*Isobel Lowe szemszöge*
Első nap
Fáradtan, nyúzottan és asztalhoz bilincselten ültem egy kihallgató teremben. Elkaptak és ez kettős érzelmet váltott ki belőlem. Egyrészt szabadulni akartam, mert senki sem szeret rabként élni. De ugyanakkor örültem is neki, mert most már biztonságban leszek az elrablóimtól és még börtönbe se csukhatnak.
Hamarosan egy férfi és egy nő jött be hozzám és velem szembe helyet is foglaltak. A nő kinyitotta a kezében lévő dossziét, majd kiterítette az asztalra. A legelső papíron ott volt nagy lóbetűkkel a nevem: "ISOBEL LOWE" a sok más adatommal együtt és pár fotó.
- Ansel Blossom vagyok és ő a társam Miranda Geyer, akivel már találkozhattál - mutatkozott be és mutatta be a nőt a férfi - Szeretnénk feltenni pár kérdést és megbeszélni egy pár dolgot.
- Rendben - bólintottam.
- Akkor szeretném, ha elmesélnéd még egyszer részletesen, hogy mi történt az elmúlt években.
Erre a mondatára felkaptam a fejem és amikor láttam a komoly tekintetét, nyeltem egyet. Fel kellett idéznem az elmúlt évek minden egyes pillanatát. Akadozva ugyan, de elmeséltem nekik a teljes történetet.
- Rendben, ezek szerint a történet stimmel. Most jöjjenek a képek - vett kezébe néhányat a képekből, majd elém rakta az első kettőt - Tudod nekünk azonosítani őket? - mutatott a nekem bal oldalira.
- Adelaida Gurerra és az apai ágú féltestvére Emanuel Gurerra - elevenítettem fel a teljes nevüket - Befogadtak, de én kihasználtam őket. Emanuellel "jártam", hogy közelebb kerüljek a családhoz. Amikor befogadtak, akkor a Adelaidaval is kikezdtem, amikor tudomást szereztem a biszexualitásáról. Később kiraboltam őket és kihasználtam a család bizalmát - tettem hozzá fapofával, mire a rendőr a többi képeket inkább visszarakta a dossziéba.
Körülbelül még egy óráig beszélgettünk különböző dolgokról, amiket már kezdtem nyomasztónak érezni. Végül sikerült kinyögnie, hogy a nyaramat a Charndal Army Base táborban fogom tölteni és a cuccaimat már össze is készítették. Tekintve hogy az otthoni ruháimat annyi év alatt lehet kinőttem, meg anyum is elmegyógyintézetbe került, vásároltak nekem alap dolgokat. Ezzel is téve arról, hogy ne tudjak becsempészni semmit.
Miután mindent előkészítettünk, kisétáltunk egy fekete kocsihoz, ahol már bíztak bennem annyira, hogy ne legyen már rajtam bilincs. Nem mintha el akartam volna szökni. A reptérig tartó utam csendesen telt, szinte meg se szólaltam egész idő alatt.
A helyszínre megérkezve Mr. Blossom és Ms. Geyer átadott egy terepmintás öltözetű nőnek, mert az előéletemet ismerve nem mertek engem férfi felügyelete alá bízni. Való igaz hogy mostanában poszttraumás stressz szindrómában szenvedek és a férfiak ezt sokszor erősítik a negatív érzelmeimet. A hölgy felkísért a magánrepcsibe és én megpróbáltam kényelembe helyezni magam. Benyomtam a zenét és lehunyva a szemeimet relaxáltam; nem aludtam, de nem is voltam ébren. Sose tudtam repülőn aludni, szóval ez ezentúl se fog változni. Később a nő hozott nekem kaját azzal a szöveggel, hogy használjam ki, mert a tábornak nincs jó élelmiszer ellátása. Valami paradicsomos, virslis krumpli volt egy ilyen krémes, zselatinos, epres sütivel. Miközben ettem, előszedtem a teljesen ingyen kapott, de a legolcsóbb modellű okostelefonom, ahol poén kedvéért lecsekkoltam a Facebookom, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű értesítővel és egy nap alatt elküldött több tucat üzenettel találtam szembe magam. Szinte öngyilkosok lettek az idegsejtjeim, mire mindennel végeztem. Végül mire megérkeztünk, a telefonom is lemerült.
Szorosan a nő mellett sétálva mentem ki a trópusi éghajlatra. Nem volt időm gyönyörködni a tájban, mert már be is szálltunk egy terepjáróba, ami elvitt a táborba. A szögesdrótokat meglátva elszörnyülködtem, el tudtam képzelni, hogy mi minden fog történni a nyár alatt. De legalább izmosabb és erősebb leszek, illetve ezek után már jobban fogom tudni megvédeni magam, ami nekem már csak jó lehet. A cuccomat a kezembe adva mondták be a nevem, mire válaszul csak annyit mondtak, hogy 13, amire csak értetlenkedve néztem. A hölgy kifejtette, hogy menjek a 13-as faházba, mire egy nagyot sóhajtva besétáltam.
Aznap
Nem tudtam aludni, viharos napokon gyakran megesik. Szóval már korán reggel kikeltem az ágyamból, megpróbálva nem felébreszteni a többieket. Kifésültem a hajam és felkötöttem laza kontyba, majd átöltöztöztem halkan a szabadidős egyenruhámba, ami nem volt nagy macera. Felkapva a tisztálkodó kistáskám, a közös fürdőhelyiség felé vettem az irányt. A szolgálatban lévő katonák nem törődtek velem, mert én voltam az első, akinek megtanulták az élőéletét. Tudták, hogy ez a tábor nekem csak jó lehet, így nem okoznék galibát. De a többieknek semmi pénzért nem vallanám be, mert akkor a megerőszakolós történetet is be kellene.
Miután mindent előkészítettünk, kisétáltunk egy fekete kocsihoz, ahol már bíztak bennem annyira, hogy ne legyen már rajtam bilincs. Nem mintha el akartam volna szökni. A reptérig tartó utam csendesen telt, szinte meg se szólaltam egész idő alatt.
A helyszínre megérkezve Mr. Blossom és Ms. Geyer átadott egy terepmintás öltözetű nőnek, mert az előéletemet ismerve nem mertek engem férfi felügyelete alá bízni. Való igaz hogy mostanában poszttraumás stressz szindrómában szenvedek és a férfiak ezt sokszor erősítik a negatív érzelmeimet. A hölgy felkísért a magánrepcsibe és én megpróbáltam kényelembe helyezni magam. Benyomtam a zenét és lehunyva a szemeimet relaxáltam; nem aludtam, de nem is voltam ébren. Sose tudtam repülőn aludni, szóval ez ezentúl se fog változni. Később a nő hozott nekem kaját azzal a szöveggel, hogy használjam ki, mert a tábornak nincs jó élelmiszer ellátása. Valami paradicsomos, virslis krumpli volt egy ilyen krémes, zselatinos, epres sütivel. Miközben ettem, előszedtem a teljesen ingyen kapott, de a legolcsóbb modellű okostelefonom, ahol poén kedvéért lecsekkoltam a Facebookom, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű értesítővel és egy nap alatt elküldött több tucat üzenettel találtam szembe magam. Szinte öngyilkosok lettek az idegsejtjeim, mire mindennel végeztem. Végül mire megérkeztünk, a telefonom is lemerült.
Szorosan a nő mellett sétálva mentem ki a trópusi éghajlatra. Nem volt időm gyönyörködni a tájban, mert már be is szálltunk egy terepjáróba, ami elvitt a táborba. A szögesdrótokat meglátva elszörnyülködtem, el tudtam képzelni, hogy mi minden fog történni a nyár alatt. De legalább izmosabb és erősebb leszek, illetve ezek után már jobban fogom tudni megvédeni magam, ami nekem már csak jó lehet. A cuccomat a kezembe adva mondták be a nevem, mire válaszul csak annyit mondtak, hogy 13, amire csak értetlenkedve néztem. A hölgy kifejtette, hogy menjek a 13-as faházba, mire egy nagyot sóhajtva besétáltam.
Aznap
Nem tudtam aludni, viharos napokon gyakran megesik. Szóval már korán reggel kikeltem az ágyamból, megpróbálva nem felébreszteni a többieket. Kifésültem a hajam és felkötöttem laza kontyba, majd átöltöztöztem halkan a szabadidős egyenruhámba, ami nem volt nagy macera. Felkapva a tisztálkodó kistáskám, a közös fürdőhelyiség felé vettem az irányt. A szolgálatban lévő katonák nem törődtek velem, mert én voltam az első, akinek megtanulták az élőéletét. Tudták, hogy ez a tábor nekem csak jó lehet, így nem okoznék galibát. De a többieknek semmi pénzért nem vallanám be, mert akkor a megerőszakolós történetet is be kellene.
Lassan bandukoltam a fülledt épület felé és reméltem nem fogyasztódott el egyik fajta víz sem. Nem volt kedvem se forró!, se jéghideg vizet használni. Amint beléptem az épületbe, már akkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ledobtam magamról a ruháim és lezuhanyoztam, mert tudtam, hogy a nap folyamán pedig álmos leszek. Amint kiléptem nem tekertem magamra a törölközőt, mert annyira azért (már) nem vagyok szégyellős. Így amint megtöröltem magam, úgy kezdtem felöltözni. Még csak a bugyimat vettem fel, amikor hirtelen hátra pillantottam és Basht láttam meg. Gyorsan felkaptam a törölközőt és reflex-szerűen takargatni kezdtem magam.
- Mi a kénköves poklot keresel itt, a NŐI oldalon? Egyáltalán hogy jutottál be? - suttogtam kiakadva - Ne is válaszolj! Múltkor a szobatársaid is megtalálták a módját, csak te...khm...többet láttál - teszem hozzá elvörösödve.
- Mondanám, hogy kanos paraszt vagyok... - erre a kijelentésre már automatikusan lepillantottam és azért az is igaz volt - ...de csak valami privát helyen akartam beszélni veled valamiről, mielőtt beavatnánk a többieket - mondja bizalmasan és halkan.
- Ez az egyetlen "privát" hely, amit ismersz a táborban?! - vontam fel a szemöldököm, miközben még mindig takargatva magam, körbetekertem magam a törölközővel - Na mindegy. Mit akarsz mondani?
- A lényeg, hogy már pár napja felfigyeltem egyfajta zajra a sziget egy távolabbi pontjából és elgondolkozva rajta, szerintem köze ahhoz, hogy például sötétedés után nem lehettünk kint az egyik nap. Mármint ha csak mi táborlakók lennénk itt, akkor nem kéne védeniük minket
- Lehet, de szerintem egyelőre maradjon ez kettőnk között. A megfelelő pillanatban beavatjuk őket - komolyodtam el - Tudom foglalkoztat téged, hogy mi lehet ez, de majd ha a többiek benne vannak, akkor együtt felfedezzük. Bármi is legyen az, amitől a katonák is félnek - néztem a szemeibe.
- Oké. Rendben - sóhajtott egyet, de után bólintott egyetértően.
- Helyes - itt tartottam egy kis szünetet - Hacsak nem akarsz még valamit mondani, takarodj ki innen! Szeretnék felöltözni - parancsoltam szigorúan, de mégis angyali fejjel.
- Mit parázol? Láttalak már Éva kosztümben - biggyesztette le ajkait csalódottan.
- Frusztrál a kis Bash, jó? - vörösödtem el teljesen - Menj már át és csapd ki!
A nap további része egyhangúan telt. A vihar miatt nem engedtek ki, inkább elméleti dolgokat oktattak. Bash-sal folyamatosan a megfelelő pillanatra vártunk, de az sose akart bekövetkezni.
- Mondanám, hogy kanos paraszt vagyok... - erre a kijelentésre már automatikusan lepillantottam és azért az is igaz volt - ...de csak valami privát helyen akartam beszélni veled valamiről, mielőtt beavatnánk a többieket - mondja bizalmasan és halkan.
- Ez az egyetlen "privát" hely, amit ismersz a táborban?! - vontam fel a szemöldököm, miközben még mindig takargatva magam, körbetekertem magam a törölközővel - Na mindegy. Mit akarsz mondani?
- A lényeg, hogy már pár napja felfigyeltem egyfajta zajra a sziget egy távolabbi pontjából és elgondolkozva rajta, szerintem köze ahhoz, hogy például sötétedés után nem lehettünk kint az egyik nap. Mármint ha csak mi táborlakók lennénk itt, akkor nem kéne védeniük minket
- Lehet, de szerintem egyelőre maradjon ez kettőnk között. A megfelelő pillanatban beavatjuk őket - komolyodtam el - Tudom foglalkoztat téged, hogy mi lehet ez, de majd ha a többiek benne vannak, akkor együtt felfedezzük. Bármi is legyen az, amitől a katonák is félnek - néztem a szemeibe.
- Oké. Rendben - sóhajtott egyet, de után bólintott egyetértően.
- Helyes - itt tartottam egy kis szünetet - Hacsak nem akarsz még valamit mondani, takarodj ki innen! Szeretnék felöltözni - parancsoltam szigorúan, de mégis angyali fejjel.
- Mit parázol? Láttalak már Éva kosztümben - biggyesztette le ajkait csalódottan.
- Frusztrál a kis Bash, jó? - vörösödtem el teljesen - Menj már át és csapd ki!
A nap további része egyhangúan telt. A vihar miatt nem engedtek ki, inkább elméleti dolgokat oktattak. Bash-sal folyamatosan a megfelelő pillanatra vártunk, de az sose akart bekövetkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése