9. rész

*Nathan Cooper szemöge*

A szigeten töltött kilencedik napunk nagyon furcsán indult. Legalábbis az biztos, hogy én ezzel a szóval jellemezném, hiszen most először nem ébresztettek minket hajnalok hajnalán és vittek ki a reggeli tornára. Lehet csak a második napja szakadó eső miatt volt, de én már kezdtem nagyon gyanakodni és szerintem a többiek is így voltak ezzel.

Mikor felébredtem, senki nem volt már a szobában, én aludtam a legtovább. Nyújtóztam egyet, kiropogtattam a nyakam majd hajamba túrtam, ezzel kicsit összekócolva azt. A bőröndöm tetejéről elvettem a terepmintás nadrágot, ami az egyenruhához van, meg egy kapucnis pulcsit, amit én hoztam. Egy gyors zuhany után magamra kaptam a ruhadarabokat és elindultam az ebédlőhöz, de útközbe megpillantottam Isobelt és Sebastiant beszélgetni egy rozoga hintaágyon, akik nem nagyon zavartatták magukat az addigra már csak csepergő eső miatt. Odasétáltam, majd levágtam magam melléjük, mire a bútor egy nyikorgással felelt.

-  Jó reggelt – néztem feléjük, bár mondatom viccesen hangozhatott, mivel lassan már dél felé járt.
- Neked is Nate – üdvözölt Isobel, majd utána Bash is így tett – Épp arról beszélünk, hogy az, hogy nem ébresztettek, elég furcsa. Mi erről a véleményed? – tért egyből a lényegre.
- Érdekes, bár nincsen ellenvetésem ezzel kapcsolatban – vigyorodtam el – Mondjuk szerintem nem feltétlen az eső miatt van – vontam meg a vállamat.
- Hát szerintünk sem – kezdte Sebastian és Isobelre pillantott, majd mikor a lány bólintott, visszafordult felém – Pár napja felfigyeltem egyfajta zajra, ami valahonnan a szigetről jött. Ahogy Isával elgondolkoztunk, egyre jobban arra jutottunk, hogy köze lehet ahhoz, hogy a katonák túlféltenek minket, főleg sötétedés után. Mintha nem csak mi, táborlakók lennének a szigeten – mondta halkan, nehogy más is meghallja.
- Milyen zajra? A táboron kívülről jött? – ráncoltam össze a szemöldökömet – Én amondó vagyok, hogy most jön az, amit az első nap beszéltünk – néztem Isobelre – Sötétedés után kimegyünk megnézni, mi a helyzet odakint.
- Olyan zajra, mintha valaki ordítana dobolás közben. Elég parán hangzik, de ezt hallottam, a kerítésen kívülről, ráadásul távolabbról – utána kérdőn nézett a lányra, mintha túlgondolta volna a dolgokat.
- Azaz szökjünk ki – egyszerűsítette le Isa, amit mondtam – Csak mi hárman, akik tudnak róla, vagy avassuk be a többieket is és menjünk mind a nyolcan?
- Menjünk mindannyian, ha bármi veszélyes van odakint, így biztonságosabb – mondtam, na nem mintha túlságosan féltem volna, de odakint talán tudunk egy kis zöldet tolni, amiből a többieknek lehet több van.
- Jogos érv, de ha ennyien megyünk, könnyebben kiszúrhatják az akciót. Bár nem akarok alábecsülni másokat, szóval azt mondom, megoldjuk.
- Nem feltétlenül kell egyszerre menni, teljesen jó ha megbeszéljük mikor és hol találkozunk, a két ház pedig külön megy oda – feleltem, bízva benne, hogy senki nem buktat le minket.
- Az úgy jó lesz – bólintott Isobel – a részleteket, majd később megbeszéljük.
- Rendben, szólj a lányoknak, mi pedig megbeszéljük a srácokkal – biccentettem egyet elköszönésként, majd Sebastiannel az oldalamon visszaindultam a házhoz, teljesen elfelejtve, hogy enni mentem.

A házba érve azzal nyitottam, hogy akkor a délutáni elfoglaltságunk cigarettatekerés lesz, amit Axel és Aiden is ilyen „Miafasz?” fejjel nyugtázott, bár láttam rajtuk, hogy nem kifogásolják, ebben pedig az is megerősített, hogy a másodperc töredéke alatt kapták elő a cuccokat és láttak munkához. Bash-el elmagyaráztuk nekik a terveinket és azt is, hogy a többieknek is szólt Isa, de csak külön tudunk kimenni. Megbeszéltük a stratégiát, hogy hogyan cselezzük ki az őröket bár végül természetesen arra jutottunk, hogy ezzel kapcsolatban nem lesz túl nehéz feladatunk, hiszen nem feltétlen az eszükről híresek.
Mikor mindennel megvoltunk, persze egy sor hülyéskedés után már a vacsoraidőhöz közelítettünk, szóval átbattyogtunk az ebédlőbe és leültünk a szokásos asztalhoz a lányokkal együtt. Nem mondanám, hogy egy ötcsillagos minőségű kaja volt, de még a jobb ételek közé tartozott errefelé, bár most ez a fél óra nem emiatt volt fontos, sokkal inkább azért, mert ezalatt beszéltük meg az éjszakai dolgokat, a találkozási helyet, időt meg persze, hogy lehetőségektől függően ki mit hozzon magával. Éppen mikor végeztünk a fontos dolgokról való csevegéssel, akkor jelent meg a transzi, hogy szokásához híven leordítsa a fejünket, hogy hogy merünk megint a lányokkal egy asztalnál étkezni. Kivételesen a csípős beszólásainkat megtartottuk magunknak, nem akartuk most magunkra haragítani, még a végén nem szállt volna le rólunk.

A házfelügyelőnk utolsó ellenőrzése után már csak a megfelelő pillanatra vártunk, ami hamar el is jött, tekintve, hogy az újból meginduló esőnek köszönhetően az őrök menedékbe vonultak házaikba, gondolván, hogy senki nem olyan idióta, hogy ilyenkor kimenjen. Viszont itt voltunk mi, a kivételek és kapva az alkalmon, az udvaron keresztül a tábor hátsó részén lévő kerítéshez surrantunk, ahol pedig átmásztunk a drótból készült „falon”. Mondhatom, ahogy leértünk mindenki legalább bokáig sáros volt, de nem igazán zavartattuk magunkat, elindultunk pár méterre az erdőben, ahol már a lányok vártak minket.

- Sziasztok – nézett rajtunk végig Rose, majd a többiek is üdvözölték egymást – Most innen merre?
- Olyan, mintha egy hülye horrorfilmben lennénk, de úgy gondolom, hogy menjünk kicsit beljebb az erdőbe. Ha tényleg vannak itt valakik, akkor egyszer csak észrevesszük egymást, ha meg nem, akkor legalább kiszöktünk – mondta Bash.
- És ezeknek a horrorfilmeknek sosincs jó vége – húzta el a száját Alison – Egyébként múltkor is az erdő felől jöttek a hangok – indult meg.
- Az erdőben születnek a legjobb dolgok – húzta cinikus mosolyra a száját Aiden – például… ott vesztettem el a szüzességem. Ja, hogy ez nem volt téma. Hopszi.
- Egy erdőben? – fordultam fele – Neked jobb sors jutott haver, nekem a suli wc-jében történt az első – biggyesztettem le az ajkamat.
- Srácok, ti most komolyan azon sztorizgattok és viccelődtök, hogy hol vesztettétek el? – ingatta a fejét rosszallóan Isa.
- Ha szeretnéd, arról is sztorizgathatok, veled hol csinálnám – pillantott rá hátra Axel.
- Nem tudsz eleget rólam ehhez a mondathoz – vigyorodott el cukin Isobel.
- Én arról is szívesen beszélnék, hogy Yasmine-el mit kezdenék – vigyorogtam hátra a lányra.
- Tiltakoznék, de ez a hely már durva dolgokat vált ki belőlem - forgatta meg a szemeit halványan mosolyogva.
- Te is lehetnél az új sztorim Rose – kacsintott rá Aiden, majd felbukott egy fatörzsben, mire mindenki nevetésben tört ki.
- Ha meg tanultál járni, akkor beszélhetünk erről – felelte a húgom, miközben néhány indát söpört ki az útból.
- Az ágyban nem kell járnom édesem. Maximum benned, de az más téma – mondta, majd fél karjával átölelte a lányt.
- Okosan a húgommal – szóltam oda neki röhögve, majd inkább odamentem Yas mellé, aki elvigyorodott és éppen mondani akart valamit, de ekkor viszont a bizonyos üvöltés és dobolás hallatszott megint.
- Na ez mi a tököm volt – húzta össze a szemöldökét Aiden.
- Mi a fasz van? – értetlenkedett Bash.
- Biztos tovább akarunk menni? – torpant meg Rose, én pedig majdnem átestem rajta.
- Szép volt Cooper tesók – kezdett Sebastian gúnyosan tapsolni, mire és csak bemutattam neki.
- Most kezd izgi lenni – pörgött be Al – Maximum elfutunk.
- Csajok, srácok, Sebastian… Ne fossunk, menjünk tovább – szólalt meg Ai, de mikor Bash nevét mondta, kissé lenéző hangsúlyt helyezett rá.
- Akármi is az, ha bent lebukunk, sokkal jobban szívunk – mondta Axel.
- Hát én nem tudom, de valaki fogjon, vagy álljon közel hozzám, mert félek - mondta Yasmine, mire pimasz vigyorral az arcomon megfogtam a kezét.
- Menjünk akkor tovább – szólalt meg Isa határozottan és ment tovább.
- Ezt már szeretem – biccentettem és én is elindultam.

Ahogy haladtunk, fokozatosan egyre erősödtek a hangok és bár sosem vallanám be a többiek előtt, kicsit azért én is paráztam. Már szinte ott voltunk, bármelyik pillanatban elénk tárulhatott a hang forrása, de nem álltunk meg, mígnem hirtelen egy bő ruhába öltözött alak jelent meg előttünk.

- Mortsta - ordította el magát és rohamosan közeledett felénk.

 Azt hittem hirtelenjében, hogy mindjárt összefosom magam, gyorsan megfordultam a tengelyem körül és rohanni kezdtem, mindegy volt hogy merre csak el onnan. A lányok sikítása és az alak ordibálása visszhangzott a környékünkön. Nem törődtem vele, hány pocsolyán gázoltam át, csak mentettem az életem, míg végül kilyukadtam a tengerparton, ahogy a többiek is. Remegő kézzel gyújtottam rá és páran követték ebben a példámat, kivéve Jasminet, aki rémült arccal nézett körbe.

- Srácok, hol van Alison – fordult felénk lesápadva.

 

8. rész

*Isobel Lowe szemszöge*

Első nap

Fáradtan, nyúzottan és asztalhoz bilincselten ültem egy kihallgató teremben. Elkaptak és ez kettős érzelmet váltott ki belőlem. Egyrészt szabadulni akartam, mert senki sem szeret rabként élni. De ugyanakkor örültem is neki, mert most már biztonságban leszek az elrablóimtól és még börtönbe se csukhatnak. 

Hamarosan egy férfi és egy nő jött be hozzám és velem szembe helyet is foglaltak. A nő kinyitotta a kezében lévő dossziét, majd kiterítette az asztalra. A legelső papíron ott volt nagy lóbetűkkel a nevem: "ISOBEL LOWE" a sok más adatommal együtt és pár fotó. 

- Ansel Blossom vagyok és ő a társam Miranda Geyer, akivel már találkozhattál - mutatkozott be és mutatta be a nőt a férfi - Szeretnénk feltenni pár kérdést és megbeszélni egy pár dolgot. 

- Rendben - bólintottam.

- Akkor szeretném, ha elmesélnéd még egyszer részletesen, hogy mi történt az elmúlt években. 

Erre a mondatára felkaptam a fejem és amikor láttam a komoly tekintetét, nyeltem egyet. Fel kellett idéznem az elmúlt évek minden egyes pillanatát. Akadozva ugyan, de elmeséltem nekik a teljes történetet. 

- Rendben, ezek szerint a történet stimmel. Most jöjjenek a képek - vett kezébe néhányat a képekből, majd elém rakta az első kettőt - Tudod nekünk azonosítani őket? - mutatott a nekem bal oldalira. 

- Adelaida Gurerra és az apai ágú féltestvére Emanuel Gurerra - elevenítettem fel a teljes nevüket - Befogadtak, de én kihasználtam őket. Emanuellel "jártam", hogy közelebb kerüljek a családhoz. Amikor befogadtak, akkor a Adelaidaval is kikezdtem, amikor tudomást szereztem a biszexualitásáról. Később kiraboltam őket és kihasználtam a család bizalmát - tettem hozzá fapofával, mire a rendőr a többi képeket inkább visszarakta a dossziéba. 

Körülbelül még egy óráig beszélgettünk különböző dolgokról, amiket már kezdtem nyomasztónak érezni. Végül sikerült kinyögnie, hogy a nyaramat a Charndal Army Base táborban fogom tölteni és a cuccaimat már össze is készítették. Tekintve hogy az otthoni ruháimat annyi év alatt lehet kinőttem, meg anyum is elmegyógyintézetbe került, vásároltak nekem alap dolgokat. Ezzel is téve arról, hogy ne tudjak becsempészni semmit.
Miután mindent előkészítettünk, kisétáltunk egy fekete kocsihoz, ahol már bíztak bennem annyira, hogy ne legyen már rajtam bilincs. Nem mintha el akartam volna szökni. A reptérig tartó utam csendesen telt, szinte meg se szólaltam egész idő alatt.
A helyszínre megérkezve Mr. Blossom és Ms. Geyer átadott egy terepmintás öltözetű nőnek, mert az előéletemet ismerve nem mertek engem férfi felügyelete alá bízni. Való igaz hogy mostanában poszttraumás stressz szindrómában szenvedek és a férfiak ezt sokszor erősítik a negatív érzelmeimet. A hölgy felkísért a magánrepcsibe és én megpróbáltam kényelembe helyezni magam. Benyomtam a zenét és lehunyva a szemeimet relaxáltam; nem aludtam, de nem is voltam ébren. Sose tudtam repülőn aludni, szóval ez ezentúl se fog változni. Később a nő hozott nekem kaját azzal a szöveggel, hogy használjam ki, mert a tábornak nincs jó élelmiszer ellátása. Valami paradicsomos, virslis krumpli volt egy ilyen krémes, zselatinos, epres sütivel. Miközben ettem, előszedtem a teljesen ingyen kapott, de a legolcsóbb modellű okostelefonom, ahol poén kedvéért lecsekkoltam a Facebookom, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű értesítővel és egy nap alatt elküldött több tucat üzenettel találtam szembe magam. Szinte öngyilkosok lettek az idegsejtjeim, mire mindennel végeztem. Végül mire megérkeztünk, a telefonom is lemerült.
Szorosan a nő mellett sétálva mentem ki a trópusi éghajlatra. Nem volt időm gyönyörködni a tájban, mert már be is szálltunk egy terepjáróba, ami elvitt a táborba. A szögesdrótokat meglátva elszörnyülködtem, el tudtam képzelni, hogy mi minden fog történni a nyár alatt. De legalább izmosabb és erősebb leszek, illetve ezek után már jobban fogom tudni megvédeni magam, ami nekem már csak jó lehet. A cuccomat a kezembe adva mondták be a nevem, mire válaszul csak annyit mondtak, hogy 13, amire csak értetlenkedve néztem. A hölgy kifejtette, hogy menjek a 13-as faházba, mire egy nagyot sóhajtva besétáltam.

Aznap
Nem tudtam aludni, viharos napokon gyakran megesik. Szóval már korán reggel kikeltem az ágyamból, megpróbálva nem felébreszteni a többieket. Kifésültem a hajam és felkötöttem laza kontyba, majd átöltöztöztem halkan a szabadidős egyenruhámba, ami nem volt nagy macera. Felkapva a tisztálkodó kistáskám, a közös fürdőhelyiség felé vettem az irányt. A szolgálatban lévő katonák nem törődtek velem, mert én voltam az első, akinek megtanulták az élőéletét. Tudták, hogy ez a tábor nekem csak jó lehet, így nem okoznék galibát. De a többieknek semmi pénzért nem vallanám be, mert akkor a megerőszakolós történetet is be kellene. 

Lassan bandukoltam a fülledt épület felé és reméltem nem fogyasztódott el egyik fajta víz sem. Nem volt kedvem se forró!, se jéghideg vizet használni. Amint beléptem az épületbe, már akkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ledobtam magamról a ruháim és lezuhanyoztam, mert tudtam, hogy a nap folyamán pedig álmos leszek. Amint kiléptem nem tekertem magamra a törölközőt, mert annyira azért (már) nem vagyok szégyellős. Így amint megtöröltem magam, úgy kezdtem felöltözni. Még csak a bugyimat vettem fel, amikor hirtelen hátra pillantottam és Basht láttam meg. Gyorsan felkaptam a törölközőt és reflex-szerűen takargatni kezdtem magam.

- Mi a kénköves poklot keresel itt, a NŐI oldalon? Egyáltalán hogy jutottál be? - suttogtam kiakadva - Ne is válaszolj! Múltkor a szobatársaid is megtalálták a módját, csak te...khm...többet láttál - teszem hozzá elvörösödve.
- Mondanám, hogy kanos paraszt vagyok... - erre a kijelentésre már automatikusan lepillantottam és azért az is igaz volt - ...de csak valami privát helyen akartam beszélni veled valamiről, mielőtt beavatnánk a többieket - mondja bizalmasan és halkan.
- Ez az egyetlen "privát" hely, amit ismersz a táborban?! - vontam fel a szemöldököm, miközben még mindig takargatva magam, körbetekertem magam a törölközővel - Na mindegy. Mit akarsz mondani?
- A lényeg, hogy már pár napja felfigyeltem egyfajta zajra a sziget egy távolabbi pontjából és elgondolkozva rajta, szerintem köze ahhoz, hogy például sötétedés után nem lehettünk kint az egyik nap. Mármint ha csak mi táborlakók lennénk itt, akkor nem kéne védeniük minket
- Lehet, de szerintem egyelőre maradjon ez kettőnk között. A megfelelő pillanatban beavatjuk őket - komolyodtam el - Tudom foglalkoztat téged, hogy mi lehet ez, de majd ha a többiek benne vannak, akkor együtt felfedezzük. Bármi is legyen az, amitől a katonák is félnek - néztem a szemeibe.
- Oké. Rendben - sóhajtott egyet, de után bólintott egyetértően.
- Helyes - itt tartottam egy kis szünetet - Hacsak nem akarsz még valamit mondani, takarodj ki innen! Szeretnék felöltözni - parancsoltam szigorúan, de mégis angyali fejjel.
- Mit parázol? Láttalak már Éva kosztümben - biggyesztette le ajkait csalódottan.
- Frusztrál a kis Bash, jó? - vörösödtem el teljesen - Menj már át és csapd ki!
A nap további része egyhangúan telt. A vihar miatt nem engedtek ki, inkább elméleti dolgokat oktattak. Bash-sal folyamatosan a megfelelő pillanatra vártunk, de az sose akart bekövetkezni. 

7. rész

Axel Walker szemszöge

Legelső nap

Olyan hajnali négy óra lehetett, éppen visszaértünk Alisonnal a lakásunkba. Igen, Alison a testvérem, szüleink kizártak, amint leérettségiztünk így a saját kis vállalkozásunkból tartottuk fent magunkat. Eléggé fasza lakásról van szó kétemeletes (megvettük a felette lévőt is és egybeépíttettük) három háló, két fürdő egy konyha és egy nappali. Kivételesen, vagyis inkább véletlenül otthon hagytam a telefonomat, így mikor megtaláltam öt nem fogadott hívás egy ismeretlen számtól. Újrahívott.

-          

                 - Axel Walkerrel beszélek?

-                                -  Igen, és én kivel, ha szabad tudnom?

-                                - Joshep Marcus, egy megbízásom lenne számotokra a húgoddal.

-                               - Ezeket nem ezen a számon szoktuk intézni.

-                               -  Már mindegy, nem?

-                               - Milyen munkáról lenne szó és mennyit keresnénk?

-                 -Kétezer dollár, készpénzben. A részleteket holnap a Legendsben elmondom, hisz úgysem itt intézik az ügyeiket. – letette

Ja igen, azt nem említettem, hogy talán nem a leg legálisabb a munkánk. Al sose egyezne bele egy előre letisztázatlan ügybe, még a pénztől független se, de most szükségünk van rá. Úgyis, az a törzshelyünk, na de várjunk. Ezt Joshep, ha egyáltalán így hívják, honnan tudhatná? Axel, maximum elmenekültök, ne legyél már ilyen életképtelen, szükségetek van rá – nyugtattam magam és elaludtam.

Na ja, a vállamon ülő ördögre hallgattam, mivel átverés volt, amint feltörtük a kocsit a rendőrök már kaptak is el minket, ha ezt megtudja húgi engem kinyír, szóval az a beszélgetés meg sem történt. Jelenleg pakolunk össze mivel egy „új esély jövőjében” elküldenek a Charndal Army Base kiképző táborába, király pont így terveztem a nyaram.

Aznap

Röviden összefoglalva az eddigi napjaim; a kaja szar, a kiképzéseket a parkour miatt bírom, a szobatársak jófejek és hát van egy pár finoman fogalmazva kurvajó nő. De az élvezeteknek ellenkezve ott vannak a házmesterek (?), akik ezeket húszezer százalékosan ellenzik, bár látszik. Négyen vagyunk szobatársak Nate, Aiden, Sebastian és én, talán, sőt biztos a legjobban kinéző csapat vagyunk.

Ez is egy olyan ritka nap volt, amikor drágalátos izomagy barátunk keltett, de most magán is túltett. Két fazék, nem viccelek tényleg két fazekat csapkodott össze és rá katonai induló dallammal ordibálta „Keljetek fel köcsögök, gyertek ki a küszöbön! Keljetek fel köcsögök, fulladjatok ki a mezőn…”

-          Igazán belecsaphatta volna a fejét – mondtam ki kissé hangosan, amire visszafordult

-          Mindjárt a te fejedet fogom – hajolt túlságosan közel és természetesen ordított, majd kiment, hálég nem akarta figyelemmel kísérni, ahogyan átöltözünk.

-          Remélem kifullad a mezőn – fordult oldalra Nate

Ha bejött kelteni, akkor valószínűleg a többi csoportot is felverték, vagyis ha nem leszünk kész körülbelül két percen belül, akkor rohadt hosszú lesz a sor, és addigra ki fog hűlni a rántotta, és nincs rosszabb, mint a hideg rántotta. Ez szerintem a többiek elméjén is végigfutott, mert egy emberként keltünk fel és kivételesen a tényleges egyenruhát vettük fel, de csak mert esett. És, hogy mi az igazán szopás? Az, ha akárhogyis sietsz hideg lesz a kajád, sőt még egy másik „gang” befoglalja a már megszokott helyeteket. És ez nem azért olyan nagy baj, hogy „ó ne az a mi szenthelyünk”, hanem mert ott van a legkevésbé büdös, emellett ahol már csak maradt hely az pont a kukák mellett van, gondolhatjátok.

-          Hé Szöszik!

Mivel egy férfihang szólalt, meg én inkább nem fordultam meg, még a végén mást hisznek. Félreértés ne essék, nem vagyok homofób, egyszerűen csak mielőtt idekerültem túl sokkal voltam körülvéve és hát önszántamból inkább távol maradnék És még egy feltehetőleges kétesség tisztázására a seggem szűz, remélem az is marad.

-          Igen? – fordult meg Al és Rose

-          Nyugodtan ideülhettek, elférünk – kacsintott feléjük

Alison egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit utalóan felénk pillantott, jelezve, hogy ténylegesen mind elférnénk, ami látszólag hatásos volt.

-          Na meg persze a többiek is – erőltetett magára egy mosolyt

Kis családosan összeültünk, és mindenki bemutatkozott a másiknak a csáveszt, aki odahívott Thomasnak hívják és a rövid hajú barátnőjét Sharoonnak. Yasmin mellett ültem szélen, istenem az a nő.

Mivel zuhogott, ezért lerövidítették a kiképzést és a nap maradék részében ténylegesen szabadidőt kaptunk, igaz házakba zárva. Ámde amiről az izomagyak nem tudnak, az nem is fáj nekünk. Mikorra már vagy harmadszorra kordult meg valamelyikünk hasa:

-          Nem ma hozzák a kajákat a büfére? – tette fel a világmegmentő kérdését Seb

-          Már el is ment a hűtőkocsi – válaszoltam mit nem sejtően

-          Grillparti? – nézett rajtunk végig Yas

-          Száztíz százalékosan támogatom – csillant fel Alison tekintete

Ezzel az alapos megbeszéléssel, történt az, hogy betörtünk a konyhába. Hogy direkt nem is zárták be vagy csak elhagyták a kulcsot részletkérdés. És ami még elég gáz, az az, hogy valamelyik húst már kicsit erős bukéval küldték. De ott nem süthettük, mert akármikor bejöhetnek ezért hát mindenki fogta amennyi elfér nála és belevágta a zsebébe és futottunk az erdőbe. Aidenék mesélték, hogy amikor levágták a futást találtak egy fedett tűzrakó helyet.

Mikorra odaértünk, kiosztottuk, hogy Én és Aiden lefaragjuk a fákat, Nate Alisonnal próbál tüzet csiholni és az elhozott húst szelektálja Yas és Rose. Hogy faragtam e már? Nem igen mondható el, de hát végülis új funkciót kapott a belső zsebemben tartott mini bicska. Alisonék nem a legnagyobb sikerrel jártak el ezért besegített nekik.

Az előkészületek után páran elkezdtük felszúrni a botra a húst, majd Nate szinte tanult profizmussal egyiket sem égette oda.

-          Öhm, Aiden, te most tényleg eltettél párat tartalékba? – nevetett fel Isobel

-          Pszt, felkészülök a rosszabb időkre! – tette el az utolsó megmaradt darabot is

-          Remélem testvéries osztozkodás lesz a sorsa – vetette fel Nate

-          Ja, egy neked kettő nekem – biccentett rá Aiden

-          És három nekem – pillantottam rá bociszemekkel

Ez volta legelső és valószínűleg a legutolsó nap, amikor jóllaktunk a táborban. Ha lett volna még egy kis pia, ami amúgy lett volna csak faszfejek voltunk és nem hoztuk el azzal, hogy „úgyis lebukunk és akkor még azt is elveszik tőlünk”, kész kerti parti feeling. Ami még érdekes lesz, hogy hogy jutunk vissza, mert estére mindig sokkal több őrt állítanak fel.

A házakhoz való visszatérés sima volt, de mikor osontunk volna be a hajnali órákban izomagyhadnagy megfogta a vállam és hátrarántott.

-          Mit kerestek ti ilyenkor itt?

-          Csak elmentünk közösen kicsapni, a mosdóba – mondtam a lehető leg hihetőbben

-          Kanos kölykök, na takarodjatok be!

6.rész

*Yasmine Ahmad szemszöge*

Előtte

   Éppen a Los angeles-i apartmanomba tértem volna vissza, amikor megláttam egy rendőrségi értesítőt a postaládámból félig kilógni.
Őszintén, először sokkot kaptam, mivel jelenleg (khm, jelenleg 2 éve), dílerkedésből élek meg. Eredeti tartózkodási helyemnek Irak van megjelölve, ahol a szüleimmel éltem. Onnan sokszor jártam át Dubaiba hajóval, amikor pont a mi környékünket sújtotta vészesen a háború. Mikor a szüleim először kiadták nekem az utasítást, hogy menjek Dubaiba, mert itt a környéken fog járni nemsoká az ellenséges autóhad, nagyon megijedtem. Csak az járt a fejemben, hogy mi lesz ha meghalnak? Mi lesz ha történik velük valami baj?
   Hát igen, ez még a szüleiért aggódó, visszahúzódó kis énem volt. Aztán unokatestvéreim Dubaiban hamar bevezettek a való világba is. Megtanultam megkülönböztetni a drogokat, olcsót a drágától, Dubaiit a Kínaitól, minőségit a halálostól. Mondhatni profi vagyok a szakmámban, mintha érzékem lett volna hozzá, hamar kitanultam és hasznosítottam tudásom. Azóta volt hogy napi több kiló is elkelt tőlem.
   Így laktam tehát Los Angelesben egy gyönyörű minimal apartmanban, amit imádok, és szemeztem aggódva a postaládából kilógó levéllel, beleképzelve hogy hol buktam le, mikor és hogyan.
   Szinte reszketve vittem  a kezemben a borítékot, és a kulcsomért kotorásztam a táskámban. Beléptem a házba, ledobtam a szatyromat a legközelebbi sarokba, a táskámat úgyszint, és leültem a konyhában lévő egyik bárszékre. Sietve bontogattam fel a levelet, amit aztán magamban susmorogva olvastam fel:

T. Yasmine!
Miután megtudtuk az állandó tartózkodási helyét, a borítékon feltüntetett címre küldtünk egy értesítőt. Az ön hivatalos gyámjai bejelentést tettek Yasmine Ahmad eltűnéséről. Kérjük, 31 napon belül jelenjen meg az iraki főrendőrkapitányságon, viszont ha ezt nem teljesíti, körözést adunk ki, emellett felhatalmazást kaptunk arra, hogy önt mint kiskorút, elszállítsuk az otthonába.
Ha a feltüntetett tartózkodási helyen nem Yasmine Ahmad él, a levelet kérjük küldje vissza, ezzel jelezve nekünk!

Tisztelettel: Azzim főtiszt

    Szóval haza kellett mennem újra, a háború kellős közepére. Az az igazság, pont azért mentem Los Angelesbe, hogy ne kelljen minden nap rettegésben élnem és minden nap azon aggódni, hogy mikor leszek én a következő, akire éppen Allah nem figyel (nem, nem vagyok hívő csak ilyen szépen fejeztem ki magam), és csap el egy tank vagy lő le egy katona? Inkább szépen csendben szereztem egy vízumot, és egy köszönőlevéllel a hátam mögött hagytam Irakot, hogy az álmaimat követhessem, táncolhassak a világ legjobb stúdióiban, vagy akár kitanuljam a sminkes szakmát. De, persze a dílerkedés errefelé is felkapott dolog úgyhogy, megőriztem volna ezt a fajta elfoglaltságomat is.

    A rendőrségen való becsekkolásom megtörtént, ők hazadobtak, mert szépen kisírtam magamnak azzal a dumával, hogy nincs pénzem taxira. Előre féltem hogy mi fog következni. Sosem féltem a szüleimtől, de akkor egy kicsit tartottam a reakciójuktól, hogy megléptem és itt hagytam őket.
   A házba belépve az anya által főzött ebédillat csapta meg az orrom. Még én szöktem el és terülj-terülj asztalkámat csináltak?
- Szia Yasmine.- lépett elém apám.
- Szia Apa. Nagyon haragszotok?- mértem fel a helyzetet.
- Ami azt illeti, igen. Gyere ebédelni és megbeszéljük. – furcsán nyugodt hangnemben beszélt.
Leültem az asztalhoz és elkezdtem kiszedni a tavaszi tekercseket az edényből a tányéromra, mikor trappolást hallottam a lépcsőn. A húgom, hát persze. Róla akkor el is feledkeztem mikor elmentem, mivel ő cserediák programon volt Spanyolországban.
-Szia Yasmine! Komolyan? - nézett rám felháborodva – Elszöksz Los Angelesbe és engem itt hagysz? – nevetett végül.
- Hát sajnálom Al, te éppen a spanyol tengerpartokon süttetted az amúgy is, éppen elég barna bőröd, nem volt sok választásom.
- Jogos – ült le ő is az asztalhoz.
- Yasmine – ült le végül apám is és kezdtük el a komoly beszédet – Én gondolom, hogy te nem ilyen jövőt képzelsz el magadnak mint mi neked anyáddal. De történetesen mi vagyunk a szüleid, te pedig kiskorú vagy, ezért még befolyásolhatunk. Kitaláltunk neked valamit. A tettedhez és a viselkedésedhez képest ez még igazán kevéske büntetés, de ennyivel megúszod. – mindeközben egy kupac lapot forgatott a kezében, amit egyszer csak elém csúsztatott.
   Egy szórólap volt és egy A4-es nyomtatvány. A szórólap tetejére nagy és szigorú talpas betűtípussal ki volt írva hogy „CHARNDAL”. De mi a bánat az a Charndal? Belelapoztam, és meglepve tapasztaltam hogy egy katonai kiképzőtáborról volt szó. Amikor belenéztem, egy csomó képet láttam különböző akadálypályákról, edzés céljából, egy elég lepukkant menzát, és az edzőket, egymást átkarolva, mosolyogva. És ha mindez nem lenne elég, beszúrtak pár képet a szállásainkról is. Mondanom sem kell, még csak alulról sem üti az apartmanom színvonalát, de elvégre ez egy tábor, nem nyaralás... De azért remélem az ágyat és a falat befestethetem fehérre, mert a minimal stílus az én lelkemnek egyfajta béke, hogy minden szép és letisztult. Na, mindegy is.  A nyomtatványon pedig az szerepelt, hogy sikeresen lefoglaltak egy helyet.
   Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, félelem, mert nem tudtam mi vár rám, nyugalom, mert a drogbiznisz nem bukott le, és kíváncsiság hogy kikkel leszek körülvéve. Reméltem lesz jó sok helyes pasi mivel pillanatnyilag nem volt senkim.
- Mindez csak azért van, hogy megalapozzuk neked azt a jövőt amit mi képzelünk el neked. Hogy megtettszen neked ez a pálya, és egy napon a hazánkért tudj szolgálni – szavalta szinte apám, aki szintén katona volt, csak nem a hazánkban. És az ez iránti vágyat ezek szerint rajtam akarta kitölteni.
- Van más választásom? – vetettem be az utolsó próbálkozásaimat.
- Nincs. – zárta rövidre anya.
- Hah! – ordított fel a húgom – szívás.
- Ennyire ne örülj, még van három helyük is – nevetett fel apám.
- Visszaszívtam – fogta meg húgom a poharát és felrohant az emeletre.
- Kezdj készülődni, 30 perc és itt vannak érted – nézett rám anya.

   Felmentem a szobámba, előkaptam a fekete kemény falú bőröndöm a gardróbból és pakolni kezdtem szélsebesen. A szórólap azt írta hogy nyári elfoglaltság. Szóval nekem most egy egész nyárra kéne elférnem egyetlen egy bőröndben? Az jó lehet.
Raktam el pár rövid és pár hosszú nadrágot, próbáltam mindegyiket a lehető legtakarékosabban elrámolni. Került bele még pár póló, pár trikó és vagy öt bikini, amiből három felső sima fekete. Természetesen, a sminkes neszesszerem nem maradhatott ki a csomagomból.
   Amikor kész lettem, bezártam az ajtómat, lepattintottam a bőröndöm húzókarját, és elkezdtem a kis csőbe heroint adagolni. Kb. félig töltöttem, amikor bedobtam egy kis golyót, ami egy falat képezett nekem, és mehetett bele a kokain. Amikor kész lett ment bele még egy golyó, és vissza is pattintottam a kart.
   A speed és az extasy pedig a bőrönd talpán lévő kitámasztópöckökbe kerültek, mivel üreges gumiból voltak. Zseniális aki ezt kitalálta.

Beszaladtam még a fürdőszobába, biztos ami biztos. Megerősítettem a tusvonalamat, raktam fel plusz púdert, lefújtam egy kiló sminkfixálóval, vissza a szobába és lecseréltem a ruhámat is egy sima magasított derekú rövidnadrágra és egy fekete velvet anyagú trikóra, a melltartómat meg ledobtam mert utálok benne repülőzni. Alig, hogy eldobtam a hajvasalómat, már csengettek.

Még csak rám sem kellett szólni, mentem le és húztam magam után a bőröndöm is. Még be akartam pakolni pár gyógyszert és kötszert a biztonság kedvéért, nem mintha egy katonai táborban nem lenne, de hát fel kell készülni a legrosszabbra is. Amikor beszaladtam a fürdőbe, csak lopva letekintettem az ajtóhoz is, ahol egy nagy darab öltönyös ember éppen apámmal beszélgetett, mintha csak egy régi jó ismerőse lenne. Aztán leesett. Ő tényleg apám egyik régi jó ismerőse. Na, fasza. Apám csak azért mert ilyen nyugodtan kiűzni itthonról, mivel a tábor teli lesz a spanjaival. De, remélem ott lesz a transzi is, akin nagyon sokat nevettünk a húgommal mikor kisebbek voltunk.

-Miss Yasmine? – nézett rám szigorú tekintettel a hadnagy. Vagy ki.
- Én lennék – mondtam, lehet hogy kicsit túl erőtlen hangnemben.
- Velem fogsz utazni a reptér B portáljáig, ahol átszállsz a Charndal magángépére, ami rövidesen meg is érkezik, mivel épp egy másik rabo….khm…katonát szállított.
- Magángép? Király, olyanon sem ültem még. Lesz kaja?- szögeztem neki kérdésemet.
- Persze, prémium menükből választhatsz, de azt javaslom használd ki, mert a táborban borzalmas az étel. De ha kérdezik, tőlem nem tudsz semmit… - nézett körbe mint egy sunnyogó kisgyerek. Szuper, protekciósnak éreztem magam.

A reptérig tartó út nyugisan telt, nagyon elálmosodtam, csak nézelődtem. Mikor odaértünk, két másik katona várt akiknek szintén ismerős volt az arcuk, de hát ha egyszer ismerősök közé küldött apám, nem csodálkozok, mivel kisebb koromban rengeteget néztem végig katonai gyakorlatokat, és mentünk katonatársaihoz ilyen családi ebéd balhéra.
A két másik álcaruhás izombajnok mellettem baktatva, gyászmenetszerűen kísértek a géphez, mintha egy frissen elkapott sorozatgyilkos lennék. Azt nem tudtam, hogy a bilincs hol marad, de inkább nem szóltam el magam, hátha előkapják.
Felszálltam a nagy, fehér, Charndal felirattal ellátott magángépre, elhelyezkedtem egy fotel-szerű ülésben, előttem egy aranyos kis asztalkán pohár volt és szalvéta. Leraktam melléjük a laptopom és a telefonom, gondoltam kihasználom a jelenlétüket, mert nem hittem hogy egy katonai táborba sűrűn beengednek laptopokat. Mire felmértem a gép belsejét és kényelembe helyeztem magam, el is indultunk, megkaptuk a felszállási engedélyt. Amíg a felhők nem takarták el a kilátást, addig nézelődtem, és utána bealudtam. Kb. húsz perc telhetett el, és csengőszót hallottam. Kinyitottam a szemeimet és csak annyit láttam hogy hozzák az ebédet. Ekkor már törökülésben ültem a kis fotelszékemben. Szeretem mindenhol otthon érezni magam, hát most mi van abba. Kaptam egy kis tálcát is, vagyis ami azt illeti nem is volt olyan kicsi, sőt, kimondottan nagy volt, úgyhogy míg ettem, a tálcára raktam a laptopom, és Netflixen sorozatot néztem.
Leszállásnál egy kisebb légörvénybe keveredtünk, a gépet megdobta, én meg csak kapaszkodtam a legelső dologba ami elém került, és az a telefonom volt, amin az Instagramot nyomogattam. Igen, nem izgultam túl hogy a gép hömpölyög, gondoltam, majd csak sikerül letenni. Igaz, plusz tizenöt perc lett, de leszálltunk.
Egy kis szigeten érte a lábam a földet. Szép, tiszta vizű tengerpartja volt, egy kicsit beljebb hatalmas fák, és trópusi esőerdő. De nem a vadabb fajta ami tele van génkezelt hatalmas pókokkal és vadállatokkal, hanem olyan szelíd de mégis hatalmas. Aztán beljebb pillantottam és jött a fekete leves. Szögesdrót. SZÖGESDRÓT.
Valahogyan mertem sejteni hogy az ott az a hely lesz amit én keresek. Beültettek egy terepjáróba és már indultunk is a porta felé, ahol egy nagy kapu várt, nyitva. Bemondták a nevem, beszedték az elektromos eszközeimet, és már mentünk is tovább. A 13-as faház előtt megálltunk. Félve, de kiszálltam a kocsiból, és bementem abba a lepratelepbe.

-SziasztOOO…- köszöntem volna, de megbotlottam egy kiálló szögben. Szép volt Yasmine, jól bemutatkoztál.
- Úristen, jól vagy? – állt fel az ágyáról és jött oda hozzám egy lány. Talán Isobel, ha jól megjegyeztem a repülőn kapott újonnan jött katonák listáját.
- Persze, semmi bajom – elkezdtem előszedni a táskámból egy vattapamacsot, és leguggolva körbepárnáztam a szöget – Amúgy Yasmine vagyok.
- Értem, ha esetleg nem tudnád, én Isobel. – mutatkozott be a lány aki a segítségemre sietett.
- Rose –mosolygott rám az egyik ágyról egy szőke hajú lány.
- Alison – intett felém még egy lány, akit a sötétségben hirtelen csak a fehér haja miatt vettem észre.
- Valaki jártas már errefele? – vetettem fel.
- Hát én nem rég érkeztem, ezen kívűl csak egy faházat láttam.
- Én ugyan régebben érkeztem, de még egy faházat sem láttam- nevetett Isa.
- Személy szerint csak pár órája szenvedek, és szintén csak egy másik házban jártam – nézett ki az ablakon Alison.
- Jólvan akkor nem vagyok nagyon lemaradva. Azt mondták hogy az első utamnak a menzára kell vezetnie, de mivel kaptam a repülőn enni, ezért kihagyom, mert hallottam hogy undorító – fintorodtam el.
- Igen, az szép szóval is kifejezve moslék… - értett egyet Isa
- Nate mesélt róla –mondta Rose
- Nate? Ah jó, azt hittem már hogy fiúk sem lesznek. – dobtam le ezzel a lendülettel a bőröndöm, ami műanyag borítása végett nagyot koppant, és bezuhantam az egyik ágyba
- Miközben jöttem, láttam nem is akármilyen fiúkat – kacsintott Al.
- Nem tudom lányok mi van velem, de mostanában nem hiányzik hogy pasim legyen. De talán majd ez az elkülönítő sziget kihozza belőlem, hogy megint normális legyek –nevettem el magam cseppet kínosan.
- Dettó – mondta Isa nem túl derűsen – most nem tudok róla beszélni, de majd elmesélem.
- Mostanában nekem sem, de lehet hogy az önbizalomhiány teszi… - szegezte le tekintetét Rose.
- Ugyan istenem, hova van neked önbizalomhiányod? Ah, na majd én kezdek veled valamit élet… - mondtam hirtelen Rosenak. Utálom mikor egy gyönyörű lánynak önbizalomhiánya van. Rose erre már nem válaszolt csak felnevetett.
- A „felnőtt” korom nagy részében helyes melegekkel voltam körülvéve, de azért persze becsúszott néhány hetero is – húzta el a nudera festett száját Alison.
- Isa, ha gondolod nekem nyugodtan kibeszélheted ami nyomja a lelked, ha segíteni nem is tudok, de mindenképp meghallgatlak – vetettem egy biztató mosolyt a lány felé.

…

Valahol a 10. nap környékén
   Reggel van. Még haldoklom de már fent vagyok, és a tudat hogy egy hadnagy hamarosan bejön és a fülünkbe ordít, kiakaszt.
- Lányok, valaki ébren?
- Mintha aludtam volna... – ül fel törökülésbe Alison.
- Jaj, felkeltettelek? Ne haragudj, de inkább én mint a transzi, aki percek kérdése és megjelenik. – forgatom meg a szemeim.
- Már rég óta, alig bírok aludni –ásít fel Isa is.
- Ez az ágy kikészíti a gerincem – mormolja Rose és a másik oldalára fordul.
- Ne is mondd, szerintem ennél a parketta is puhább – ülök fel nehézkesen.
- Alapból sem aludtam túl sokat, egy szúnyog vagy mi, vágyakat érzett hogy a fülemnél repkedjen – nézett Al a falra, ahol ott van a dög – Na, most meghalsz! – hajítja oda a mellette lévő szekrényen lévő dobozos zsepit.
- Szép volt – nevetek Al terrortámadásán, de a végén beleásítok.
- Én áldom az eget, hogy a csótányok még nem találtak meg minket – szól Rose.
- Hosszú még a nyár –húzza mosolyra a száját Alison.
- Ezért mondtam, hogy még... – neveti el magát Rose.
- Igaz. Na, lányok én megrohamozom a fürdőt még mielőtt mindenki felébred és sor lesz –indulok kifelé.
- Veled tartok – mászik ki az ágyból Al – Ilyenkor meg még kicsit higiénikusabb, már ha itt lehet ilyet mondani.
- Csatlakozom – ébredezik Rose is, és kel ki az ágyából két nyújtózkodás között.

Így indult tehát a Galz squad fürdeni még ébresztő előtt. Mindenki felpakolva, törülköző, tiszta egyen- (és nem egyen) ruha, tisztálkodó szerek. Már magabiztosabban tettük meg azt az utat, még félálomban is, mint első nap, mivel ezen a trópusi szigeten szerintem, a napi átlaghőmérséklet üti a 40 fokot.
Bementünk a fülledt kis kőépületbe ami fürdőként szolgált. Mindenki helyet foglalt egy radiátornál, mert a két fogason kívül csak oda lehetett pakolni, amit Rose gyorsan be is foglalt Alisonnal együtt a törölközőjüknek. Na szép.
Miután levetkőztem, magamra tekertem a fürdőlepedőm, és elballagtam a tükörhöz, hogy felfogjam a hajam fürdéshez.
Egyszer csak lépteket halottam kintről. Gondolkoztam, hogy kimegyek megnézni mi az, mert én voltam a legközelebb a bejárathoz, de letudtam magamban annyival hogy biztos csak a katona tisztek, és tovább kínlódtam a hajammal. Egyszer csak ordítás hangzik fel.

-ITT VANNAK – hallom meg egy fiú hangját aki a tusoló felé rohan.
- Axel, ha ismét szopatsz akkor megint meg leszel verve! – ordít az előző hang gazdájához a második is. Azt hiszem ez Aiden volt.
Ja és Axel. Hát persze, ki más lenne?
Éppen, hogy felkaphattam volna magam elé a ruháimat, annak ellenére hogy amúgy már törölköző is volt rajtam, már bent is volt a fürdőben három srác. Isa arcán ugyanazt a meglepettséget láttam, rajta egy szürke rövidnadrág volt és egy melltartó, mert eddig az arcápolási rutinját végezte a mellettem lévő tükörnél. Rose és Alison már a fülkéknél álltak fehérneműben, kicsit hátrébb, takarásban általunk.

- Na, már tudom hogy, hogy lehet kibírni ezt a nyarat. – lépett be Aiden büszke arccal, majd végig mért engem és Isat.
- Takarodjatok már kifelé! – ordítottam feléjük mikor Aiden mellett felbukkant Axel és Nate is. A kiabálásomra Rose és Alison előbukkantak felmérni az eseményeket.
- Baszdmeeeeeg. Itt vannak a hugik is – fordult Axel, Nate felé.
- Oké asszem’ nekem vége is a bulinak – vetett véget a benttartózkodásnak Nate, de azért láttam hogy még egyszer végigfutatta rajtunk a szemét.
- Jó, én is megyek – fordult sarkon Axel is egy csábos mosoly kíséretében.
- Menjetek csak, én maradok – indult be a két fehérneműs lányhoz Aiden. Ám amikor lépett volna be a küszöbön, arrébb rúgtam azt, mert azok a szar szögek persze hogy semennyire nem tartották. Aiden megbotlott benne és egy nőies sikoly kíséretében elesett.

- Mégis mi a jó franc folyik itt? – az ajtó felé kaptam a fejem, és ott állt a transzi tiszt, lüktető erekkel a homlokán. Én brutális nevetésben törtem ki, mert nagyon rég láttam a transzit, most pedig még nevetségesebben néz ki, mint valaha. De, igazából a kutya nem foglalkozott velem, a tisztünk rohant be Aidenhez, utasította hogy keljen fel, aztán kivezette. Nem ő az első aki szabályt szeg, ilyenkor jön az hogy megbeszélik a bűntetését.
- Na ez jó volt. Aiden majdnem letaperolt, kösz Yas – mászott a zuhanyzóba Rose.
- Ez közel volt – jegyezte meg Isa is.
- Ahogy ismerem őket, nem ez volt az utolsó. Hol ijeszti el őket az ilyenektől párszáz fekvőtámasz? – kezdtem én is vetkőzni nevetve.

  Aznap még edzettünk pár órát természetesen, ha egy maratont nem futottunk le, akkor semennyit sem, plusz a hasizom volt a mai téma. Kimondottan örültem is neki mert tök jó lenne ha kockás hassal térnék vissza Los Angelesbe. Tuti csak olyan képeket tennék közzé Instagramon amin bikiniben vagyok.
Pár napja bevezették az elméleti oktatást. Na igen, ez kevésbé élvezhető. Rozoga iskolapadok, újra. A szerencsénk az hogy nem viszik túlzásba, hetente max háromszor szokott lenni egy óra oktatás. Elmagyarázták hogy, hogy fogjuk a különféle fegyvereket, persze a fiúk nem egyszer beszóltak hogy ezt talán nem elpofázni kéne, hanem mutatni és gyakorolni. És milyen igazuk van, de nem, mi inkább először megtanuljuk hogy vizsgázhassunk belőle. Logikus.

Életemben eddig egyszer fogtam a kezemben fegyvert, amikor az idióta haverom belekevert valamibe, de szerencsére időben eldobtam, nem lett belőle bajom. Na ja, ennyit értettem a pisztolyokhoz.

Este amikor a futás után visszamentünk a házainkba, mindenki nagyon ki volt borulva, a mai nap mindenkit lefárasztott, mind agyilag, mind testileg. Bedőltünk a lányokkal az ágyakba, volt aki egymásra mert úgy puhább, volt aki a sajátjára és befeküdt egészen a fal mellé. Egyszer csak támadt egy ötletem. Felkeltem, előtúrtam a bőröndöm, lepattintottam egy lábát és egy zacskót húztam elő belőle. Erre a többiek is felkapták a fejüket.
- Neee. Ugye nem az amire gondolok? – kérdezte izgatottan Rose.
- Dehogynem – kapta is ki a kezemből Alison

Így történt hát, hogy aznap este elszívtunk még egy zacskót a tartalékaimból, és összességében pozitívan zártuk a napot.

5. rész

*Rose Cooper szemszöge*

Visszaemlékezés

Korán ébredtem. Az éjszaka rengeteget forgolódtam és nem sokat aludtam. Lementem a nappaliba, hogy igyak egy kávét és meglepetésemre már szüleim is ébren voltak. Anyu a pultra támaszkodva állt és kissé megviselt tekintettel mért végig, apu pedig az asztalnál ült egy újsággal a kezében és teljes nyugalommal kortyolgatott egy pohár eszpresszót. A pulthoz léptem, hogy elővegyek egy bögrét, de feltűnt, hogy anyám pillantása mindenhova követett, így letettem, ami a kezemben volt és ránéztem, miközben a konyhaszekrénynek dőltem.

- Valami baj van?
- Nem is mondanám annyira bajnak, ha nem a te szemszögedet venném figyelembe… - kezdett bele, majd ásított egyet, ő sem aludhatott valami sokat az éjjel.
- Anya kezdesz megijeszteni – válaszoltam teljesen komoly arccal.
- A bátyádról van szó – a mondat végére kicsit elhalkult.
- Lehetne, hogy nem csak fél mondatok jönnének ki a szádon? – kicsit hangosodni kezdtem.
- Tudd, hogy beszélsz anyáddal! – szólt közbe apa.
- Jó rendben, végülis csak megérted. A bátyádat a magatartása miatt egy katonai táborba küldtük.
- Hogy mi van? – kerekedtek el a szemeim – Mondd, hogy ez csak egy vicc – kezdtem el járkálni, hogy levezessem egy kicsit a feszültséget.
- Nem vicc, te is tudod, hogy mostanában enyhén szólva elengedte magát. Egyre több verekedésbe került, arról nem is beszélve, hogy szétverte a nagybátyád kocsiját – Te jó isten tényleg komolyan beszél.
- Ti normálisak vagytok? – kapkodtam a fejemet kettőjük között – Mi a franc van azzal, hogy a mi érdekeinket nézitek? A fenébe is Nate a bátyám, ezt nem tehetitek meg csak úgy – egyre gyorsabban vettem a levegőt.
- Üdvözöllek a való világban kislányom, ahol nem te diktálsz, hanem mi – gúnyosan mosolyogva szólalt meg apám.
- Egy nagykorú helyett nem dönthetsz! – mondtam már szinte hisztérikusan.
- De igen, ameddig az én házamban él, és engem vesz elő a rendőrség, ahányszor csak valami bajba keveredik.
- Hol van ez a tábor? – próbáltam nyugodtabb hangon beszélni, de a fejemben már a tervet szőttem, hogy hogyan fogok elmenni utána, mert egyben biztos voltam: nem fogom egyedül hagyni egy idióta kiképzőtáborban.
- A Csendes-óceánon, de nagyon remélem, hogy semmi buta dolog nem fordult meg a fejedben – anyám meg akarta simítani a vállamat, de arrébb húzódtam.
- Nem, semmi ilyen – mondtam és azzal a lendülettel rohantam is fel a szobámba.

Az ágy alól kiszedtem a bőröndömet és beledobáltam a ruháimat, tisztasági és női dolgokat, illetve egy plüsst, aminek a fülénél vágtam egy kis lyukat és rejtettem bele néhány szál sima cigit és kettő jointot, mert nem hiszem, hogy a táskámat nem fogják átkutatni. Ezek után gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem, kicsit sminkeltem és már indulásra készen is voltam. Igaz, a tábor nevét nem tudtam (és nagy valószínűséggel a szüleim sem szándékoztak megmondani), de azt igen, hogy ha a Csendes-óceánról van szó, akkor célszerű Európába mennem.
Szó nélkül mentem le a lépcsőn, de még mielőtt az ajtóhoz értem volna apám megragadta a kezemet és erősen rászorított.

- Mégis mit képzelsz, hova mész?
- A testvérem után – szögeztem le.
- Szó sem lehet róla, nincsen terád ott szükség – már szinte kiabált – nem hagyom, hogy elrontsd a bátyád nevelését.
- Azt már sikerült neked elrontanod – sziszegtem a fogaim közül – vadbarom – ezt már halkabban tettem hozzá, de valószínűleg meghallotta, mivel akkorát lekevert nekem, hogy éreztem, ahogy felrepedt számból kiserken a vér. Belülről ajkamba haraptam, hogy ne buggyanjon ki a könnyem és azzal a lendülettel léptem is ki az ajtón.
- Ha most elmész, akkor ide többet be nem teszed a lábad – vetette be utolsó fegyverét is.
- Ó hidd el, együtt tudok ezzel élni –válaszoltam és már indultam is gyalog a repülőtérre.

A légi út hosszú volt, de legalább tudtam pihenni. Európába érve viszont nem maradt más ötletem, mint körbekérdezni az embereket, hogy esetleg nem tudnak e valamit a táborról vagy valamilyen katonai központról, de senki nem tudta miről beszélek. Már teljesen kezdtem feladni a reményt mikor egy idős bácsi szólt utánam.

- Kisasszony, szerintem ön a Charndal Army Base táborára gondol – kedves mosolyt küldött felém.
- Úr isten, köszönöm, megmentett a teljes reménytelenségtől – nevettem fel kissé kínosan – Esetleg még azt meg tudná mondani, hogyan jutok oda?
- Mivel egy kis szigetről beszélünk csak hajóval, vagy helikopterrel van esélye eljutni – látszott az arcán, hogy észrevette csalódott arckifejezésem, így újra megszólalt – De ma jó napja van, mert éppen egy halászhoz van szerencséje. Elviszem magát.

Nagyon kedves volt az úr, nem utasítottam vissza az ajánlatát. A kikötőbe taxival mentünk, természetesen én fizettem, ha már ő tesz nekem szívességet.

A hajóval legalább egy órát utaztunk mire megpillantottuk a hullámok közül előbukkanni a szigetet.

Innen már egyedül mentem tovább, hamar meg is találtam az erdő sűrűjében lévő tábor kerítését. A bejáratnál az őröknek magyarázkodtam egy sort, hogy mégis mit keresek itt, majd miután elvették a telefonomat, öngyújtóm, cigimet és ékszereimet, elvezényeltek a házhoz, amiben lakni fogok. Csak ledobtam a cuccaimat és mentem is a bátyám keresésére. Mikor megtaláltam épp egy lánnyal és egy fiúval beszélgetett.
- És neked amúgy van testvéred? – kérdezte tőle a szőke srác.
- Igen, én – szólaltam meg gondolkodás nélkül felhívva magamra a figyelmet.
- Rose? – nézett rám Nate kicsit lesokkolódva, majd megragadta a kezem és kihúzott magával a ház elé – Mégis mit keresel itt?
- Nem akartalak magadra hagyni egy ilyen helyen – suttogtam, ő pedig válasz helyett csak megölelt, de amikor elhúzódott észrevette a sebes számat.
- Mi történt? – fordította oldalra a fejem, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Apa… - nem hagyta, hogy tovább mondjam.
- Kinyírom azt a faszfejt – mondta dühtől forró hangon.
- Hagyjad, inkább meséld el, hogy mi is ez a hely…

Jelen

5. napomat töltöttem a táborban, ahova akár a maratonra való felkészülésért is jöhettünk volna. Iszonyatos izomlázam volt a lábamban, a kezemben, sőt azt könnyebb lenne elmondani, hogy hol nem. Az ágyak kényelmetlenek voltak, a nyakamat is elaludtam. Amióta itt vagyok nem laktam jól és nem is tudtam sokat pihenni. Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy hamar sikerült megtalálnom a közös hangot a többiekkel, a szobatársaim nagyon jófejek, hálát adok az égnek, hogy nem ilyen plázapicsákhoz vagy gyíkokhoz kerültem. Arra is volt alkalmam bőven, hogy végignézzem a srácokat, meg kell hagyni volt pár nem rossz, de maradjunk annyiban, hogy Aiden, Nate szobatársa viszi a pálmát.

Reggel szokás szerint a torna előtt fél órával keltett drága házfelügyelőnk természetesen a megszokott rikácsolós hangjával. A párnát a fejemre húztam, hogy ne halljam és nem vágytam másra csak még 5 perc alvásra, de ebbe vetett reményemet elvesztettem mikor a kedvenc transzink megállt az ágyam mellett és ordítani kezdett, hogy ha azonnal nem kelek fel, ne is álmodjak reggeliről, mert annak az ideje alatt plusz feladatokat csinálhatok az ő ellenőrzésével. Mert amúgy álmaim kajáját szokták odalapátolni.

Amint látta, hogy elkezdek felkelni, végre kitakarodott a szobából.

- Csak engem kezd már rohadtul idegesíteni? – forgattam meg a szemeim.
- Engem már első nap óta – vont vállat Isobel.
- Meg kéne szívatni a ribancot – vigyorodott el Alison.
- Szerintem már a kinézetével is eleget büntette a sors – tette hozzá Yasmine is.

Mikor ránéztem az időre már csak 10 percem volt, így gyorsan felvettem egy fehér sportmelltartót meg a rövidgatyává átszabott terepmintás egyenruhát majd miután hajamat lófarokba kötöttem a szemeim alá tettem korrektort, hogy legalább a kialvatlanság jeleként kirajzolódó karikák ne látszódjanak. Közben a többiek is elkészülődtek és együtt mentünk ki a füves területre, ahol a többiek már felsorakoztak, beálltunk Nate-ék mellé is mindenki lepacsizott velük, de persze a felügyelők már ezért is ránkszóltak.
Szokás szerint futással kezdtünk, de ahogy az utóbbi két napban, ma sem mentünk ki az erdőbe. Volt térdemeléses, saroklendítéses futás, rengeteg guggolás, hasprés és fekvőtámasz és mindezt néhány kör kocogással „vezettük le”.

Reggelire száraz kenyeret adtak egy szelet felvágottal, amibe szerintem minden volt húson kívül, de megettük, ha már más nem volt. Mikor mentem vissza a faházba megpillantottam az egyik bokornál egy kicsit barnább bőrű srácot egy rövid hajú lánnyal. A csaj egy kis zacskót vett el tőle, majd gyorsan elment mintha mi sem történt volna. Lehet meglesz az emberünk.

Csak egy kevés szabadidőt kaptunk, mert utána kivittek minket a közeli réten található szebb szóval kifejezve akadálypályára. Ahogy körbenéztem láttam néhány kötelet egy magas rúdra erősítve, egy körülbelül 2 méteres fából készült falat, illetve homokgödröt és még egy kötelet, ami két fa közé volt kifeszítve eléggé magasan.

- A köteleknél fogtok kezdeni, a feladat szerintem elég világos – szólalt meg egy számomra még ismeretlen, kopasz férfi – fel kell mászni, majd utána a falon szintén. A homokon végigkúsznak, aztán valahogy feljutnak a fa tetejére és a kifeszített kötélen pedig a nem létező karizmukra – itt köhögött egyet – vannak utalva - Átkapaszkodnak, majd lejönnek. Addig vagyunk itt, amíg mindenki meg nem csinálta.

Mindegyik kötélhez állt egy-egy ember, majd tapsra indulhattunk is. Ez még nem okozott nehézséget, viszont a falnál már megakadtam, hiszen a magasságom nem nagyon kedvezett számomra. Szerencsére Nate is pont akkor ért oda, ezért bakot tartott és így már sikerült felkapaszkodnom a tetejére. A kúszás sima ügy volt, viszont a fánál sorban kellett állnunk, mert egyszerre csak egy ember tudta csinálni a feladatot. Előttem egy kocka srác volt, már kapaszkodott a kötélen, de a közepénél megállt és kiabálni kezdett, hogy nem bírja tovább, nem túl meglepő, de egyik katona sem segített neki, aminek a következménye az volt, hogy leesett egyenesen rá a gerincére. A szám elé kaptam a kezem és elfordultam, mert nem bírtam odanézni sem.

- Vigyétek el innen a fiút, hogy a többiek folytathassák – szólt hátra válla mögött Aidenék házfőnöke. Nem mintha mást vártam volna, de akkor is furcsa volt, hogy így kezelik a helyzetet. Meg is halhatott volna, nekik meg az a fontos csak, hogy egrecíroztassák tovább a többieket.

Felkapaszkodtam a fára és remegő kézzel csimpaszkodtam rá a kötélre. Nagyot nyeltem és elkezdtem haladni, minél előbb túl akartam rajta lenni, épségben meg is úsztam. Utánam már csak páran voltak, majd mielőtt visszamentünk kaptunk egy kis szabadidőt, így a társaságunk szokás szerint egybegyűlt a rét egyik elhagyatottabb részébe.

- Én ezt nem bírom – sóhajtott Aiden, majd eldőlt a földön.
- Utálom ezt a helyet – folytatta Alison és leült, én is követtem példáját.
- Legyünk optimisták...legalább jó alakunk lesz. Elkél már nekem az az izmosabb comb - mondta Yasmine miközben a cipőjéről kapargatta egy bottal a sarat.
- Tiszta vízhólyag lett a kezem ettől a szar kötéltől – nézte a tenyerét Nate – Már elegem van ebből az egészből.
- Recskázni se lehet basszus – suttogta Ai Nate fülébe, de kicsit hangosra sikeredett és mi is meghallottuk. Isobel nem mondott semmit, csak leült a többiekhez és a homlokáról letörölte az esetleges izzadtságot, majd hátrasimította a haját. Amint meghallotta Aiden megszólalását mintha megjelent volna egy kis halvány pír, ha a testmozgás nem pirosította volna ki.
- Mert egy ilyen helyen az a legfontosabb – forgattam meg a szemem nevetve.
- Rose ebbe te ne szólj most bele – tette kezét maga elé a bátyám, majd az előbb említett srác felé fordult – Hidd el, én megoldom – vigyorgott.
- Más is szívesen megoldja – fordította fejét Axel a pár méterrel távolabbi picsacsordához, akik őket stírölték.
- Nekem más oldhatná meg – vigyorgott Aiden kajánul és lopva rám pillantott. Arcom elvörösödött és igyekeztem témát váltani.
- Szerintetek miért kísérgetnek mindenhová ezek a fegyveres katonák? – biccentettem feléjük.
- Biztos valami állat – vonta meg a vállát Al.
- Ugyan már, még te is mondtad, hogy hallottad a dobolást – vonta fel a szemöldökét Ax.
- Most őszintén, szerintetek valakik laknak itt? – tette fel a kérdést Alison, amin már én is gondolkoztam.
- Nem kizárt, hogy élnek valakik itt - szólalt meg Isobel és Bash szinte egyszerre. Majd összenéztek, hogy ez most furcsa volt.
- Mármint semmit se tudunk erről a helyről. Nem tudhatjuk, hogy hogyan lett ez egy tábor helye és eleve miért csak katonák vannak itt és például nem épültek ide őt csillagos üdülőhelyek - vonta meg a vállát Bash.
- Hagyjuk már - mondta Yasmine és nekidobta Aidennek a saras botot, ő pedig erre válaszul csak átpasszolta Axelnek.
- Ezen a szigeten még az állatok se maradnak meg, nem még, hogy emberek. Ez szerintem baromság – szólalt meg.
- Szopj le – vetette oda Ax Aidennek és hátradobta a botot, ami megakadt az egyik őrben, mire az odajött hozzánk.
- Elég volt a bájcsevejből hölgyeim és úr… maradjunk a hölgyeimnél – nézett végig a társaságon a kopasz ezzel utalva rá, hogy mehetünk vissza a táborba.
- Valaki szedjen fel innen, mert én már most hulla vagyok – vágott világfájdalmas arcot Yasmine, Nate pedig kapott az alkalmon és segített a lányon én meg csak rámosolyogtam.
- Köszi, köszi, ha nem segítettél volna, itt maradok. Vagy a kopasz cipel be. Ki tudja.
- Így, hogy megemlítetted a kopaszt még inkább jónak látom, hogy segítettem - kezdett nevetni.
- Nate tesó, ennyire ne legyél kanos- röhögött Aiden.
- Engem ugyan nem zavar - húzta félmosolyra a száját Yas miközben a fiúk előtt sétált egy méterrel, Aiden pedig végigstírölt rajta, mire Nate játékosan oldalba lökte. Eközben feltünt, hogy Sebastian akárhányszor csak Ai-re nézett, azt csontig hatoló tekintettel tette.
- Fray te amúgy mi a francot bámulsz folyamatosan? - szögezte Aiden Bashnak a kérdést, miközben visszafelé sétáltak.
- Kérdezd a bátyád, láttam itt valahol – vetette oda.
- Bash messzire mész –figyelmeztette Nate.
- Mi az Isten?- Aiden elkapta a pólójánál Sebastiant és egy fának lökte.
- Tényleg nem emlékszel, hogy mi történt köztem és köztetek? - nézett keményen támadója szemébe és még nem támadt - Westbrook-nak tényleg kellett az a balhé - biccentett nyomatékot adva.
- Bármi történt közöttetek, ha szétveritek egymást, az nem old meg semmit – kiabálta utánuk Isa picit ijedten. Aiden egy utolsót lökött a fiún és otthagyta.

Mivel aznap nem ebédeltünk, kicsivel korábban volt vacsora, ami valamilyen zöld trutyi volt, borsót véltem benne felfedezni, de igazából nem akartam tudni miből készítették, a lényeg, hogy megettem és valamennyire elmulasztotta éhségemet. Evés után elmentem lezuhanyozni, de mire sorra kerültem már teljesen hideg volt a víz, így gyorsra fogtam. Fogamat is megmostam, majd bementem a házunkba, ahol még egy kicsit beszélgettünk, aztán mindenki ment aludni.

Éjfélig forgolódtam, nem jött álom a szememre és kintről is hallottam az őrök hangját, ami nem tűnt túl nyugodtnak. Úgy döntöttem megnézem, mi történik, úgyis visszajövök, még mielőtt rajtakapnának. A mi házunk mellett osontam végig, majd kinéztem, de hátulról valaki visszarántott és mielőtt felsikítottam volna ijedtemben, befogta a számat.

- Shhh kislány, Én vagyok- levette a kezét a számról, és a csípőmre rakta.
- Aiden, a szívbajt hoztad rám - sóhajtottam.
- Szokták mondani- kacsintott- hova mész ilyenkor?
- Nem tudtam aludni és furcsa hangokat hallottam - vontam meg a vállam - de ezt én is kérdezhetném tőled.
- Én a titkok embere vagyok, de ja, ez már kezd furcsává válni, ami itt kint megy éjszakánként.
- Bármi is történik, nem bánnám, ha nekünk is beszámolnának róla.
- Bébi, ketten édes kevesek vagyunk, hogy kiderítsük. mi van itt - Egy kósza hajszálat tett a fülem mögé, és közelebb hajolt. - De ketten édesek vagyunk- morogta.
Szívverésem felgyorsult és a szemébe néztem. Nem szólaltam meg csak egy nagyot nyeltem, szám sarkában egy apró mosoly bujkált. Még közelebb hajolt, amikor már csak egy milliméter választotta el ajkainkat, ennyit mondott:
- Majd legközelebb.
A szavak után sarkon fordult és egy ismeretlen hang irányába indult.