9. rész

*Nathan Cooper szemöge*

A szigeten töltött kilencedik napunk nagyon furcsán indult. Legalábbis az biztos, hogy én ezzel a szóval jellemezném, hiszen most először nem ébresztettek minket hajnalok hajnalán és vittek ki a reggeli tornára. Lehet csak a második napja szakadó eső miatt volt, de én már kezdtem nagyon gyanakodni és szerintem a többiek is így voltak ezzel.

Mikor felébredtem, senki nem volt már a szobában, én aludtam a legtovább. Nyújtóztam egyet, kiropogtattam a nyakam majd hajamba túrtam, ezzel kicsit összekócolva azt. A bőröndöm tetejéről elvettem a terepmintás nadrágot, ami az egyenruhához van, meg egy kapucnis pulcsit, amit én hoztam. Egy gyors zuhany után magamra kaptam a ruhadarabokat és elindultam az ebédlőhöz, de útközbe megpillantottam Isobelt és Sebastiant beszélgetni egy rozoga hintaágyon, akik nem nagyon zavartatták magukat az addigra már csak csepergő eső miatt. Odasétáltam, majd levágtam magam melléjük, mire a bútor egy nyikorgással felelt.

-  Jó reggelt – néztem feléjük, bár mondatom viccesen hangozhatott, mivel lassan már dél felé járt.
- Neked is Nate – üdvözölt Isobel, majd utána Bash is így tett – Épp arról beszélünk, hogy az, hogy nem ébresztettek, elég furcsa. Mi erről a véleményed? – tért egyből a lényegre.
- Érdekes, bár nincsen ellenvetésem ezzel kapcsolatban – vigyorodtam el – Mondjuk szerintem nem feltétlen az eső miatt van – vontam meg a vállamat.
- Hát szerintünk sem – kezdte Sebastian és Isobelre pillantott, majd mikor a lány bólintott, visszafordult felém – Pár napja felfigyeltem egyfajta zajra, ami valahonnan a szigetről jött. Ahogy Isával elgondolkoztunk, egyre jobban arra jutottunk, hogy köze lehet ahhoz, hogy a katonák túlféltenek minket, főleg sötétedés után. Mintha nem csak mi, táborlakók lennének a szigeten – mondta halkan, nehogy más is meghallja.
- Milyen zajra? A táboron kívülről jött? – ráncoltam össze a szemöldökömet – Én amondó vagyok, hogy most jön az, amit az első nap beszéltünk – néztem Isobelre – Sötétedés után kimegyünk megnézni, mi a helyzet odakint.
- Olyan zajra, mintha valaki ordítana dobolás közben. Elég parán hangzik, de ezt hallottam, a kerítésen kívülről, ráadásul távolabbról – utána kérdőn nézett a lányra, mintha túlgondolta volna a dolgokat.
- Azaz szökjünk ki – egyszerűsítette le Isa, amit mondtam – Csak mi hárman, akik tudnak róla, vagy avassuk be a többieket is és menjünk mind a nyolcan?
- Menjünk mindannyian, ha bármi veszélyes van odakint, így biztonságosabb – mondtam, na nem mintha túlságosan féltem volna, de odakint talán tudunk egy kis zöldet tolni, amiből a többieknek lehet több van.
- Jogos érv, de ha ennyien megyünk, könnyebben kiszúrhatják az akciót. Bár nem akarok alábecsülni másokat, szóval azt mondom, megoldjuk.
- Nem feltétlenül kell egyszerre menni, teljesen jó ha megbeszéljük mikor és hol találkozunk, a két ház pedig külön megy oda – feleltem, bízva benne, hogy senki nem buktat le minket.
- Az úgy jó lesz – bólintott Isobel – a részleteket, majd később megbeszéljük.
- Rendben, szólj a lányoknak, mi pedig megbeszéljük a srácokkal – biccentettem egyet elköszönésként, majd Sebastiannel az oldalamon visszaindultam a házhoz, teljesen elfelejtve, hogy enni mentem.

A házba érve azzal nyitottam, hogy akkor a délutáni elfoglaltságunk cigarettatekerés lesz, amit Axel és Aiden is ilyen „Miafasz?” fejjel nyugtázott, bár láttam rajtuk, hogy nem kifogásolják, ebben pedig az is megerősített, hogy a másodperc töredéke alatt kapták elő a cuccokat és láttak munkához. Bash-el elmagyaráztuk nekik a terveinket és azt is, hogy a többieknek is szólt Isa, de csak külön tudunk kimenni. Megbeszéltük a stratégiát, hogy hogyan cselezzük ki az őröket bár végül természetesen arra jutottunk, hogy ezzel kapcsolatban nem lesz túl nehéz feladatunk, hiszen nem feltétlen az eszükről híresek.
Mikor mindennel megvoltunk, persze egy sor hülyéskedés után már a vacsoraidőhöz közelítettünk, szóval átbattyogtunk az ebédlőbe és leültünk a szokásos asztalhoz a lányokkal együtt. Nem mondanám, hogy egy ötcsillagos minőségű kaja volt, de még a jobb ételek közé tartozott errefelé, bár most ez a fél óra nem emiatt volt fontos, sokkal inkább azért, mert ezalatt beszéltük meg az éjszakai dolgokat, a találkozási helyet, időt meg persze, hogy lehetőségektől függően ki mit hozzon magával. Éppen mikor végeztünk a fontos dolgokról való csevegéssel, akkor jelent meg a transzi, hogy szokásához híven leordítsa a fejünket, hogy hogy merünk megint a lányokkal egy asztalnál étkezni. Kivételesen a csípős beszólásainkat megtartottuk magunknak, nem akartuk most magunkra haragítani, még a végén nem szállt volna le rólunk.

A házfelügyelőnk utolsó ellenőrzése után már csak a megfelelő pillanatra vártunk, ami hamar el is jött, tekintve, hogy az újból meginduló esőnek köszönhetően az őrök menedékbe vonultak házaikba, gondolván, hogy senki nem olyan idióta, hogy ilyenkor kimenjen. Viszont itt voltunk mi, a kivételek és kapva az alkalmon, az udvaron keresztül a tábor hátsó részén lévő kerítéshez surrantunk, ahol pedig átmásztunk a drótból készült „falon”. Mondhatom, ahogy leértünk mindenki legalább bokáig sáros volt, de nem igazán zavartattuk magunkat, elindultunk pár méterre az erdőben, ahol már a lányok vártak minket.

- Sziasztok – nézett rajtunk végig Rose, majd a többiek is üdvözölték egymást – Most innen merre?
- Olyan, mintha egy hülye horrorfilmben lennénk, de úgy gondolom, hogy menjünk kicsit beljebb az erdőbe. Ha tényleg vannak itt valakik, akkor egyszer csak észrevesszük egymást, ha meg nem, akkor legalább kiszöktünk – mondta Bash.
- És ezeknek a horrorfilmeknek sosincs jó vége – húzta el a száját Alison – Egyébként múltkor is az erdő felől jöttek a hangok – indult meg.
- Az erdőben születnek a legjobb dolgok – húzta cinikus mosolyra a száját Aiden – például… ott vesztettem el a szüzességem. Ja, hogy ez nem volt téma. Hopszi.
- Egy erdőben? – fordultam fele – Neked jobb sors jutott haver, nekem a suli wc-jében történt az első – biggyesztettem le az ajkamat.
- Srácok, ti most komolyan azon sztorizgattok és viccelődtök, hogy hol vesztettétek el? – ingatta a fejét rosszallóan Isa.
- Ha szeretnéd, arról is sztorizgathatok, veled hol csinálnám – pillantott rá hátra Axel.
- Nem tudsz eleget rólam ehhez a mondathoz – vigyorodott el cukin Isobel.
- Én arról is szívesen beszélnék, hogy Yasmine-el mit kezdenék – vigyorogtam hátra a lányra.
- Tiltakoznék, de ez a hely már durva dolgokat vált ki belőlem - forgatta meg a szemeit halványan mosolyogva.
- Te is lehetnél az új sztorim Rose – kacsintott rá Aiden, majd felbukott egy fatörzsben, mire mindenki nevetésben tört ki.
- Ha meg tanultál járni, akkor beszélhetünk erről – felelte a húgom, miközben néhány indát söpört ki az útból.
- Az ágyban nem kell járnom édesem. Maximum benned, de az más téma – mondta, majd fél karjával átölelte a lányt.
- Okosan a húgommal – szóltam oda neki röhögve, majd inkább odamentem Yas mellé, aki elvigyorodott és éppen mondani akart valamit, de ekkor viszont a bizonyos üvöltés és dobolás hallatszott megint.
- Na ez mi a tököm volt – húzta össze a szemöldökét Aiden.
- Mi a fasz van? – értetlenkedett Bash.
- Biztos tovább akarunk menni? – torpant meg Rose, én pedig majdnem átestem rajta.
- Szép volt Cooper tesók – kezdett Sebastian gúnyosan tapsolni, mire és csak bemutattam neki.
- Most kezd izgi lenni – pörgött be Al – Maximum elfutunk.
- Csajok, srácok, Sebastian… Ne fossunk, menjünk tovább – szólalt meg Ai, de mikor Bash nevét mondta, kissé lenéző hangsúlyt helyezett rá.
- Akármi is az, ha bent lebukunk, sokkal jobban szívunk – mondta Axel.
- Hát én nem tudom, de valaki fogjon, vagy álljon közel hozzám, mert félek - mondta Yasmine, mire pimasz vigyorral az arcomon megfogtam a kezét.
- Menjünk akkor tovább – szólalt meg Isa határozottan és ment tovább.
- Ezt már szeretem – biccentettem és én is elindultam.

Ahogy haladtunk, fokozatosan egyre erősödtek a hangok és bár sosem vallanám be a többiek előtt, kicsit azért én is paráztam. Már szinte ott voltunk, bármelyik pillanatban elénk tárulhatott a hang forrása, de nem álltunk meg, mígnem hirtelen egy bő ruhába öltözött alak jelent meg előttünk.

- Mortsta - ordította el magát és rohamosan közeledett felénk.

 Azt hittem hirtelenjében, hogy mindjárt összefosom magam, gyorsan megfordultam a tengelyem körül és rohanni kezdtem, mindegy volt hogy merre csak el onnan. A lányok sikítása és az alak ordibálása visszhangzott a környékünkön. Nem törődtem vele, hány pocsolyán gázoltam át, csak mentettem az életem, míg végül kilyukadtam a tengerparton, ahogy a többiek is. Remegő kézzel gyújtottam rá és páran követték ebben a példámat, kivéve Jasminet, aki rémült arccal nézett körbe.

- Srácok, hol van Alison – fordult felénk lesápadva.