtam.
- Nem, semmi ilyen – mondtam és azzal a lendülettel rohantam is fel a szobámba.

Az ágy alól kiszedtem a bőröndömet és beledobáltam a ruháimat, tisztasági és női dolgokat, illetve egy plüsst, aminek a fülénél vágtam egy kis lyukat és rejtettem bele néhány szál sima cigit és kettő jointot, mert nem hiszem, hogy a táskámat nem fogják átkutatni. Ezek után gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem, kicsit sminkeltem és már indulásra készen is voltam. Igaz, a tábor nevét nem tudtam (és nagy valószínűséggel a szüleim sem szándékoztak megmondani), de azt igen, hogy ha a Csendes-óceánról van szó, akkor célszerű Európába mennem.
Szó nélkül mentem le a lépcsőn, de még mielőtt az ajtóhoz értem volna apám megragadta a kezemet és erősen rászorított.

- Mégis mit képzelsz, hova mész?
- A testvérem után – szögeztem le.
- Szó sem lehet róla, nincsen terád ott szükség – már szinte kiabált – nem hagyom, hogy elrontsd a bátyád nevelését.
- Azt már sikerült neked elrontanod – sziszegtem a fogaim közül – vadbarom – ezt már halkabban tettem hozzá, de valószínűleg meghallotta, mivel akkorát lekevert nekem, hogy éreztem, ahogy felrepedt számból kiserken a vér. Belülről ajkamba haraptam, hogy ne buggyanjon ki a könnyem és azzal a lendülettel léptem is ki az ajtón.
- Ha most elmész, akkor ide többet be nem teszed a lábad – vetette be utolsó fegyverét is.
- Ó hidd el, együtt tudok ezzel élni –válaszoltam és már indultam is gyalog a repülőtérre.

A légi út hosszú volt, de legalább tudtam pihenni. Európába érve viszont nem maradt más ötletem, mint körbekérdezni az embereket, hogy esetleg nem tudnak e valamit a táborról vagy valamilyen katonai központról, de senki nem tudta miről beszélek. Már teljesen kezdtem feladni a reményt mikor egy idős bácsi szólt utánam.

- Kisasszony, szerintem ön a Charndal Army Base táborára gondol – kedves mosolyt küldött felém.
- Úr isten, köszönöm, megmentett a teljes reménytelenségtől – nevettem fel kissé kínosan – Esetleg még azt meg tudná mondani, hogyan jutok oda?
- Mivel egy kis szigetről beszélünk csak hajóval, vagy helikopterrel van esélye eljutni – látszott az arcán, hogy észrevette csalódott arckifejezésem, így újra megszólalt – De ma jó napja van, mert éppen egy halászhoz van szerencséje. Elviszem magát.

Nagyon kedves volt az úr, nem utasítottam vissza az ajánlatát. A kikötőbe taxival mentünk, természetesen én fizettem, ha már ő tesz nekem szívességet.

A hajóval legalább egy órát utaztunk mire megpillantottuk a hullámok közül előbukkanni a szigetet.

Innen már egyedül mentem tovább, hamar meg is találtam az erdő sűrűjében lévő tábor kerítését. A bejáratnál az őröknek magyarázkodtam egy sort, hogy mégis mit keresek itt, majd miután elvették a telefonomat, öngyújtóm, cigimet és ékszereimet, elvezényeltek a házhoz, amiben lakni fogok. Csak ledobtam a cuccaimat és mentem is a bátyám keresésére. Mikor megtaláltam épp egy lánnyal és egy fiúval beszélgetett.
- És neked amúgy van testvéred? – kérdezte tőle a szőke srác.
- Igen, én – szólaltam meg gondolkodás nélkül felhívva magamra a figyelmet.
- Rose? – nézett rám Nate kicsit lesokkolódva, majd megragadta a kezem és kihúzott magával a ház elé – Mégis mit keresel itt?
- Nem akartalak magadra hagyni egy ilyen helyen – suttogtam, ő pedig válasz helyett csak megölelt, de amikor elhúzódott észrevette a sebes számat.
- Mi történt? – fordította oldalra a fejem, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Apa… - nem hagyta, hogy tovább mondjam.
- Kinyírom azt a faszfejt – mondta dühtől forró hangon.
- Hagyjad, inkább meséld el, hogy mi is ez a hely…

Jelen

5. napomat töltöttem a táborban, ahova akár a maratonra való felkészülésért is jöhettünk volna. Iszonyatos izomlázam volt a lábamban, a kezemben, sőt azt könnyebb lenne elmondani, hogy hol nem. Az ágyak kényelmetlenek voltak, a nyakamat is elaludtam. Amióta itt vagyok nem laktam jól és nem is tudtam sokat pihenni. Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy hamar sikerült megtalálnom a közös hangot a többiekkel, a szobatársaim nagyon jófejek, hálát adok az égnek, hogy nem ilyen plázapicsákhoz vagy gyíkokhoz kerültem. Arra is volt alkalmam bőven, hogy végignézzem a srácokat, meg kell hagyni volt pár nem rossz, de maradjunk annyiban, hogy Aiden, Nate szobatársa viszi a pálmát.

Reggel szokás szerint a torna előtt fél órával keltett drága házfelügyelőnk természetesen a megszokott rikácsolós hangjával. A párnát a fejemre húztam, hogy ne halljam és nem vágytam másra csak még 5 perc alvásra, de ebbe vetett reményemet elvesztettem mikor a kedvenc transzink megállt az ágyam mellett és ordítani kezdett, hogy ha azonnal nem kelek fel, ne is álmodjak reggeliről, mert annak az ideje alatt plusz feladatokat csinálhatok az ő ellenőrzésével. Mert amúgy álmaim kajáját szokták odalapátolni.

Amint látta, hogy elkezdek felkelni, végre kitakarodott a szobából.

- Csak engem kezd már rohadtul idegesíteni? – forgattam meg a szemeim.
- Engem már első nap óta – vont vállat Isobel.
- Meg kéne szívatni a ribancot – vigyorodott el Alison.
- Szerintem már a kinézetével is eleget büntette a sors – tette hozzá Yasmine is.

Mikor ránéztem az időre már csak 10 percem volt, így gyorsan felvettem egy fehér sportmelltartót meg a rövidgatyává átszabott terepmintás egyenruhát majd miután hajamat lófarokba kötöttem a szemeim alá tettem korrektort, hogy legalább a kialvatlanság jeleként kirajzolódó karikák ne látszódjanak. Közben a többiek is elkészülődtek és együtt mentünk ki a füves területre, ahol a többiek már felsorakoztak, beálltunk Nate-ék mellé is mindenki lepacsizott velük, de persze a felügyelők már ezért is ránkszóltak.
Szokás szerint futással kezdtünk, de ahogy az utóbbi két napban, ma sem mentünk ki az erdőbe. Volt térdemeléses, saroklendítéses futás, rengeteg guggolás, hasprés és fekvőtámasz és mindezt néhány kör kocogással „vezettük le”.

Reggelire száraz kenyeret adtak egy szelet felvágottal, amibe szerintem minden volt húson kívül, de megettük, ha már más nem volt. Mikor mentem vissza a faházba megpillantottam az egyik bokornál egy kicsit barnább bőrű srácot egy rövid hajú lánnyal. A csaj egy kis zacskót vett el tőle, majd gyorsan elment mintha mi sem történt volna. Lehet meglesz az emberünk.

Csak egy kevés szabadidőt kaptunk, mert utána kivittek minket a közeli réten található szebb szóval kifejezve akadálypályára. Ahogy körbenéztem láttam néhány kötelet egy magas rúdra erősítve, egy körülbelül 2 méteres fából készült falat, illetve homokgödröt és még egy kötelet, ami két fa közé volt kifeszítve eléggé magasan.

- A köteleknél fogtok kezdeni, a feladat szerintem elég világos – szólalt meg egy számomra még ismeretlen, kopasz férfi – fel kell mászni, majd utána a falon szintén. A homokon végigkúsznak, aztán valahogy feljutnak a fa tetejére és a kifeszített kötélen pedig a nem létező karizmukra – itt köhögött egyet – vannak utalva - Átkapaszkodnak, majd lejönnek. Addig vagyunk itt, amíg mindenki meg nem csinálta.

Mindegyik kötélhez állt egy-egy ember, majd tapsra indulhattunk is. Ez még nem okozott nehézséget, viszont a falnál már megakadtam, hiszen a magasságom nem nagyon kedvezett számomra. Szerencsére Nate is pont akkor ért oda, ezért bakot tartott és így már sikerült felkapaszkodnom a tetejére. A kúszás sima ügy volt, viszont a fánál sorban kellett állnunk, mert egyszerre csak egy ember tudta csinálni a feladatot. Előttem egy kocka srác volt, már kapaszkodott a kötélen, de a közepénél megállt és kiabálni kezdett, hogy nem bírja tovább, nem túl meglepő, de egyik katona sem segített neki, aminek a következménye az volt, hogy leesett egyenesen rá a gerincére. A szám elé kaptam a kezem és elfordultam, mert nem bírtam odanézni sem.

- Vigyétek el innen a fiút, hogy a többiek folytathassák – szólt hátra válla mögött Aidenék házfőnöke. Nem mintha mást vártam volna, de akkor is furcsa volt, hogy így kezelik a helyzetet. Meg is halhatott volna, nekik meg az a fontos csak, hogy egrecíroztassák tovább a többieket.

Felkapaszkodtam a fára és remegő kézzel csimpaszkodtam rá a kötélre. Nagyot nyeltem és elkezdtem haladni, minél előbb túl akartam rajta lenni, épségben meg is úsztam. Utánam már csak páran voltak, majd mielőtt visszamentünk kaptunk egy kis szabadidőt, így a társaságunk szokás szerint egybegyűlt a rét egyik elhagyatottabb részébe.

- Én ezt nem bírom – sóhajtott Aiden, majd eldőlt a földön.
- Utálom ezt a helyet – folytatta Alison és leült, én is követtem példáját.
- Legyünk optimisták...legalább jó alakunk lesz. Elkél már nekem az az izmosabb comb - mondta Yasmine miközben a cipőjéről kapargatta egy bottal a sarat.
- Tiszta vízhólyag lett a kezem ettől a szar kötéltől – nézte a tenyerét Nate – Már elegem van ebből az egészből.
- Recskázni se lehet basszus – suttogta Ai Nate fülébe, de kicsit hangosra sikeredett és mi is meghallottuk. Isobel nem mondott semmit, csak leült a többiekhez és a homlokáról letörölte az esetleges izzadtságot, majd hátrasimította a haját. Amint meghallotta Aiden megszólalását mintha megjelent volna egy kis halvány pír, ha a testmozgás nem pirosította volna ki.
- Mert egy ilyen helyen az a legfontosabb – forgattam meg a szemem nevetve.
- Rose ebbe te ne szólj most bele – tette kezét maga elé a bátyám, majd az előbb említett srác felé fordult – Hidd el, én megoldom – vigyorgott.
- Más is szívesen megoldja – fordította fejét Axel a pár méterrel távolabbi picsacsordához, akik őket stírölték.
- Nekem más oldhatná meg – vigyorgott Aiden kajánul és lopva rám pillantott. Arcom elvörösödött és igyekeztem témát váltani.
- Szerintetek miért kísérgetnek mindenhová ezek a fegyveres katonák? – biccentettem feléjük.
- Biztos valami állat – vonta meg a vállát Al.
- Ugyan már, még te is mondtad, hogy hallottad a dobolást – vonta fel a szemöldökét Ax.
- Most őszintén, szerintetek valakik laknak itt? – tette fel a kérdést Alison, amin már én is gondolkoztam.
- Nem kizárt, hogy élnek valakik itt - szólalt meg Isobel és Bash szinte egyszerre. Majd összenéztek, hogy ez most furcsa volt.
- Mármint semmit se tudunk erről a helyről. Nem tudhatjuk, hogy hogyan lett ez egy tábor helye és eleve miért csak katonák vannak itt és például nem épültek ide őt csillagos üdülőhelyek - vonta meg a vállát Bash.
- Hagyjuk már - mondta Yasmine és nekidobta Aidennek a saras botot, ő pedig erre válaszul csak átpasszolta Axelnek.
- Ezen a szigeten még az állatok se maradnak meg, nem még, hogy emberek. Ez szerintem baromság – szólalt meg.
- Szopj le – vetette oda Ax Aidennek és hátradobta a botot, ami megakadt az egyik őrben, mire az odajött hozzánk.
- Elég volt a bájcsevejből hölgyeim és úr… maradjunk a hölgyeimnél – nézett végig a társaságon a kopasz ezzel utalva rá, hogy mehetünk vissza a táborba.
- Valaki szedjen fel innen, mert én már most hulla vagyok – vágott világfájdalmas arcot Yasmine, Nate pedig kapott az alkalmon és segített a lányon én meg csak rámosolyogtam.
- Köszi, köszi, ha nem segítettél volna, itt maradok. Vagy a kopasz cipel be. Ki tudja.
- Így, hogy megemlítetted a kopaszt még inkább jónak látom, hogy segítettem - kezdett nevetni.
- Nate tesó, ennyire ne legyél kanos- röhögött Aiden.
- Engem ugyan nem zavar - húzta félmosolyra a száját Yas miközben a fiúk előtt sétált egy méterrel, Aiden pedig végigstírölt rajta, mire Nate játékosan oldalba lökte. Eközben feltünt, hogy Sebastian akárhányszor csak Ai-re nézett, azt csontig hatoló tekintettel tette.
- Fray te amúgy mi a francot bámulsz folyamatosan? - szögezte Aiden Bashnak a kérdést, miközben visszafelé sétáltak.
- Kérdezd a bátyád, láttam itt valahol – vetette oda.
- Bash messzire mész –figyelmeztette Nate.
- Mi az Isten?- Aiden elkapta a pólójánál Sebastiant és egy fának lökte.
- Tényleg nem emlékszel, hogy mi történt köztem és köztetek? - nézett keményen támadója szemébe és még nem támadt - Westbrook-nak tényleg kellett az a balhé - biccentett nyomatékot adva.
- Bármi történt közöttetek, ha szétveritek egymást, az nem old meg semmit – kiabálta utánuk Isa picit ijedten. Aiden egy utolsót lökött a fiún és otthagyta.

Mivel aznap nem ebédeltünk, kicsivel korábban volt vacsora, ami valamilyen zöld trutyi volt, borsót véltem benne felfedezni, de igazából nem akartam tudni miből készítették, a lényeg, hogy megettem és valamennyire elmulasztotta éhségemet. Evés után elmentem lezuhanyozni, de mire sorra kerültem már teljesen hideg volt a víz, így gyorsra fogtam. Fogamat is megmostam, majd bementem a házunkba, ahol még egy kicsit beszélgettünk, aztán mindenki ment aludni.

Éjfélig forgolódtam, nem jött álom a szememre és kintről is hallottam az őrök hangját, ami nem tűnt túl nyugodtnak. Úgy döntöttem megnézem, mi történik, úgyis visszajövök, még mielőtt rajtakapnának. A mi házunk mellett osontam végig, majd kinéztem, de hátulról valaki visszarántott és mielőtt felsikítottam volna ijedtemben, befogta a számat.

- Shhh kislány, Én vagyok- levette a kezét a számról, és a csípőmre rakta.
- Aiden, a szívbajt hoztad rám - sóhajtottam.
- Szokták mondani- kacsintott- hova mész ilyenkor?
- Nem tudtam aludni és furcsa hangokat hallottam - vontam meg a vállam - de ezt én is kérdezhetném tőled.
- Én a titkok embere vagyok, de ja, ez már kezd furcsává válni, ami itt kint megy éjszakánként.
- Bármi is történik, nem bánnám, ha nekünk is beszámolnának róla.
- Bébi, ketten édes kevesek vagyunk, hogy kiderítsük. mi van itt - Egy kósza hajszálat tett a fülem mögé, és közelebb hajolt. - De ketten édesek vagyunk- morogta.
Szívverésem felgyorsult és a szemébe néztem. Nem szólaltam meg csak egy nagyot nyeltem, szám sarkában egy apró mosoly bujkált. Még közelebb hajolt, amikor már csak egy milliméter választotta el ajkainkat, ennyit mondott:
- Majd legközelebb.
A szavak után sarkon fordult és egy ismeretlen hang irányába indult.

4. rész

*Sebastian Fray szemszöge*

Azon a napon...

Épp hazafelé vettem volna a tempót, amikor a rendőrség elkezdett üldözni. Anyátokat! Elkezdtem szaladni hazafelé, mert már nem volt távol a kecóm. Csak szaladtam, de Boston ritkásabban megépített épületei között azért nem annyira könnyű. Így csak annyit tehettem, hogy aki az utamba állt, azt szépen kifejezve félreállítottam. Felsóhajtottam amikor bejutottam a lakásom épületének külső kapuján és mint egy őrült futottam fel az emeletre a lakásomhoz. Mire felértem, szinte remegett a kezemben a kulcs, annyira aggódtam, hogy a rendőrség is bejutott a külső kapun. De az épület biztonsági szintjét felidézve magamban, a rendőrségnek hosszú időket kellett volna várnia a bejutáshoz. Ezzel a lendülettel a kulcs már kattogtatta is a zárat és már bent voltam.
Épp csuktam volna be az ajtót, amikor valaki jelenlétét éreztem meg. Védekezési ösztönöknek engedve, gyorsan megfordultam, elkaptam az illető karját, és magamhoz húzva, nyaka köré fontam a karom. Mindez pár másodperc alatt történt, hogy megfigyelni se tudtam azt a valakit.

- Így kell üdvözölni egy hölgyet? - kérdezte vigyorogva mielőtt megfigyelhettem volna, hogy ki Ő.

- Bocsi Nick, zsaruktól menekültem - ezzel el is elengedtem és megfordítva meg is csókoltam a barátnőmet. 

Olyan közel húztam magamhoz, amennyire lehetséges lehetett. Pár perc után annyira belelendültünk, hogy felültettem a konyhapultra és a nyakát is elkezdtem csókolni. Hirtelen hálát adtam annak, hogy csak fehérnemű és egy hosszú blúz volt rajta.

- Csomagolnom kéne... - suttogtam az elmenekülésem szükségességére utalva, miközben elkezdtem kigombolni a blúzát. 

Tudtam, hogy nem hozhatom veszélyes helyzetbe, nem vihettem magammal, ahová mentem volna. Függetlenül attól, hogy Ő se volt teljesen ártatlan. Ha lecsuknak, őt nem rántottam volna magammal. 

- Éppen azt csinálod - válaszolt kihívóan ahogy még jobban széttárta a lábait és közelebb húzott. Már alig volt olyan testrészünk, ami ne érintkezett volna. 

Perceken belül felkaptam, hogy a derekam köré kulcsolja a lábait és úgy meneteltünk a hálószobába. Közben nem hagytuk abba az előjátékunkat, én legalábbis folyamatosan kényeztettem a kedvesem. Miután a lábammal bevágtam az ajtót és odaértünk az ágyhoz, leültettem. Rádőlve le is fektettem és mindenfelé simogatva és csókolgatva kényeztettem. Viszont mielőtt kikapcsolhattam volna a melltartóját, meg is fordította a helyzetünket. Felültetve engem, le is vedlettem a pólómat és élveztem az érintéseit a mellkasomon.
- Bocsáss meg! - súgta a fülembe, de mielőtt le tudtam volna reagálni, egy tűt nyomott a nyakamba és éreztem, hogy belém fecskendez valamit. Másodperceken belül kiütött és el is vesztettem az eszméletemet. Csak egyetlen dologra tudtam gondolni: Nick elárulta a bizalmam!

Mikor felébredtem, az első dolog ami feltűnt nekem, hogy újra volt rajtam póló és teljes utcai öltözékben voltam. Aztán amikor végre rávettem magam a szemem kinyitására, szinte elöntött a düh. Majdnem nekiszaladtam az átlátszó falnak és jó erősen megütöttem.
- Hol a retekben vagyok?! - ordítottam dühtől felforrva. A cellám előtt álló őr le sem tojt engem, csak állt, mint a cövek vagy mint valami más. Helyette egy negyvenes borostás férfi jött be hozzám és egy társával nyitotta ki a cellám ajtaját. Mielőtt megfordult volna a fejemben a menekülés, mert el tudtam volna, már rakott a kezeimre egy bilincset és vitt is kifelé.
Egy fehér falú folyosón vonszoltak végig; ha itt kéne dolgoznom, akkor biztos depressziós lennék. Egyfajta grumpy cat fejet vághattam egész idő alatt. Ha nem lett volna a kezemen az az istenverte bilincs, akkor akkora pofontot lekevertem volna nekik, hogy a fejük is lekerül volna a nyakukról. Percek alatt, még mindig ebben az állapotomban vittek be egy kihallgató terembe. Ha nekem állna feljebb, akkor nem mondtam volna nekik semmit, de a helyzet rosszabb volt, mint gondoltam. Nicknek mindenféléről beszámoltam, mert bíztam benne és a bűntársamnak is hittem, így mindenféle bizonyítékuk meg volt, hogy hűvösre csukjanak. Amint leültettek, szabaddá tették a kezeimet pár másodpercre, mert utána előre kényszerítették a kezemet, hogy az asztalból kidudorodó cuccba bilincseljenek. Utána rögtön farkasszemet kezdtem el nézni a már a szobában lévő Nick-kel.
- A nevem Dyson Reade, a bandád bűncselekményeivel foglalkozó nyomozó - itt végiglapozta gyorsan az aktámat.
- Sebastain Fray, de ezt maga is tudja - szólaltam meg keserűen.
- Igen, tudom. Azért van ma itt, mert többszöri bűncselekményeket követett el, név szerint: gyilkossági kísérletek, utcai verekedések és kémkedések. Mindezeket Miss Bonner vagy igazolta vagy Ő maga számolt be róla.
- Hogy tehetted és miért? - hangomból megvetés hallatszott, a szemeim szinte szikrákat szórtak.
- Itt mi kérdezzük ki... - kezdte volna szigorúan Mr. Karótnyelt, de Nick leintette és egy "Semmi gond, elbánok vele" arcot vágott.
- Sose kérdezted, hogy van-e amúgy "civil" állásom, szóval sose mondtam. Vagy a téglátok vagyok-e a rendőrségnél, vagy fordítva. A többit kitalálod, de ne hidd, hogy csak úgy elárultalak. Úgy adtalak fel, hogy tudtam egy projektről, ami kompromisszum lehetne. 

- Mi a kénköves pokolról beszélsz? 

- Mivel igen is törődök veled, ezért sitt helyett máshova küldenek. Ahelyett hogy hosszú időre élveznéd a Hűvöst, csak nyárra kerülsz egy katonai táborba, ahol a felgyülemlő agressziót megfelelően le tudod majd vezetni. Meg sem fogod érezni azt, ami másoknak már megerőltető - mosolygott kerülve a még mindig szúrós tekintetem. Bár már belátom, hogy talán mégis jót akart, de attól még mindig haragudtam rá. Erre a szitura számítottam már régóta, de nem pont Tőle. Én tényleg törődtem vele, erre félig hátba szúr. 

- Ha már enyhítetted a büntetésem, mesélnél még róla? - szólaltam meg negédesen.

- "Charndal Army Base katonai kiképző és javítótábor" a neve. Több éves projekt a világ minden tája számára, de évente maximum ötvenkettő 18-24 éves fiatalt tud fogadni. Pontosan ezért csak olyanokat küldünk oda, akikben még meg van a javulás reménye. De mivel az időnk véges, ezért nem is untatom magát további részletekkel, úgy is meg tud majd mindent. A lényeg, hogy utána tiszta lappal indulhat, de ez csak egyszeri esély. Amennyiben visszatér az eddigi életmódjához, lecsukatom magát - magyarázott Nick helyett Mr. Karótnyelt Reade.
- Rendben, fair ajánlatnak tűnik - intenzív testmozgások sorozatába nem halok bele. Lehet utána sokkal jobban fog rohadni tőlem a csajokon a bugyi.

Az után még megbeszéltünk pár fontos dolgot, amit tudnom kellett mivel beleegyeztem, mert miért ne és ki tudja mit fog tenni velem ez. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett az az, hogy két rendőrségi dolgozónak 0-24-ben követni kellett engem a következő napi indulásig, hogy ne jusson az eszembe szökés. Nicket és egy afroamerikai férfit osztottak be hozzám, mely zavart, de megbékéltem vele.
Hazaérve öntöttem magamnak egy whiskeyt, majd megkínáltam Nicket, mert ha eddig megtettem, akkor pont most miért ne. Leülve a kanapéra és az italt kortyolgatva  egy ideig bámultam George barátunkat, de utána lehúzva az italt, készülődésbe fogtam.
Előrángattam a bőröndömet és egy hátizsákot, utóbbiban a cuccot szoktuk szállítani, de most már mindegy. Ha engem megtaláltak, akkor a többieket is. Mivel csak a nappaliban volt elég hely, ott meg Mr. Fekete szemezett a bőrönddel, ezért ott pakoltam, de csak az ártalmatlan cuccokat.
- Nem lesz alkalma rá - szólalt meg félmosollyal, de mégis rideg hangnemben a csávó, amikor raktam be a kotont.
- Magának nem mindegy, hogy van nálam gumi vagy nem? - vágtam vissza flegmán.
Utána nem szóltunk egymáshoz többet. Ahogy befejeztem a pakolást, csak elvégeztem az olyan alap teendőket, mint a zuhanyzás vagy az evés. Aztán felraktam a mobilom a töltőre és boxerra levetkőzve kidőltem aludni. Mivel sosem voltam jó alvó, ezért még észrevettem, hogy Nick is hasonló módon levetkőzve befeküdt mellém, amit nem bántam. Illetve reggel fél hét fele egyből aktivizálni tudtam magam, amikor Mr. Fekete verte az ajtót. Nick viszont az igazak álmát aludta, de mégis fel kellett ébresztenem őt. Együtt öltöztünk fel, és szájvíz használata és egyéb dolgok után már mentem le a kíséretemmel a cuccaimmal. Ott már várt egy fekete kocsi, amibe beültem a cuccaim csomagtartóba helyezésre után. Előtte Nick-kel váltottam egy utolsó szenvedélyes csókot, mert onnantól már semmi sem lett a régi.
- A kapcsolatunknak vége, de megbocsátok neked - mutattam el a közösen kitalált jelnyelvünkön a lehető legtöbb megvetéssel az arcomon.
- Mit mondott? - kérdezte Dyson barátocskánk.
- Azt hogy reméli megrohadok a nyár végére - semmit sem lehetett kiolvasni a lányból - Okés, én is szeretlek. Találkozunk nyár végén, remélem te is jól leszel  - válaszolt nekem erőltetettnek tűnő mosollyal, miközben a következőt jelelte vissza: "Okés. Csempésztem meglepetést a cuccaidba, csekkold le!". Ekkor esett le, hogy Nicole vagy kettős ügynök vagy annak akarja hitetni magát a szememben.
Az út a Boston Logan-be körülbelül negyed óráig tartott, míg további infókat mondtak el nekem. A repülőtérhez érve Dy és a csapata átadott egy terepmintás öltözetű férfi csapatnak. Felkísértek a magánrepülőre, ahol kényelembe helyeztem magam. Mivel kicsit se voltam álmos, ezért benyomva a gép zenelistáját, kezdtem el Rubik-kockázni. Amikor viszont meguntam, akkor csak bámultam ki a fejemből vagy csak becsukott szemmel próbáltam relaxálni. Délután fele hoztak nekem kaját egy tálcán. Sajtos, húsos, zöldséges penne tészta volt egy nagyon kis szelet tiramisuval. Volt olyan érzésem, hogy azért adtak olyan kaját, mert a táborban ehetetlen, így megettem. Az út további részén megpróbáltam sziesztázni, ami valamennyire sikerült. Körülbelül fél nap és már sötétedés körül szállt le a gép egy szigeten, melynek nem meglepően Charndal volt a neve. Egy terepszínű terepjáróval folytattuk utunkat, míg végül el nem érkeztünk egy tipikus elektromos szögesdróttal körbevett területhez. Mielőtt bemondták volna a nevemet a bejáratot őrző csávónak, elcsórták a mobilomat és gyakorlatilag minden nálam lévő kütyüt.
Tekintve hogy rajtam kívül csak egy vézna srác és egy vékony, de karcsú szépség volt, eléggé későn érkezhettem. Névsorrendben akartunk állni, de az ajtós leállított minket és közösen mondta el nekünk azt, amit tudnunk kellett.
- Nadia Sokolova 5., Sebastian Fray 15., Simon Attaway 3. faház. Pakoljanak le, majd rögtön menjenek vacsorázni. A kiképzés holnap lesz - amilyen gyorsan elhadarta, olyan gyorsan húztam el onnan a csíkot.
Megkerestem a faházamat, amibe bekopogtatva valaki ajtót nyitott. Miután elmeséltem, hogy szobatárs leszek, be is engedtek. Gyorsan lepakoltam és mentem is az étkezőbe. Ott láttam azt, amit szinte előre megjósoltam: A kaja az itt fos, akár szó szerint is. Valami főzeléket kaptam és még néhol véres csirkemellet kaptam, és undorodó arckifejezéssel ültem le Nadiahoz és Simonhoz.
- Te miért vagy itt Szépfiú? - kérdezte tőlem szinte csillogó szemekkel Nadia.
- Sokmindenért, de ez hosszú sztori. Viszont lehet egyszer lesz szerencsét hallani - mosolyogtam rá a lehető legsármosabban.
- Ne flörtöljetek itt ilyen nyíltan, mindjárt idehányok! - szólalt meg Simon a kezével pisztolyt formázva és belelőtt a torkába. Én amolyan "Kussolj!" nézéssel mosolyogtam rá, míg Nadia a szemeit forgatta.
- Fúj! Olyan, mintha egy vizes kutya beköltözött volna a számba és kölyköket szült volna benne! - kapott gyorsan a vizes poharához, miután belekóstolt a kajába.
- Ennyire rossz? - kérdezte Simon.
- Ha szokásod nedves kutyákat nyalogatni, akkor kifejezetten ízletes.
Még beszélgettünk pár dologról, de utána mindenki ment a saját dolgára. Én a házba elkezdtem kipakolni és akkor láttam, hogy Nick nem viccelt a csempészetről, egy csomó cuccot találtam. Gyorsan elrejtettem őket valahová és mentem lezuhanyozni. Amint végeztem, visszatértem és bemászva a nekem maradt ágyba, nyugovóra is tértem.

Negyedik napon

Csak az ágyamon feküdtem, miközben a srácok még alvó szuszogását hallgattam. Csak egy dologra tudtam gondolni: Már vagy a negyedik napja itt rohadok ezen a szennyszigeten. Illetve azt is észrevettem, hogy az egyik lakótársam, Aiden, nem nagyon csípi a képem, bár megértem. Hasonlóak a tulajdonságaink, de én tökéletesebb vagyok nála. Egoizmus on! És ha már tökéletességről beszélünk, akkor az elmúlt napokban láttam pár jó nőt errefelé, viszont a Axel és Nate tesóinak transzi mesternője még azt is leszólta, hogy egy asztalhoz ültünk kajáláskor. Bezzeg amikor Nadiaval ettem, akkor nem volt senki, aki ránk ordított volna. Lehet késői órákban már a franc se foglalkozik ilyen apróságokkal, lehet hogy csak Ms. Transzi figyel ilyen részletekre.
A másik furcsaság, hogy előző napon szokottnál korábban befejeződtek a képzések és az esti órákban budiba se nagyon engedtek ki, nemhogy a kerítésen kívüli futásra. A legtöbben valami vadállatra tippeltek, de én valamiért a csapatversenynél hallott furcsa doboláshoz kötöttem a dolgot. Lehet mindkettő helytálló dolog, de mindegy.
A gondolatmenetemet a két lábon járó ébresztőóránk szakította meg. Betúrva a barna hajamba fel is ültem az ágyon. A többiek még lustálkodtak, amikor gyorsan magamra kaptam az szabadidős egyenruhámat. Mielőtt elkezdődött volna a reggeli rutinos torna elugrottam budiba és a zuhanyzókhoz lemosni az arcom. Gyorsan szájvizeztem is, mert utálom az éjjeli nyál ízét. Amikor már tűrhetően néztem ki, akkor távoztam is. Már mentem volna vissza, amikor megláttam Nate tesóját.
- Jó reggelt Rose!  - köszöntem majdnem Duracell nyuszi módban.
- Neked is - válaszolt teljesen kómásan és ha az arckifejezés nem lett volna elég meggyőző, akkor még ásított is egyet.
- Látom csak én nem hiányolom a plusz pár perc alvást - húztam félmosolyra a számat. Fáradt voltam-e? Kicsit. Na de álmos? Kicsit sem. A testem arra edződött, hogy ha hajnali egykor jött volna valaki, hogy jönnek a zsaruk értem, akkor is tudjam aktivizálni magam. Vagy előtte ha egy csajjal voltam, akkor bármikor ki tudjon dobni a házból, ha hazaér valakije.
- Igen - nevetett fel - Ilyenkor lenne jó egy kávé, de ilyen helyen álmodni sem merek róla.
- Nyár végére talán annyira hozzászokik majd a szervezeted, hogy nem fogod igényelni a kávét a korán keléshez - vontam meg a vállam. Félig-meddig tapasztalatból mondtam.
- Öt perc múlva reggeli torna! - ordított a megafonba ki tudja honnan a Transzi, mire én egy "Nem mondod?" fejet vágtam. Ki nem szarja le, hogy pontosan mikor kezdődik.
- És kezdődik a kedvenc időtöltésem - mondta ironikus hanggal, miközben megforgatta a szemeit.
- Mindenki kedvence - folytattam ironikusan - Nem tudom hogy a csont vékony személyek hogyan élik ezeket túl. Például a kockák, akik azért vannak itt, mert felhackeltek valamit és amúgy sose mozognak.
- Ők azok akik egyből a büntetést kérik futás helyett - húzta félmosolyra a száját.
- Ez akkor pech, ha a büntetés egy sokkal megerőltetőbb testmozgás - nevetettem fel halkan.
- Legalább edzettebbek lesznek. Mondjuk utálom hallgatni mikor hangosan siránkoznak, mert nem bírják - nevetett ő is.
- Az a legrosszabb, még sulis luvnyák sipítozásánál is - kaptam a halántékomhoz a gondolatra fejemet enyhén ingatva. Ha egy luvnya rád mászik és rajtad veszekednek, az még ego növelő egy ideig, de amikor folyamatosan úgy érzed magad, mintha egy csapat csajjal lennél körülvéve, akiknek egyszerre jön meg, az már kihoz a béketűrésedből.
- Pedig azokból is van itt egynéhány.
Mielőtt mondani tudtam volna akármit, odajött mind a kettőnk ébresztője és a Transzi elkezdett ordítani, mint aki bal lábbal kelt fel:
- Maguk nem emlékeznek a tegnapira? Jöjjenek már az Ég szerelmére! - és majdnem kiszúrta a szemem az órájával. Másokkal tartani a két lépés távolságot luxus?!
- Jövünk már! - tettem fel a kezemet, mint aki megadja magát. Most nem húztam fel magam ezen, igazából nem is volt kedvem semmilyen balhéhoz.
- Már csak te hiányoztál - forgatta meg a szemeit és ő is követte a "nőt".

A nap további része egyhangúan és rutinosan zajlott, szinte már kezdtem hozzászokni ehhez az életmódhoz. Reggeli torna bemelegítésből állt és valamiért lerövidítették a kinti futást. Futás után reggeli, ami szokás szerint isteni volt, hogy mit ne mondjak. Evés után adtak egy rövid időt, amíg leülepedik a kaja és szépítünk a kinézetünkön. Nem kellett a kiképzéses egyenruhánkba bebújnunk, sőt kifejezetten fürdőruhába kellett átöltözni és a kiképzéses póló és futásra alkalmas cipő. Utána tartottak egy beszédet, amivel hivatalosan is ismertették a tábor "tanmenetét" újra, mire a legtöbben csak bólogattak vagy egész idő alatt dumáltak.
Ahogy az ismertetőben is elhangzott, eleinte csak intenzív erősítésre mennek, ezért ma egy új dolgot próbáltunk ki. Így kettes oszlopokba rendeződve lefutottunk a tengerpartra és ott mindenféle gyakorlatokat végeztünk. Először a parton futottunk mezítláb Coopert bemelegítésként, majd jöttek a vizes gyakorlatok. Mindenki ledobta magáról a pólót, és eredt bele a vízbe. Először az edzőt utánozva és követve kellett úszni egy bizonyos távba, majd vissza. Utána combig érő vízbe kellett futni két előre kijelölt pont között. Később egy mellényszerű zsákot kellett felvenni, ami teleszívta magát vízzel és úgy mozogni. Végül levezetésképp adtak egy kis szabadidőt, hogy azt csináljunk a tengerparton, amit akartunk. Én körbenéztem és szinte hiányoltam a lányok Transziját, lehet fürdőruhában nem akart mutatkozni. Pontosan erre a gondolatra Isat láttam meg felém közeledni és pofán fröcskölni.
- Tényleg?! Tényleg egy vízi klisét? - kérdeztem idegesnek hatva, de ugyanakkor hallatszott a hangomban a játékosság és viccelődés.
- Miért ne? - vonta meg a vállát és továbbúszott, vagy inkább a "fagyi visszanyal" hatástól menekült. Én meg úsztam utána és elkaptam a derekát és elkezdtem csikizni a víz felett lévő testrészeit, de azért vigyáztam arra, hogy emiatt ne essen baja.
- Te illemtelen barom! -  nevetett és megpróbálta eltávolítani a kezeimet. Mikor megfordult és velem szembe került, akkor volt egy pillanatunk, amikor volt egy ilyen szikra közöttünk. De nem történt semmi.
- Fray! - ordított majdnem testközelből az edző és rángatott el Isatól - Nem a bostoni hálószobájában van!  - folytatta és ott is hagyott.
A nap hátralévő részében belekóstoltunk egy kicsit a fedezékek közötti lopakodásba, miután felvettük a kiképzéses ruhát. De előtte ebédeltünk és levedlettük a sós fürdőruhánkat, miközben lezuhanyozhattunk. Aztán az előző naphoz hasonlóan gyanúsan viselkedtek a katonák, de sebaj. Vacsora előtt és után is egyaránt kaptunk szabadidőt, mert az egy olyan nap volt. Legalább kilencen lehettek a kapunál puskával és mindennel, illetve négy faházanként volt egy katona hasonló felszereltséggel. Szinte olyan fegyelemmel, hogy ha budiba is mentem, akkor is elkísért valaki. De a jó oldala, hogy a csoportos közlekedést akkor nem szólták le.
Ha többiek csináltak valamit, akkor becsatlakoztam és elmúlattuk az időt, de azon kívül viszonylag korán lefeküdtem aludni. De amilyen szar alvó vagyok, elég későn szenderültem tényleg mélyebb álomba.