Axel
Walker szemszöge
Legelső nap
Olyan hajnali
négy óra lehetett, éppen visszaértünk Alisonnal a lakásunkba. Igen, Alison a
testvérem, szüleink kizártak, amint leérettségiztünk így a saját kis
vállalkozásunkból tartottuk fent magunkat. Eléggé fasza lakásról van szó
kétemeletes (megvettük a felette lévőt is és egybeépíttettük) három háló, két
fürdő egy konyha és egy nappali. Kivételesen, vagyis inkább véletlenül otthon
hagytam a telefonomat, így mikor megtaláltam öt nem fogadott hívás egy
ismeretlen számtól. Újrahívott.
-
- Axel
Walkerrel beszélek?
- - Igen, és én kivel, ha szabad tudnom?
- - Joshep Marcus, egy megbízásom lenne
számotokra a húgoddal.
- - Ezeket nem ezen a számon szoktuk
intézni.
- - Már mindegy, nem?
- - Milyen munkáról lenne szó és mennyit
keresnénk?
- -Kétezer dollár, készpénzben. A
részleteket holnap a Legendsben
elmondom, hisz úgysem itt intézik az ügyeiket. – letette
Ja
igen, azt nem említettem, hogy talán nem a leg legálisabb a munkánk. Al sose
egyezne bele egy előre letisztázatlan ügybe, még a pénztől független se, de
most szükségünk van rá. Úgyis, az a törzshelyünk, na de várjunk. Ezt Joshep, ha
egyáltalán így hívják, honnan tudhatná? Axel, maximum
elmenekültök, ne legyél már ilyen életképtelen, szükségetek van rá – nyugtattam
magam és elaludtam.
Na
ja, a vállamon ülő ördögre hallgattam, mivel átverés volt, amint feltörtük a
kocsit a rendőrök már kaptak is el minket, ha ezt megtudja húgi engem kinyír,
szóval az a beszélgetés meg sem történt. Jelenleg pakolunk össze mivel egy „új esély jövőjében” elküldenek a
Charndal Army Base kiképző táborába, király pont így terveztem a nyaram.
Aznap
Röviden
összefoglalva az eddigi napjaim; a kaja szar, a kiképzéseket a parkour miatt
bírom, a szobatársak jófejek és hát van egy pár finoman fogalmazva kurvajó nő.
De az élvezeteknek ellenkezve ott vannak a házmesterek (?), akik ezeket
húszezer százalékosan ellenzik, bár látszik. Négyen vagyunk szobatársak Nate,
Aiden, Sebastian és én, talán, sőt biztos a legjobban kinéző csapat vagyunk.
Ez
is egy olyan ritka nap volt, amikor
drágalátos izomagy barátunk keltett, de most magán is túltett. Két fazék, nem
viccelek tényleg két fazekat csapkodott össze és rá katonai induló dallammal
ordibálta „Keljetek fel köcsögök, gyertek
ki a küszöbön! Keljetek fel köcsögök, fulladjatok ki a mezőn…”
-
Igazán
belecsaphatta volna a fejét – mondtam ki kissé hangosan, amire visszafordult
-
Mindjárt
a te fejedet fogom – hajolt túlságosan közel és természetesen ordított, majd
kiment, hálég nem akarta figyelemmel kísérni, ahogyan átöltözünk.
-
Remélem
kifullad a mezőn – fordult oldalra Nate
Ha
bejött kelteni, akkor valószínűleg a többi csoportot is felverték, vagyis ha
nem leszünk kész körülbelül két percen belül, akkor rohadt hosszú lesz a sor,
és addigra ki fog hűlni a rántotta, és nincs rosszabb, mint a hideg rántotta. Ez
szerintem a többiek elméjén is végigfutott, mert egy emberként keltünk fel és
kivételesen a tényleges egyenruhát vettük fel, de csak mert esett. És, hogy mi
az igazán szopás? Az, ha akárhogyis sietsz hideg lesz a kajád, sőt még egy
másik „gang” befoglalja a már megszokott helyeteket. És ez nem azért olyan nagy
baj, hogy „ó ne az a mi szenthelyünk”, hanem mert ott van a legkevésbé büdös,
emellett ahol már csak maradt hely az pont a kukák mellett van, gondolhatjátok.
-
Hé
Szöszik!
Mivel
egy férfihang szólalt, meg én inkább nem fordultam meg, még a végén mást
hisznek. Félreértés ne essék, nem vagyok homofób, egyszerűen csak mielőtt
idekerültem túl sokkal voltam körülvéve és hát önszántamból inkább távol
maradnék És még egy feltehetőleges kétesség tisztázására a seggem szűz, remélem
az is marad.
-
Igen?
– fordult meg Al és Rose
-
Nyugodtan
ideülhettek, elférünk – kacsintott feléjük
Alison
egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit utalóan felénk pillantott, jelezve, hogy
ténylegesen mind elférnénk, ami látszólag hatásos volt.
-
Na
meg persze a többiek is – erőltetett magára egy mosolyt
Kis
családosan összeültünk, és mindenki bemutatkozott a másiknak a csáveszt, aki
odahívott Thomasnak hívják és a rövid hajú barátnőjét Sharoonnak. Yasmin
mellett ültem szélen, istenem az a nő.
Mivel
zuhogott, ezért lerövidítették a kiképzést és a nap maradék részében
ténylegesen szabadidőt kaptunk, igaz házakba zárva. Ámde amiről az izomagyak
nem tudnak, az nem is fáj nekünk. Mikorra már vagy harmadszorra kordult meg
valamelyikünk hasa:
-
Nem
ma hozzák a kajákat a büfére? – tette fel a világmegmentő kérdését Seb
-
Már
el is ment a hűtőkocsi – válaszoltam mit nem sejtően
-
Grillparti?
– nézett rajtunk végig Yas
-
Száztíz
százalékosan támogatom – csillant fel Alison tekintete
Ezzel
az alapos megbeszéléssel, történt az, hogy betörtünk a konyhába. Hogy direkt
nem is zárták be vagy csak elhagyták a kulcsot részletkérdés. És ami még elég
gáz, az az, hogy valamelyik húst már kicsit erős bukéval küldték. De ott nem
süthettük, mert akármikor bejöhetnek ezért hát mindenki fogta amennyi elfér
nála és belevágta a zsebébe és futottunk az erdőbe. Aidenék mesélték, hogy
amikor levágták a futást találtak egy fedett tűzrakó helyet.
Mikorra
odaértünk, kiosztottuk, hogy Én és Aiden lefaragjuk a fákat, Nate Alisonnal
próbál tüzet csiholni és az elhozott húst szelektálja Yas és Rose. Hogy
faragtam e már? Nem igen mondható el, de hát végülis új funkciót kapott a belső
zsebemben tartott mini bicska. Alisonék nem a legnagyobb sikerrel jártak el
ezért besegített nekik.
Az
előkészületek után páran elkezdtük felszúrni a botra a húst, majd Nate szinte
tanult profizmussal egyiket sem égette oda.
-
Öhm,
Aiden, te most tényleg eltettél párat tartalékba? – nevetett fel Isobel
-
Pszt,
felkészülök a rosszabb időkre! – tette el az utolsó megmaradt darabot is
-
Remélem
testvéries osztozkodás lesz a sorsa – vetette fel Nate
-
Ja,
egy neked kettő nekem – biccentett rá Aiden
-
És
három nekem – pillantottam rá bociszemekkel
Ez
volta legelső és valószínűleg a legutolsó nap, amikor jóllaktunk a táborban. Ha
lett volna még egy kis pia, ami amúgy lett volna csak faszfejek voltunk és nem
hoztuk el azzal, hogy „úgyis lebukunk és akkor még azt is elveszik tőlünk”,
kész kerti parti feeling. Ami még érdekes lesz, hogy hogy jutunk vissza, mert
estére mindig sokkal több őrt állítanak fel.
A
házakhoz való visszatérés sima volt, de mikor osontunk volna be a hajnali
órákban izomagyhadnagy megfogta a vállam és hátrarántott.
-
Mit
kerestek ti ilyenkor itt?
-
Csak
elmentünk közösen kicsapni, a mosdóba – mondtam a lehető leg hihetőbben
-
Kanos
kölykök, na takarodjatok be!