5. rész

*Rose Cooper szemszöge*

Visszaemlékezés

Korán ébredtem. Az éjszaka rengeteget forgolódtam és nem sokat aludtam. Lementem a nappaliba, hogy igyak egy kávét és meglepetésemre már szüleim is ébren voltak. Anyu a pultra támaszkodva állt és kissé megviselt tekintettel mért végig, apu pedig az asztalnál ült egy újsággal a kezében és teljes nyugalommal kortyolgatott egy pohár eszpresszót. A pulthoz léptem, hogy elővegyek egy bögrét, de feltűnt, hogy anyám pillantása mindenhova követett, így letettem, ami a kezemben volt és ránéztem, miközben a konyhaszekrénynek dőltem.

- Valami baj van?
- Nem is mondanám annyira bajnak, ha nem a te szemszögedet venném figyelembe… - kezdett bele, majd ásított egyet, ő sem aludhatott valami sokat az éjjel.
- Anya kezdesz megijeszteni – válaszoltam teljesen komoly arccal.
- A bátyádról van szó – a mondat végére kicsit elhalkult.
- Lehetne, hogy nem csak fél mondatok jönnének ki a szádon? – kicsit hangosodni kezdtem.
- Tudd, hogy beszélsz anyáddal! – szólt közbe apa.
- Jó rendben, végülis csak megérted. A bátyádat a magatartása miatt egy katonai táborba küldtük.
- Hogy mi van? – kerekedtek el a szemeim – Mondd, hogy ez csak egy vicc – kezdtem el járkálni, hogy levezessem egy kicsit a feszültséget.
- Nem vicc, te is tudod, hogy mostanában enyhén szólva elengedte magát. Egyre több verekedésbe került, arról nem is beszélve, hogy szétverte a nagybátyád kocsiját – Te jó isten tényleg komolyan beszél.
- Ti normálisak vagytok? – kapkodtam a fejemet kettőjük között – Mi a franc van azzal, hogy a mi érdekeinket nézitek? A fenébe is Nate a bátyám, ezt nem tehetitek meg csak úgy – egyre gyorsabban vettem a levegőt.
- Üdvözöllek a való világban kislányom, ahol nem te diktálsz, hanem mi – gúnyosan mosolyogva szólalt meg apám.
- Egy nagykorú helyett nem dönthetsz! – mondtam már szinte hisztérikusan.
- De igen, ameddig az én házamban él, és engem vesz elő a rendőrség, ahányszor csak valami bajba keveredik.
- Hol van ez a tábor? – próbáltam nyugodtabb hangon beszélni, de a fejemben már a tervet szőttem, hogy hogyan fogok elmenni utána, mert egyben biztos voltam: nem fogom egyedül hagyni egy idióta kiképzőtáborban.
- A Csendes-óceánon, de nagyon remélem, hogy semmi buta dolog nem fordult meg a fejedben – anyám meg akarta simítani a vállamat, de arrébb húzódtam.
- Nem, semmi ilyen – mondtam és azzal a lendülettel rohantam is fel a szobámba.

Az ágy alól kiszedtem a bőröndömet és beledobáltam a ruháimat, tisztasági és női dolgokat, illetve egy plüsst, aminek a fülénél vágtam egy kis lyukat és rejtettem bele néhány szál sima cigit és kettő jointot, mert nem hiszem, hogy a táskámat nem fogják átkutatni. Ezek után gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem, kicsit sminkeltem és már indulásra készen is voltam. Igaz, a tábor nevét nem tudtam (és nagy valószínűséggel a szüleim sem szándékoztak megmondani), de azt igen, hogy ha a Csendes-óceánról van szó, akkor célszerű Európába mennem.
Szó nélkül mentem le a lépcsőn, de még mielőtt az ajtóhoz értem volna apám megragadta a kezemet és erősen rászorított.

- Mégis mit képzelsz, hova mész?
- A testvérem után – szögeztem le.
- Szó sem lehet róla, nincsen terád ott szükség – már szinte kiabált – nem hagyom, hogy elrontsd a bátyád nevelését.
- Azt már sikerült neked elrontanod – sziszegtem a fogaim közül – vadbarom – ezt már halkabban tettem hozzá, de valószínűleg meghallotta, mivel akkorát lekevert nekem, hogy éreztem, ahogy felrepedt számból kiserken a vér. Belülről ajkamba haraptam, hogy ne buggyanjon ki a könnyem és azzal a lendülettel léptem is ki az ajtón.
- Ha most elmész, akkor ide többet be nem teszed a lábad – vetette be utolsó fegyverét is.
- Ó hidd el, együtt tudok ezzel élni –válaszoltam és már indultam is gyalog a repülőtérre.

A légi út hosszú volt, de legalább tudtam pihenni. Európába érve viszont nem maradt más ötletem, mint körbekérdezni az embereket, hogy esetleg nem tudnak e valamit a táborról vagy valamilyen katonai központról, de senki nem tudta miről beszélek. Már teljesen kezdtem feladni a reményt mikor egy idős bácsi szólt utánam.

- Kisasszony, szerintem ön a Charndal Army Base táborára gondol – kedves mosolyt küldött felém.
- Úr isten, köszönöm, megmentett a teljes reménytelenségtől – nevettem fel kissé kínosan – Esetleg még azt meg tudná mondani, hogyan jutok oda?
- Mivel egy kis szigetről beszélünk csak hajóval, vagy helikopterrel van esélye eljutni – látszott az arcán, hogy észrevette csalódott arckifejezésem, így újra megszólalt – De ma jó napja van, mert éppen egy halászhoz van szerencséje. Elviszem magát.

Nagyon kedves volt az úr, nem utasítottam vissza az ajánlatát. A kikötőbe taxival mentünk, természetesen én fizettem, ha már ő tesz nekem szívességet.

A hajóval legalább egy órát utaztunk mire megpillantottuk a hullámok közül előbukkanni a szigetet.

Innen már egyedül mentem tovább, hamar meg is találtam az erdő sűrűjében lévő tábor kerítését. A bejáratnál az őröknek magyarázkodtam egy sort, hogy mégis mit keresek itt, majd miután elvették a telefonomat, öngyújtóm, cigimet és ékszereimet, elvezényeltek a házhoz, amiben lakni fogok. Csak ledobtam a cuccaimat és mentem is a bátyám keresésére. Mikor megtaláltam épp egy lánnyal és egy fiúval beszélgetett.
- És neked amúgy van testvéred? – kérdezte tőle a szőke srác.
- Igen, én – szólaltam meg gondolkodás nélkül felhívva magamra a figyelmet.
- Rose? – nézett rám Nate kicsit lesokkolódva, majd megragadta a kezem és kihúzott magával a ház elé – Mégis mit keresel itt?
- Nem akartalak magadra hagyni egy ilyen helyen – suttogtam, ő pedig válasz helyett csak megölelt, de amikor elhúzódott észrevette a sebes számat.
- Mi történt? – fordította oldalra a fejem, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Apa… - nem hagyta, hogy tovább mondjam.
- Kinyírom azt a faszfejt – mondta dühtől forró hangon.
- Hagyjad, inkább meséld el, hogy mi is ez a hely…

Jelen

5. napomat töltöttem a táborban, ahova akár a maratonra való felkészülésért is jöhettünk volna. Iszonyatos izomlázam volt a lábamban, a kezemben, sőt azt könnyebb lenne elmondani, hogy hol nem. Az ágyak kényelmetlenek voltak, a nyakamat is elaludtam. Amióta itt vagyok nem laktam jól és nem is tudtam sokat pihenni. Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy hamar sikerült megtalálnom a közös hangot a többiekkel, a szobatársaim nagyon jófejek, hálát adok az égnek, hogy nem ilyen plázapicsákhoz vagy gyíkokhoz kerültem. Arra is volt alkalmam bőven, hogy végignézzem a srácokat, meg kell hagyni volt pár nem rossz, de maradjunk annyiban, hogy Aiden, Nate szobatársa viszi a pálmát.

Reggel szokás szerint a torna előtt fél órával keltett drága házfelügyelőnk természetesen a megszokott rikácsolós hangjával. A párnát a fejemre húztam, hogy ne halljam és nem vágytam másra csak még 5 perc alvásra, de ebbe vetett reményemet elvesztettem mikor a kedvenc transzink megállt az ágyam mellett és ordítani kezdett, hogy ha azonnal nem kelek fel, ne is álmodjak reggeliről, mert annak az ideje alatt plusz feladatokat csinálhatok az ő ellenőrzésével. Mert amúgy álmaim kajáját szokták odalapátolni.

Amint látta, hogy elkezdek felkelni, végre kitakarodott a szobából.

- Csak engem kezd már rohadtul idegesíteni? – forgattam meg a szemeim.
- Engem már első nap óta – vont vállat Isobel.
- Meg kéne szívatni a ribancot – vigyorodott el Alison.
- Szerintem már a kinézetével is eleget büntette a sors – tette hozzá Yasmine is.

Mikor ránéztem az időre már csak 10 percem volt, így gyorsan felvettem egy fehér sportmelltartót meg a rövidgatyává átszabott terepmintás egyenruhát majd miután hajamat lófarokba kötöttem a szemeim alá tettem korrektort, hogy legalább a kialvatlanság jeleként kirajzolódó karikák ne látszódjanak. Közben a többiek is elkészülődtek és együtt mentünk ki a füves területre, ahol a többiek már felsorakoztak, beálltunk Nate-ék mellé is mindenki lepacsizott velük, de persze a felügyelők már ezért is ránkszóltak.
Szokás szerint futással kezdtünk, de ahogy az utóbbi két napban, ma sem mentünk ki az erdőbe. Volt térdemeléses, saroklendítéses futás, rengeteg guggolás, hasprés és fekvőtámasz és mindezt néhány kör kocogással „vezettük le”.

Reggelire száraz kenyeret adtak egy szelet felvágottal, amibe szerintem minden volt húson kívül, de megettük, ha már más nem volt. Mikor mentem vissza a faházba megpillantottam az egyik bokornál egy kicsit barnább bőrű srácot egy rövid hajú lánnyal. A csaj egy kis zacskót vett el tőle, majd gyorsan elment mintha mi sem történt volna. Lehet meglesz az emberünk.

Csak egy kevés szabadidőt kaptunk, mert utána kivittek minket a közeli réten található szebb szóval kifejezve akadálypályára. Ahogy körbenéztem láttam néhány kötelet egy magas rúdra erősítve, egy körülbelül 2 méteres fából készült falat, illetve homokgödröt és még egy kötelet, ami két fa közé volt kifeszítve eléggé magasan.

- A köteleknél fogtok kezdeni, a feladat szerintem elég világos – szólalt meg egy számomra még ismeretlen, kopasz férfi – fel kell mászni, majd utána a falon szintén. A homokon végigkúsznak, aztán valahogy feljutnak a fa tetejére és a kifeszített kötélen pedig a nem létező karizmukra – itt köhögött egyet – vannak utalva - Átkapaszkodnak, majd lejönnek. Addig vagyunk itt, amíg mindenki meg nem csinálta.

Mindegyik kötélhez állt egy-egy ember, majd tapsra indulhattunk is. Ez még nem okozott nehézséget, viszont a falnál már megakadtam, hiszen a magasságom nem nagyon kedvezett számomra. Szerencsére Nate is pont akkor ért oda, ezért bakot tartott és így már sikerült felkapaszkodnom a tetejére. A kúszás sima ügy volt, viszont a fánál sorban kellett állnunk, mert egyszerre csak egy ember tudta csinálni a feladatot. Előttem egy kocka srác volt, már kapaszkodott a kötélen, de a közepénél megállt és kiabálni kezdett, hogy nem bírja tovább, nem túl meglepő, de egyik katona sem segített neki, aminek a következménye az volt, hogy leesett egyenesen rá a gerincére. A szám elé kaptam a kezem és elfordultam, mert nem bírtam odanézni sem.

- Vigyétek el innen a fiút, hogy a többiek folytathassák – szólt hátra válla mögött Aidenék házfőnöke. Nem mintha mást vártam volna, de akkor is furcsa volt, hogy így kezelik a helyzetet. Meg is halhatott volna, nekik meg az a fontos csak, hogy egrecíroztassák tovább a többieket.

Felkapaszkodtam a fára és remegő kézzel csimpaszkodtam rá a kötélre. Nagyot nyeltem és elkezdtem haladni, minél előbb túl akartam rajta lenni, épségben meg is úsztam. Utánam már csak páran voltak, majd mielőtt visszamentünk kaptunk egy kis szabadidőt, így a társaságunk szokás szerint egybegyűlt a rét egyik elhagyatottabb részébe.

- Én ezt nem bírom – sóhajtott Aiden, majd eldőlt a földön.
- Utálom ezt a helyet – folytatta Alison és leült, én is követtem példáját.
- Legyünk optimisták...legalább jó alakunk lesz. Elkél már nekem az az izmosabb comb - mondta Yasmine miközben a cipőjéről kapargatta egy bottal a sarat.
- Tiszta vízhólyag lett a kezem ettől a szar kötéltől – nézte a tenyerét Nate – Már elegem van ebből az egészből.
- Recskázni se lehet basszus – suttogta Ai Nate fülébe, de kicsit hangosra sikeredett és mi is meghallottuk. Isobel nem mondott semmit, csak leült a többiekhez és a homlokáról letörölte az esetleges izzadtságot, majd hátrasimította a haját. Amint meghallotta Aiden megszólalását mintha megjelent volna egy kis halvány pír, ha a testmozgás nem pirosította volna ki.
- Mert egy ilyen helyen az a legfontosabb – forgattam meg a szemem nevetve.
- Rose ebbe te ne szólj most bele – tette kezét maga elé a bátyám, majd az előbb említett srác felé fordult – Hidd el, én megoldom – vigyorgott.
- Más is szívesen megoldja – fordította fejét Axel a pár méterrel távolabbi picsacsordához, akik őket stírölték.
- Nekem más oldhatná meg – vigyorgott Aiden kajánul és lopva rám pillantott. Arcom elvörösödött és igyekeztem témát váltani.
- Szerintetek miért kísérgetnek mindenhová ezek a fegyveres katonák? – biccentettem feléjük.
- Biztos valami állat – vonta meg a vállát Al.
- Ugyan már, még te is mondtad, hogy hallottad a dobolást – vonta fel a szemöldökét Ax.
- Most őszintén, szerintetek valakik laknak itt? – tette fel a kérdést Alison, amin már én is gondolkoztam.
- Nem kizárt, hogy élnek valakik itt - szólalt meg Isobel és Bash szinte egyszerre. Majd összenéztek, hogy ez most furcsa volt.
- Mármint semmit se tudunk erről a helyről. Nem tudhatjuk, hogy hogyan lett ez egy tábor helye és eleve miért csak katonák vannak itt és például nem épültek ide őt csillagos üdülőhelyek - vonta meg a vállát Bash.
- Hagyjuk már - mondta Yasmine és nekidobta Aidennek a saras botot, ő pedig erre válaszul csak átpasszolta Axelnek.
- Ezen a szigeten még az állatok se maradnak meg, nem még, hogy emberek. Ez szerintem baromság – szólalt meg.
- Szopj le – vetette oda Ax Aidennek és hátradobta a botot, ami megakadt az egyik őrben, mire az odajött hozzánk.
- Elég volt a bájcsevejből hölgyeim és úr… maradjunk a hölgyeimnél – nézett végig a társaságon a kopasz ezzel utalva rá, hogy mehetünk vissza a táborba.
- Valaki szedjen fel innen, mert én már most hulla vagyok – vágott világfájdalmas arcot Yasmine, Nate pedig kapott az alkalmon és segített a lányon én meg csak rámosolyogtam.
- Köszi, köszi, ha nem segítettél volna, itt maradok. Vagy a kopasz cipel be. Ki tudja.
- Így, hogy megemlítetted a kopaszt még inkább jónak látom, hogy segítettem - kezdett nevetni.
- Nate tesó, ennyire ne legyél kanos- röhögött Aiden.
- Engem ugyan nem zavar - húzta félmosolyra a száját Yas miközben a fiúk előtt sétált egy méterrel, Aiden pedig végigstírölt rajta, mire Nate játékosan oldalba lökte. Eközben feltünt, hogy Sebastian akárhányszor csak Ai-re nézett, azt csontig hatoló tekintettel tette.
- Fray te amúgy mi a francot bámulsz folyamatosan? - szögezte Aiden Bashnak a kérdést, miközben visszafelé sétáltak.
- Kérdezd a bátyád, láttam itt valahol – vetette oda.
- Bash messzire mész –figyelmeztette Nate.
- Mi az Isten?- Aiden elkapta a pólójánál Sebastiant és egy fának lökte.
- Tényleg nem emlékszel, hogy mi történt köztem és köztetek? - nézett keményen támadója szemébe és még nem támadt - Westbrook-nak tényleg kellett az a balhé - biccentett nyomatékot adva.
- Bármi történt közöttetek, ha szétveritek egymást, az nem old meg semmit – kiabálta utánuk Isa picit ijedten. Aiden egy utolsót lökött a fiún és otthagyta.

Mivel aznap nem ebédeltünk, kicsivel korábban volt vacsora, ami valamilyen zöld trutyi volt, borsót véltem benne felfedezni, de igazából nem akartam tudni miből készítették, a lényeg, hogy megettem és valamennyire elmulasztotta éhségemet. Evés után elmentem lezuhanyozni, de mire sorra kerültem már teljesen hideg volt a víz, így gyorsra fogtam. Fogamat is megmostam, majd bementem a házunkba, ahol még egy kicsit beszélgettünk, aztán mindenki ment aludni.

Éjfélig forgolódtam, nem jött álom a szememre és kintről is hallottam az őrök hangját, ami nem tűnt túl nyugodtnak. Úgy döntöttem megnézem, mi történik, úgyis visszajövök, még mielőtt rajtakapnának. A mi házunk mellett osontam végig, majd kinéztem, de hátulról valaki visszarántott és mielőtt felsikítottam volna ijedtemben, befogta a számat.

- Shhh kislány, Én vagyok- levette a kezét a számról, és a csípőmre rakta.
- Aiden, a szívbajt hoztad rám - sóhajtottam.
- Szokták mondani- kacsintott- hova mész ilyenkor?
- Nem tudtam aludni és furcsa hangokat hallottam - vontam meg a vállam - de ezt én is kérdezhetném tőled.
- Én a titkok embere vagyok, de ja, ez már kezd furcsává válni, ami itt kint megy éjszakánként.
- Bármi is történik, nem bánnám, ha nekünk is beszámolnának róla.
- Bébi, ketten édes kevesek vagyunk, hogy kiderítsük. mi van itt - Egy kósza hajszálat tett a fülem mögé, és közelebb hajolt. - De ketten édesek vagyunk- morogta.
Szívverésem felgyorsult és a szemébe néztem. Nem szólaltam meg csak egy nagyot nyeltem, szám sarkában egy apró mosoly bujkált. Még közelebb hajolt, amikor már csak egy milliméter választotta el ajkainkat, ennyit mondott:
- Majd legközelebb.
A szavak után sarkon fordult és egy ismeretlen hang irányába indult.

4. rész

*Sebastian Fray szemszöge*

Azon a napon...

Épp hazafelé vettem volna a tempót, amikor a rendőrség elkezdett üldözni. Anyátokat! Elkezdtem szaladni hazafelé, mert már nem volt távol a kecóm. Csak szaladtam, de Boston ritkásabban megépített épületei között azért nem annyira könnyű. Így csak annyit tehettem, hogy aki az utamba állt, azt szépen kifejezve félreállítottam. Felsóhajtottam amikor bejutottam a lakásom épületének külső kapuján és mint egy őrült futottam fel az emeletre a lakásomhoz. Mire felértem, szinte remegett a kezemben a kulcs, annyira aggódtam, hogy a rendőrség is bejutott a külső kapun. De az épület biztonsági szintjét felidézve magamban, a rendőrségnek hosszú időket kellett volna várnia a bejutáshoz. Ezzel a lendülettel a kulcs már kattogtatta is a zárat és már bent voltam.
Épp csuktam volna be az ajtót, amikor valaki jelenlétét éreztem meg. Védekezési ösztönöknek engedve, gyorsan megfordultam, elkaptam az illető karját, és magamhoz húzva, nyaka köré fontam a karom. Mindez pár másodperc alatt történt, hogy megfigyelni se tudtam azt a valakit.

- Így kell üdvözölni egy hölgyet? - kérdezte vigyorogva mielőtt megfigyelhettem volna, hogy ki Ő.

- Bocsi Nick, zsaruktól menekültem - ezzel el is elengedtem és megfordítva meg is csókoltam a barátnőmet. 

Olyan közel húztam magamhoz, amennyire lehetséges lehetett. Pár perc után annyira belelendültünk, hogy felültettem a konyhapultra és a nyakát is elkezdtem csókolni. Hirtelen hálát adtam annak, hogy csak fehérnemű és egy hosszú blúz volt rajta.

- Csomagolnom kéne... - suttogtam az elmenekülésem szükségességére utalva, miközben elkezdtem kigombolni a blúzát. 

Tudtam, hogy nem hozhatom veszélyes helyzetbe, nem vihettem magammal, ahová mentem volna. Függetlenül attól, hogy Ő se volt teljesen ártatlan. Ha lecsuknak, őt nem rántottam volna magammal. 

- Éppen azt csinálod - válaszolt kihívóan ahogy még jobban széttárta a lábait és közelebb húzott. Már alig volt olyan testrészünk, ami ne érintkezett volna. 

Perceken belül felkaptam, hogy a derekam köré kulcsolja a lábait és úgy meneteltünk a hálószobába. Közben nem hagytuk abba az előjátékunkat, én legalábbis folyamatosan kényeztettem a kedvesem. Miután a lábammal bevágtam az ajtót és odaértünk az ágyhoz, leültettem. Rádőlve le is fektettem és mindenfelé simogatva és csókolgatva kényeztettem. Viszont mielőtt kikapcsolhattam volna a melltartóját, meg is fordította a helyzetünket. Felültetve engem, le is vedlettem a pólómat és élveztem az érintéseit a mellkasomon.
- Bocsáss meg! - súgta a fülembe, de mielőtt le tudtam volna reagálni, egy tűt nyomott a nyakamba és éreztem, hogy belém fecskendez valamit. Másodperceken belül kiütött és el is vesztettem az eszméletemet. Csak egyetlen dologra tudtam gondolni: Nick elárulta a bizalmam!

Mikor felébredtem, az első dolog ami feltűnt nekem, hogy újra volt rajtam póló és teljes utcai öltözékben voltam. Aztán amikor végre rávettem magam a szemem kinyitására, szinte elöntött a düh. Majdnem nekiszaladtam az átlátszó falnak és jó erősen megütöttem.
- Hol a retekben vagyok?! - ordítottam dühtől felforrva. A cellám előtt álló őr le sem tojt engem, csak állt, mint a cövek vagy mint valami más. Helyette egy negyvenes borostás férfi jött be hozzám és egy társával nyitotta ki a cellám ajtaját. Mielőtt megfordult volna a fejemben a menekülés, mert el tudtam volna, már rakott a kezeimre egy bilincset és vitt is kifelé.
Egy fehér falú folyosón vonszoltak végig; ha itt kéne dolgoznom, akkor biztos depressziós lennék. Egyfajta grumpy cat fejet vághattam egész idő alatt. Ha nem lett volna a kezemen az az istenverte bilincs, akkor akkora pofontot lekevertem volna nekik, hogy a fejük is lekerül volna a nyakukról. Percek alatt, még mindig ebben az állapotomban vittek be egy kihallgató terembe. Ha nekem állna feljebb, akkor nem mondtam volna nekik semmit, de a helyzet rosszabb volt, mint gondoltam. Nicknek mindenféléről beszámoltam, mert bíztam benne és a bűntársamnak is hittem, így mindenféle bizonyítékuk meg volt, hogy hűvösre csukjanak. Amint leültettek, szabaddá tették a kezeimet pár másodpercre, mert utána előre kényszerítették a kezemet, hogy az asztalból kidudorodó cuccba bilincseljenek. Utána rögtön farkasszemet kezdtem el nézni a már a szobában lévő Nick-kel.
- A nevem Dyson Reade, a bandád bűncselekményeivel foglalkozó nyomozó - itt végiglapozta gyorsan az aktámat.
- Sebastain Fray, de ezt maga is tudja - szólaltam meg keserűen.
- Igen, tudom. Azért van ma itt, mert többszöri bűncselekményeket követett el, név szerint: gyilkossági kísérletek, utcai verekedések és kémkedések. Mindezeket Miss Bonner vagy igazolta vagy Ő maga számolt be róla.
- Hogy tehetted és miért? - hangomból megvetés hallatszott, a szemeim szinte szikrákat szórtak.
- Itt mi kérdezzük ki... - kezdte volna szigorúan Mr. Karótnyelt, de Nick leintette és egy "Semmi gond, elbánok vele" arcot vágott.
- Sose kérdezted, hogy van-e amúgy "civil" állásom, szóval sose mondtam. Vagy a téglátok vagyok-e a rendőrségnél, vagy fordítva. A többit kitalálod, de ne hidd, hogy csak úgy elárultalak. Úgy adtalak fel, hogy tudtam egy projektről, ami kompromisszum lehetne. 

- Mi a kénköves pokolról beszélsz? 

- Mivel igen is törődök veled, ezért sitt helyett máshova küldenek. Ahelyett hogy hosszú időre élveznéd a Hűvöst, csak nyárra kerülsz egy katonai táborba, ahol a felgyülemlő agressziót megfelelően le tudod majd vezetni. Meg sem fogod érezni azt, ami másoknak már megerőltető - mosolygott kerülve a még mindig szúrós tekintetem. Bár már belátom, hogy talán mégis jót akart, de attól még mindig haragudtam rá. Erre a szitura számítottam már régóta, de nem pont Tőle. Én tényleg törődtem vele, erre félig hátba szúr. 

- Ha már enyhítetted a büntetésem, mesélnél még róla? - szólaltam meg negédesen.

- "Charndal Army Base katonai kiképző és javítótábor" a neve. Több éves projekt a világ minden tája számára, de évente maximum ötvenkettő 18-24 éves fiatalt tud fogadni. Pontosan ezért csak olyanokat küldünk oda, akikben még meg van a javulás reménye. De mivel az időnk véges, ezért nem is untatom magát további részletekkel, úgy is meg tud majd mindent. A lényeg, hogy utána tiszta lappal indulhat, de ez csak egyszeri esély. Amennyiben visszatér az eddigi életmódjához, lecsukatom magát - magyarázott Nick helyett Mr. Karótnyelt Reade.
- Rendben, fair ajánlatnak tűnik - intenzív testmozgások sorozatába nem halok bele. Lehet utána sokkal jobban fog rohadni tőlem a csajokon a bugyi.

Az után még megbeszéltünk pár fontos dolgot, amit tudnom kellett mivel beleegyeztem, mert miért ne és ki tudja mit fog tenni velem ez. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett az az, hogy két rendőrségi dolgozónak 0-24-ben követni kellett engem a következő napi indulásig, hogy ne jusson az eszembe szökés. Nicket és egy afroamerikai férfit osztottak be hozzám, mely zavart, de megbékéltem vele.
Hazaérve öntöttem magamnak egy whiskeyt, majd megkínáltam Nicket, mert ha eddig megtettem, akkor pont most miért ne. Leülve a kanapéra és az italt kortyolgatva  egy ideig bámultam George barátunkat, de utána lehúzva az italt, készülődésbe fogtam.
Előrángattam a bőröndömet és egy hátizsákot, utóbbiban a cuccot szoktuk szállítani, de most már mindegy. Ha engem megtaláltak, akkor a többieket is. Mivel csak a nappaliban volt elég hely, ott meg Mr. Fekete szemezett a bőrönddel, ezért ott pakoltam, de csak az ártalmatlan cuccokat.
- Nem lesz alkalma rá - szólalt meg félmosollyal, de mégis rideg hangnemben a csávó, amikor raktam be a kotont.
- Magának nem mindegy, hogy van nálam gumi vagy nem? - vágtam vissza flegmán.
Utána nem szóltunk egymáshoz többet. Ahogy befejeztem a pakolást, csak elvégeztem az olyan alap teendőket, mint a zuhanyzás vagy az evés. Aztán felraktam a mobilom a töltőre és boxerra levetkőzve kidőltem aludni. Mivel sosem voltam jó alvó, ezért még észrevettem, hogy Nick is hasonló módon levetkőzve befeküdt mellém, amit nem bántam. Illetve reggel fél hét fele egyből aktivizálni tudtam magam, amikor Mr. Fekete verte az ajtót. Nick viszont az igazak álmát aludta, de mégis fel kellett ébresztenem őt. Együtt öltöztünk fel, és szájvíz használata és egyéb dolgok után már mentem le a kíséretemmel a cuccaimmal. Ott már várt egy fekete kocsi, amibe beültem a cuccaim csomagtartóba helyezésre után. Előtte Nick-kel váltottam egy utolsó szenvedélyes csókot, mert onnantól már semmi sem lett a régi.
- A kapcsolatunknak vége, de megbocsátok neked - mutattam el a közösen kitalált jelnyelvünkön a lehető legtöbb megvetéssel az arcomon.
- Mit mondott? - kérdezte Dyson barátocskánk.
- Azt hogy reméli megrohadok a nyár végére - semmit sem lehetett kiolvasni a lányból - Okés, én is szeretlek. Találkozunk nyár végén, remélem te is jól leszel  - válaszolt nekem erőltetettnek tűnő mosollyal, miközben a következőt jelelte vissza: "Okés. Csempésztem meglepetést a cuccaidba, csekkold le!". Ekkor esett le, hogy Nicole vagy kettős ügynök vagy annak akarja hitetni magát a szememben.
Az út a Boston Logan-be körülbelül negyed óráig tartott, míg további infókat mondtak el nekem. A repülőtérhez érve Dy és a csapata átadott egy terepmintás öltözetű férfi csapatnak. Felkísértek a magánrepülőre, ahol kényelembe helyeztem magam. Mivel kicsit se voltam álmos, ezért benyomva a gép zenelistáját, kezdtem el Rubik-kockázni. Amikor viszont meguntam, akkor csak bámultam ki a fejemből vagy csak becsukott szemmel próbáltam relaxálni. Délután fele hoztak nekem kaját egy tálcán. Sajtos, húsos, zöldséges penne tészta volt egy nagyon kis szelet tiramisuval. Volt olyan érzésem, hogy azért adtak olyan kaját, mert a táborban ehetetlen, így megettem. Az út további részén megpróbáltam sziesztázni, ami valamennyire sikerült. Körülbelül fél nap és már sötétedés körül szállt le a gép egy szigeten, melynek nem meglepően Charndal volt a neve. Egy terepszínű terepjáróval folytattuk utunkat, míg végül el nem érkeztünk egy tipikus elektromos szögesdróttal körbevett területhez. Mielőtt bemondták volna a nevemet a bejáratot őrző csávónak, elcsórták a mobilomat és gyakorlatilag minden nálam lévő kütyüt.
Tekintve hogy rajtam kívül csak egy vézna srác és egy vékony, de karcsú szépség volt, eléggé későn érkezhettem. Névsorrendben akartunk állni, de az ajtós leállított minket és közösen mondta el nekünk azt, amit tudnunk kellett.
- Nadia Sokolova 5., Sebastian Fray 15., Simon Attaway 3. faház. Pakoljanak le, majd rögtön menjenek vacsorázni. A kiképzés holnap lesz - amilyen gyorsan elhadarta, olyan gyorsan húztam el onnan a csíkot.
Megkerestem a faházamat, amibe bekopogtatva valaki ajtót nyitott. Miután elmeséltem, hogy szobatárs leszek, be is engedtek. Gyorsan lepakoltam és mentem is az étkezőbe. Ott láttam azt, amit szinte előre megjósoltam: A kaja az itt fos, akár szó szerint is. Valami főzeléket kaptam és még néhol véres csirkemellet kaptam, és undorodó arckifejezéssel ültem le Nadiahoz és Simonhoz.
- Te miért vagy itt Szépfiú? - kérdezte tőlem szinte csillogó szemekkel Nadia.
- Sokmindenért, de ez hosszú sztori. Viszont lehet egyszer lesz szerencsét hallani - mosolyogtam rá a lehető legsármosabban.
- Ne flörtöljetek itt ilyen nyíltan, mindjárt idehányok! - szólalt meg Simon a kezével pisztolyt formázva és belelőtt a torkába. Én amolyan "Kussolj!" nézéssel mosolyogtam rá, míg Nadia a szemeit forgatta.
- Fúj! Olyan, mintha egy vizes kutya beköltözött volna a számba és kölyköket szült volna benne! - kapott gyorsan a vizes poharához, miután belekóstolt a kajába.
- Ennyire rossz? - kérdezte Simon.
- Ha szokásod nedves kutyákat nyalogatni, akkor kifejezetten ízletes.
Még beszélgettünk pár dologról, de utána mindenki ment a saját dolgára. Én a házba elkezdtem kipakolni és akkor láttam, hogy Nick nem viccelt a csempészetről, egy csomó cuccot találtam. Gyorsan elrejtettem őket valahová és mentem lezuhanyozni. Amint végeztem, visszatértem és bemászva a nekem maradt ágyba, nyugovóra is tértem.

Negyedik napon

Csak az ágyamon feküdtem, miközben a srácok még alvó szuszogását hallgattam. Csak egy dologra tudtam gondolni: Már vagy a negyedik napja itt rohadok ezen a szennyszigeten. Illetve azt is észrevettem, hogy az egyik lakótársam, Aiden, nem nagyon csípi a képem, bár megértem. Hasonlóak a tulajdonságaink, de én tökéletesebb vagyok nála. Egoizmus on! És ha már tökéletességről beszélünk, akkor az elmúlt napokban láttam pár jó nőt errefelé, viszont a Axel és Nate tesóinak transzi mesternője még azt is leszólta, hogy egy asztalhoz ültünk kajáláskor. Bezzeg amikor Nadiaval ettem, akkor nem volt senki, aki ránk ordított volna. Lehet késői órákban már a franc se foglalkozik ilyen apróságokkal, lehet hogy csak Ms. Transzi figyel ilyen részletekre.
A másik furcsaság, hogy előző napon szokottnál korábban befejeződtek a képzések és az esti órákban budiba se nagyon engedtek ki, nemhogy a kerítésen kívüli futásra. A legtöbben valami vadállatra tippeltek, de én valamiért a csapatversenynél hallott furcsa doboláshoz kötöttem a dolgot. Lehet mindkettő helytálló dolog, de mindegy.
A gondolatmenetemet a két lábon járó ébresztőóránk szakította meg. Betúrva a barna hajamba fel is ültem az ágyon. A többiek még lustálkodtak, amikor gyorsan magamra kaptam az szabadidős egyenruhámat. Mielőtt elkezdődött volna a reggeli rutinos torna elugrottam budiba és a zuhanyzókhoz lemosni az arcom. Gyorsan szájvizeztem is, mert utálom az éjjeli nyál ízét. Amikor már tűrhetően néztem ki, akkor távoztam is. Már mentem volna vissza, amikor megláttam Nate tesóját.
- Jó reggelt Rose!  - köszöntem majdnem Duracell nyuszi módban.
- Neked is - válaszolt teljesen kómásan és ha az arckifejezés nem lett volna elég meggyőző, akkor még ásított is egyet.
- Látom csak én nem hiányolom a plusz pár perc alvást - húztam félmosolyra a számat. Fáradt voltam-e? Kicsit. Na de álmos? Kicsit sem. A testem arra edződött, hogy ha hajnali egykor jött volna valaki, hogy jönnek a zsaruk értem, akkor is tudjam aktivizálni magam. Vagy előtte ha egy csajjal voltam, akkor bármikor ki tudjon dobni a házból, ha hazaér valakije.
- Igen - nevetett fel - Ilyenkor lenne jó egy kávé, de ilyen helyen álmodni sem merek róla.
- Nyár végére talán annyira hozzászokik majd a szervezeted, hogy nem fogod igényelni a kávét a korán keléshez - vontam meg a vállam. Félig-meddig tapasztalatból mondtam.
- Öt perc múlva reggeli torna! - ordított a megafonba ki tudja honnan a Transzi, mire én egy "Nem mondod?" fejet vágtam. Ki nem szarja le, hogy pontosan mikor kezdődik.
- És kezdődik a kedvenc időtöltésem - mondta ironikus hanggal, miközben megforgatta a szemeit.
- Mindenki kedvence - folytattam ironikusan - Nem tudom hogy a csont vékony személyek hogyan élik ezeket túl. Például a kockák, akik azért vannak itt, mert felhackeltek valamit és amúgy sose mozognak.
- Ők azok akik egyből a büntetést kérik futás helyett - húzta félmosolyra a száját.
- Ez akkor pech, ha a büntetés egy sokkal megerőltetőbb testmozgás - nevetettem fel halkan.
- Legalább edzettebbek lesznek. Mondjuk utálom hallgatni mikor hangosan siránkoznak, mert nem bírják - nevetett ő is.
- Az a legrosszabb, még sulis luvnyák sipítozásánál is - kaptam a halántékomhoz a gondolatra fejemet enyhén ingatva. Ha egy luvnya rád mászik és rajtad veszekednek, az még ego növelő egy ideig, de amikor folyamatosan úgy érzed magad, mintha egy csapat csajjal lennél körülvéve, akiknek egyszerre jön meg, az már kihoz a béketűrésedből.
- Pedig azokból is van itt egynéhány.
Mielőtt mondani tudtam volna akármit, odajött mind a kettőnk ébresztője és a Transzi elkezdett ordítani, mint aki bal lábbal kelt fel:
- Maguk nem emlékeznek a tegnapira? Jöjjenek már az Ég szerelmére! - és majdnem kiszúrta a szemem az órájával. Másokkal tartani a két lépés távolságot luxus?!
- Jövünk már! - tettem fel a kezemet, mint aki megadja magát. Most nem húztam fel magam ezen, igazából nem is volt kedvem semmilyen balhéhoz.
- Már csak te hiányoztál - forgatta meg a szemeit és ő is követte a "nőt".

A nap további része egyhangúan és rutinosan zajlott, szinte már kezdtem hozzászokni ehhez az életmódhoz. Reggeli torna bemelegítésből állt és valamiért lerövidítették a kinti futást. Futás után reggeli, ami szokás szerint isteni volt, hogy mit ne mondjak. Evés után adtak egy rövid időt, amíg leülepedik a kaja és szépítünk a kinézetünkön. Nem kellett a kiképzéses egyenruhánkba bebújnunk, sőt kifejezetten fürdőruhába kellett átöltözni és a kiképzéses póló és futásra alkalmas cipő. Utána tartottak egy beszédet, amivel hivatalosan is ismertették a tábor "tanmenetét" újra, mire a legtöbben csak bólogattak vagy egész idő alatt dumáltak.
Ahogy az ismertetőben is elhangzott, eleinte csak intenzív erősítésre mennek, ezért ma egy új dolgot próbáltunk ki. Így kettes oszlopokba rendeződve lefutottunk a tengerpartra és ott mindenféle gyakorlatokat végeztünk. Először a parton futottunk mezítláb Coopert bemelegítésként, majd jöttek a vizes gyakorlatok. Mindenki ledobta magáról a pólót, és eredt bele a vízbe. Először az edzőt utánozva és követve kellett úszni egy bizonyos távba, majd vissza. Utána combig érő vízbe kellett futni két előre kijelölt pont között. Később egy mellényszerű zsákot kellett felvenni, ami teleszívta magát vízzel és úgy mozogni. Végül levezetésképp adtak egy kis szabadidőt, hogy azt csináljunk a tengerparton, amit akartunk. Én körbenéztem és szinte hiányoltam a lányok Transziját, lehet fürdőruhában nem akart mutatkozni. Pontosan erre a gondolatra Isat láttam meg felém közeledni és pofán fröcskölni.
- Tényleg?! Tényleg egy vízi klisét? - kérdeztem idegesnek hatva, de ugyanakkor hallatszott a hangomban a játékosság és viccelődés.
- Miért ne? - vonta meg a vállát és továbbúszott, vagy inkább a "fagyi visszanyal" hatástól menekült. Én meg úsztam utána és elkaptam a derekát és elkezdtem csikizni a víz felett lévő testrészeit, de azért vigyáztam arra, hogy emiatt ne essen baja.
- Te illemtelen barom! -  nevetett és megpróbálta eltávolítani a kezeimet. Mikor megfordult és velem szembe került, akkor volt egy pillanatunk, amikor volt egy ilyen szikra közöttünk. De nem történt semmi.
- Fray! - ordított majdnem testközelből az edző és rángatott el Isatól - Nem a bostoni hálószobájában van!  - folytatta és ott is hagyott.
A nap hátralévő részében belekóstoltunk egy kicsit a fedezékek közötti lopakodásba, miután felvettük a kiképzéses ruhát. De előtte ebédeltünk és levedlettük a sós fürdőruhánkat, miközben lezuhanyozhattunk. Aztán az előző naphoz hasonlóan gyanúsan viselkedtek a katonák, de sebaj. Vacsora előtt és után is egyaránt kaptunk szabadidőt, mert az egy olyan nap volt. Legalább kilencen lehettek a kapunál puskával és mindennel, illetve négy faházanként volt egy katona hasonló felszereltséggel. Szinte olyan fegyelemmel, hogy ha budiba is mentem, akkor is elkísért valaki. De a jó oldala, hogy a csoportos közlekedést akkor nem szólták le.
Ha többiek csináltak valamit, akkor becsatlakoztam és elmúlattuk az időt, de azon kívül viszonylag korán lefeküdtem aludni. De amilyen szar alvó vagyok, elég későn szenderültem tényleg mélyebb álomba.