6.rész

*Yasmine Ahmad szemszöge*

Előtte

   Éppen a Los angeles-i apartmanomba tértem volna vissza, amikor megláttam egy rendőrségi értesítőt a postaládámból félig kilógni.
Őszintén, először sokkot kaptam, mivel jelenleg (khm, jelenleg 2 éve), dílerkedésből élek meg. Eredeti tartózkodási helyemnek Irak van megjelölve, ahol a szüleimmel éltem. Onnan sokszor jártam át Dubaiba hajóval, amikor pont a mi környékünket sújtotta vészesen a háború. Mikor a szüleim először kiadták nekem az utasítást, hogy menjek Dubaiba, mert itt a környéken fog járni nemsoká az ellenséges autóhad, nagyon megijedtem. Csak az járt a fejemben, hogy mi lesz ha meghalnak? Mi lesz ha történik velük valami baj?
   Hát igen, ez még a szüleiért aggódó, visszahúzódó kis énem volt. Aztán unokatestvéreim Dubaiban hamar bevezettek a való világba is. Megtanultam megkülönböztetni a drogokat, olcsót a drágától, Dubaiit a Kínaitól, minőségit a halálostól. Mondhatni profi vagyok a szakmámban, mintha érzékem lett volna hozzá, hamar kitanultam és hasznosítottam tudásom. Azóta volt hogy napi több kiló is elkelt tőlem.
   Így laktam tehát Los Angelesben egy gyönyörű minimal apartmanban, amit imádok, és szemeztem aggódva a postaládából kilógó levéllel, beleképzelve hogy hol buktam le, mikor és hogyan.
   Szinte reszketve vittem  a kezemben a borítékot, és a kulcsomért kotorásztam a táskámban. Beléptem a házba, ledobtam a szatyromat a legközelebbi sarokba, a táskámat úgyszint, és leültem a konyhában lévő egyik bárszékre. Sietve bontogattam fel a levelet, amit aztán magamban susmorogva olvastam fel:

T. Yasmine!
Miután megtudtuk az állandó tartózkodási helyét, a borítékon feltüntetett címre küldtünk egy értesítőt. Az ön hivatalos gyámjai bejelentést tettek Yasmine Ahmad eltűnéséről. Kérjük, 31 napon belül jelenjen meg az iraki főrendőrkapitányságon, viszont ha ezt nem teljesíti, körözést adunk ki, emellett felhatalmazást kaptunk arra, hogy önt mint kiskorút, elszállítsuk az otthonába.
Ha a feltüntetett tartózkodási helyen nem Yasmine Ahmad él, a levelet kérjük küldje vissza, ezzel jelezve nekünk!

Tisztelettel: Azzim főtiszt

    Szóval haza kellett mennem újra, a háború kellős közepére. Az az igazság, pont azért mentem Los Angelesbe, hogy ne kelljen minden nap rettegésben élnem és minden nap azon aggódni, hogy mikor leszek én a következő, akire éppen Allah nem figyel (nem, nem vagyok hívő csak ilyen szépen fejeztem ki magam), és csap el egy tank vagy lő le egy katona? Inkább szépen csendben szereztem egy vízumot, és egy köszönőlevéllel a hátam mögött hagytam Irakot, hogy az álmaimat követhessem, táncolhassak a világ legjobb stúdióiban, vagy akár kitanuljam a sminkes szakmát. De, persze a dílerkedés errefelé is felkapott dolog úgyhogy, megőriztem volna ezt a fajta elfoglaltságomat is.

    A rendőrségen való becsekkolásom megtörtént, ők hazadobtak, mert szépen kisírtam magamnak azzal a dumával, hogy nincs pénzem taxira. Előre féltem hogy mi fog következni. Sosem féltem a szüleimtől, de akkor egy kicsit tartottam a reakciójuktól, hogy megléptem és itt hagytam őket.
   A házba belépve az anya által főzött ebédillat csapta meg az orrom. Még én szöktem el és terülj-terülj asztalkámat csináltak?
- Szia Yasmine.- lépett elém apám.
- Szia Apa. Nagyon haragszotok?- mértem fel a helyzetet.
- Ami azt illeti, igen. Gyere ebédelni és megbeszéljük. – furcsán nyugodt hangnemben beszélt.
Leültem az asztalhoz és elkezdtem kiszedni a tavaszi tekercseket az edényből a tányéromra, mikor trappolást hallottam a lépcsőn. A húgom, hát persze. Róla akkor el is feledkeztem mikor elmentem, mivel ő cserediák programon volt Spanyolországban.
-Szia Yasmine! Komolyan? - nézett rám felháborodva – Elszöksz Los Angelesbe és engem itt hagysz? – nevetett végül.
- Hát sajnálom Al, te éppen a spanyol tengerpartokon süttetted az amúgy is, éppen elég barna bőröd, nem volt sok választásom.
- Jogos – ült le ő is az asztalhoz.
- Yasmine – ült le végül apám is és kezdtük el a komoly beszédet – Én gondolom, hogy te nem ilyen jövőt képzelsz el magadnak mint mi neked anyáddal. De történetesen mi vagyunk a szüleid, te pedig kiskorú vagy, ezért még befolyásolhatunk. Kitaláltunk neked valamit. A tettedhez és a viselkedésedhez képest ez még igazán kevéske büntetés, de ennyivel megúszod. – mindeközben egy kupac lapot forgatott a kezében, amit egyszer csak elém csúsztatott.
   Egy szórólap volt és egy A4-es nyomtatvány. A szórólap tetejére nagy és szigorú talpas betűtípussal ki volt írva hogy „CHARNDAL”. De mi a bánat az a Charndal? Belelapoztam, és meglepve tapasztaltam hogy egy katonai kiképzőtáborról volt szó. Amikor belenéztem, egy csomó képet láttam különböző akadálypályákról, edzés céljából, egy elég lepukkant menzát, és az edzőket, egymást átkarolva, mosolyogva. És ha mindez nem lenne elég, beszúrtak pár képet a szállásainkról is. Mondanom sem kell, még csak alulról sem üti az apartmanom színvonalát, de elvégre ez egy tábor, nem nyaralás... De azért remélem az ágyat és a falat befestethetem fehérre, mert a minimal stílus az én lelkemnek egyfajta béke, hogy minden szép és letisztult. Na, mindegy is.  A nyomtatványon pedig az szerepelt, hogy sikeresen lefoglaltak egy helyet.
   Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, félelem, mert nem tudtam mi vár rám, nyugalom, mert a drogbiznisz nem bukott le, és kíváncsiság hogy kikkel leszek körülvéve. Reméltem lesz jó sok helyes pasi mivel pillanatnyilag nem volt senkim.
- Mindez csak azért van, hogy megalapozzuk neked azt a jövőt amit mi képzelünk el neked. Hogy megtettszen neked ez a pálya, és egy napon a hazánkért tudj szolgálni – szavalta szinte apám, aki szintén katona volt, csak nem a hazánkban. És az ez iránti vágyat ezek szerint rajtam akarta kitölteni.
- Van más választásom? – vetettem be az utolsó próbálkozásaimat.
- Nincs. – zárta rövidre anya.
- Hah! – ordított fel a húgom – szívás.
- Ennyire ne örülj, még van három helyük is – nevetett fel apám.
- Visszaszívtam – fogta meg húgom a poharát és felrohant az emeletre.
- Kezdj készülődni, 30 perc és itt vannak érted – nézett rám anya.

   Felmentem a szobámba, előkaptam a fekete kemény falú bőröndöm a gardróbból és pakolni kezdtem szélsebesen. A szórólap azt írta hogy nyári elfoglaltság. Szóval nekem most egy egész nyárra kéne elférnem egyetlen egy bőröndben? Az jó lehet.
Raktam el pár rövid és pár hosszú nadrágot, próbáltam mindegyiket a lehető legtakarékosabban elrámolni. Került bele még pár póló, pár trikó és vagy öt bikini, amiből három felső sima fekete. Természetesen, a sminkes neszesszerem nem maradhatott ki a csomagomból.
   Amikor kész lettem, bezártam az ajtómat, lepattintottam a bőröndöm húzókarját, és elkezdtem a kis csőbe heroint adagolni. Kb. félig töltöttem, amikor bedobtam egy kis golyót, ami egy falat képezett nekem, és mehetett bele a kokain. Amikor kész lett ment bele még egy golyó, és vissza is pattintottam a kart.
   A speed és az extasy pedig a bőrönd talpán lévő kitámasztópöckökbe kerültek, mivel üreges gumiból voltak. Zseniális aki ezt kitalálta.

Beszaladtam még a fürdőszobába, biztos ami biztos. Megerősítettem a tusvonalamat, raktam fel plusz púdert, lefújtam egy kiló sminkfixálóval, vissza a szobába és lecseréltem a ruhámat is egy sima magasított derekú rövidnadrágra és egy fekete velvet anyagú trikóra, a melltartómat meg ledobtam mert utálok benne repülőzni. Alig, hogy eldobtam a hajvasalómat, már csengettek.

Még csak rám sem kellett szólni, mentem le és húztam magam után a bőröndöm is. Még be akartam pakolni pár gyógyszert és kötszert a biztonság kedvéért, nem mintha egy katonai táborban nem lenne, de hát fel kell készülni a legrosszabbra is. Amikor beszaladtam a fürdőbe, csak lopva letekintettem az ajtóhoz is, ahol egy nagy darab öltönyös ember éppen apámmal beszélgetett, mintha csak egy régi jó ismerőse lenne. Aztán leesett. Ő tényleg apám egyik régi jó ismerőse. Na, fasza. Apám csak azért mert ilyen nyugodtan kiűzni itthonról, mivel a tábor teli lesz a spanjaival. De, remélem ott lesz a transzi is, akin nagyon sokat nevettünk a húgommal mikor kisebbek voltunk.

-Miss Yasmine? – nézett rám szigorú tekintettel a hadnagy. Vagy ki.
- Én lennék – mondtam, lehet hogy kicsit túl erőtlen hangnemben.
- Velem fogsz utazni a reptér B portáljáig, ahol átszállsz a Charndal magángépére, ami rövidesen meg is érkezik, mivel épp egy másik rabo….khm…katonát szállított.
- Magángép? Király, olyanon sem ültem még. Lesz kaja?- szögeztem neki kérdésemet.
- Persze, prémium menükből választhatsz, de azt javaslom használd ki, mert a táborban borzalmas az étel. De ha kérdezik, tőlem nem tudsz semmit… - nézett körbe mint egy sunnyogó kisgyerek. Szuper, protekciósnak éreztem magam.

A reptérig tartó út nyugisan telt, nagyon elálmosodtam, csak nézelődtem. Mikor odaértünk, két másik katona várt akiknek szintén ismerős volt az arcuk, de hát ha egyszer ismerősök közé küldött apám, nem csodálkozok, mivel kisebb koromban rengeteget néztem végig katonai gyakorlatokat, és mentünk katonatársaihoz ilyen családi ebéd balhéra.
A két másik álcaruhás izombajnok mellettem baktatva, gyászmenetszerűen kísértek a géphez, mintha egy frissen elkapott sorozatgyilkos lennék. Azt nem tudtam, hogy a bilincs hol marad, de inkább nem szóltam el magam, hátha előkapják.
Felszálltam a nagy, fehér, Charndal felirattal ellátott magángépre, elhelyezkedtem egy fotel-szerű ülésben, előttem egy aranyos kis asztalkán pohár volt és szalvéta. Leraktam melléjük a laptopom és a telefonom, gondoltam kihasználom a jelenlétüket, mert nem hittem hogy egy katonai táborba sűrűn beengednek laptopokat. Mire felmértem a gép belsejét és kényelembe helyeztem magam, el is indultunk, megkaptuk a felszállási engedélyt. Amíg a felhők nem takarták el a kilátást, addig nézelődtem, és utána bealudtam. Kb. húsz perc telhetett el, és csengőszót hallottam. Kinyitottam a szemeimet és csak annyit láttam hogy hozzák az ebédet. Ekkor már törökülésben ültem a kis fotelszékemben. Szeretem mindenhol otthon érezni magam, hát most mi van abba. Kaptam egy kis tálcát is, vagyis ami azt illeti nem is volt olyan kicsi, sőt, kimondottan nagy volt, úgyhogy míg ettem, a tálcára raktam a laptopom, és Netflixen sorozatot néztem.
Leszállásnál egy kisebb légörvénybe keveredtünk, a gépet megdobta, én meg csak kapaszkodtam a legelső dologba ami elém került, és az a telefonom volt, amin az Instagramot nyomogattam. Igen, nem izgultam túl hogy a gép hömpölyög, gondoltam, majd csak sikerül letenni. Igaz, plusz tizenöt perc lett, de leszálltunk.
Egy kis szigeten érte a lábam a földet. Szép, tiszta vizű tengerpartja volt, egy kicsit beljebb hatalmas fák, és trópusi esőerdő. De nem a vadabb fajta ami tele van génkezelt hatalmas pókokkal és vadállatokkal, hanem olyan szelíd de mégis hatalmas. Aztán beljebb pillantottam és jött a fekete leves. Szögesdrót. SZÖGESDRÓT.
Valahogyan mertem sejteni hogy az ott az a hely lesz amit én keresek. Beültettek egy terepjáróba és már indultunk is a porta felé, ahol egy nagy kapu várt, nyitva. Bemondták a nevem, beszedték az elektromos eszközeimet, és már mentünk is tovább. A 13-as faház előtt megálltunk. Félve, de kiszálltam a kocsiból, és bementem abba a lepratelepbe.

-SziasztOOO…- köszöntem volna, de megbotlottam egy kiálló szögben. Szép volt Yasmine, jól bemutatkoztál.
- Úristen, jól vagy? – állt fel az ágyáról és jött oda hozzám egy lány. Talán Isobel, ha jól megjegyeztem a repülőn kapott újonnan jött katonák listáját.
- Persze, semmi bajom – elkezdtem előszedni a táskámból egy vattapamacsot, és leguggolva körbepárnáztam a szöget – Amúgy Yasmine vagyok.
- Értem, ha esetleg nem tudnád, én Isobel. – mutatkozott be a lány aki a segítségemre sietett.
- Rose –mosolygott rám az egyik ágyról egy szőke hajú lány.
- Alison – intett felém még egy lány, akit a sötétségben hirtelen csak a fehér haja miatt vettem észre.
- Valaki jártas már errefele? – vetettem fel.
- Hát én nem rég érkeztem, ezen kívűl csak egy faházat láttam.
- Én ugyan régebben érkeztem, de még egy faházat sem láttam- nevetett Isa.
- Személy szerint csak pár órája szenvedek, és szintén csak egy másik házban jártam – nézett ki az ablakon Alison.
- Jólvan akkor nem vagyok nagyon lemaradva. Azt mondták hogy az első utamnak a menzára kell vezetnie, de mivel kaptam a repülőn enni, ezért kihagyom, mert hallottam hogy undorító – fintorodtam el.
- Igen, az szép szóval is kifejezve moslék… - értett egyet Isa
- Nate mesélt róla –mondta Rose
- Nate? Ah jó, azt hittem már hogy fiúk sem lesznek. – dobtam le ezzel a lendülettel a bőröndöm, ami műanyag borítása végett nagyot koppant, és bezuhantam az egyik ágyba
- Miközben jöttem, láttam nem is akármilyen fiúkat – kacsintott Al.
- Nem tudom lányok mi van velem, de mostanában nem hiányzik hogy pasim legyen. De talán majd ez az elkülönítő sziget kihozza belőlem, hogy megint normális legyek –nevettem el magam cseppet kínosan.
- Dettó – mondta Isa nem túl derűsen – most nem tudok róla beszélni, de majd elmesélem.
- Mostanában nekem sem, de lehet hogy az önbizalomhiány teszi… - szegezte le tekintetét Rose.
- Ugyan istenem, hova van neked önbizalomhiányod? Ah, na majd én kezdek veled valamit élet… - mondtam hirtelen Rosenak. Utálom mikor egy gyönyörű lánynak önbizalomhiánya van. Rose erre már nem válaszolt csak felnevetett.
- A „felnőtt” korom nagy részében helyes melegekkel voltam körülvéve, de azért persze becsúszott néhány hetero is – húzta el a nudera festett száját Alison.
- Isa, ha gondolod nekem nyugodtan kibeszélheted ami nyomja a lelked, ha segíteni nem is tudok, de mindenképp meghallgatlak – vetettem egy biztató mosolyt a lány felé.

…

Valahol a 10. nap környékén
   Reggel van. Még haldoklom de már fent vagyok, és a tudat hogy egy hadnagy hamarosan bejön és a fülünkbe ordít, kiakaszt.
- Lányok, valaki ébren?
- Mintha aludtam volna... – ül fel törökülésbe Alison.
- Jaj, felkeltettelek? Ne haragudj, de inkább én mint a transzi, aki percek kérdése és megjelenik. – forgatom meg a szemeim.
- Már rég óta, alig bírok aludni –ásít fel Isa is.
- Ez az ágy kikészíti a gerincem – mormolja Rose és a másik oldalára fordul.
- Ne is mondd, szerintem ennél a parketta is puhább – ülök fel nehézkesen.
- Alapból sem aludtam túl sokat, egy szúnyog vagy mi, vágyakat érzett hogy a fülemnél repkedjen – nézett Al a falra, ahol ott van a dög – Na, most meghalsz! – hajítja oda a mellette lévő szekrényen lévő dobozos zsepit.
- Szép volt – nevetek Al terrortámadásán, de a végén beleásítok.
- Én áldom az eget, hogy a csótányok még nem találtak meg minket – szól Rose.
- Hosszú még a nyár –húzza mosolyra a száját Alison.
- Ezért mondtam, hogy még... – neveti el magát Rose.
- Igaz. Na, lányok én megrohamozom a fürdőt még mielőtt mindenki felébred és sor lesz –indulok kifelé.
- Veled tartok – mászik ki az ágyból Al – Ilyenkor meg még kicsit higiénikusabb, már ha itt lehet ilyet mondani.
- Csatlakozom – ébredezik Rose is, és kel ki az ágyából két nyújtózkodás között.

Így indult tehát a Galz squad fürdeni még ébresztő előtt. Mindenki felpakolva, törülköző, tiszta egyen- (és nem egyen) ruha, tisztálkodó szerek. Már magabiztosabban tettük meg azt az utat, még félálomban is, mint első nap, mivel ezen a trópusi szigeten szerintem, a napi átlaghőmérséklet üti a 40 fokot.
Bementünk a fülledt kis kőépületbe ami fürdőként szolgált. Mindenki helyet foglalt egy radiátornál, mert a két fogason kívül csak oda lehetett pakolni, amit Rose gyorsan be is foglalt Alisonnal együtt a törölközőjüknek. Na szép.
Miután levetkőztem, magamra tekertem a fürdőlepedőm, és elballagtam a tükörhöz, hogy felfogjam a hajam fürdéshez.
Egyszer csak lépteket halottam kintről. Gondolkoztam, hogy kimegyek megnézni mi az, mert én voltam a legközelebb a bejárathoz, de letudtam magamban annyival hogy biztos csak a katona tisztek, és tovább kínlódtam a hajammal. Egyszer csak ordítás hangzik fel.

-ITT VANNAK – hallom meg egy fiú hangját aki a tusoló felé rohan.
- Axel, ha ismét szopatsz akkor megint meg leszel verve! – ordít az előző hang gazdájához a második is. Azt hiszem ez Aiden volt.
Ja és Axel. Hát persze, ki más lenne?
Éppen, hogy felkaphattam volna magam elé a ruháimat, annak ellenére hogy amúgy már törölköző is volt rajtam, már bent is volt a fürdőben három srác. Isa arcán ugyanazt a meglepettséget láttam, rajta egy szürke rövidnadrág volt és egy melltartó, mert eddig az arcápolási rutinját végezte a mellettem lévő tükörnél. Rose és Alison már a fülkéknél álltak fehérneműben, kicsit hátrébb, takarásban általunk.

- Na, már tudom hogy, hogy lehet kibírni ezt a nyarat. – lépett be Aiden büszke arccal, majd végig mért engem és Isat.
- Takarodjatok már kifelé! – ordítottam feléjük mikor Aiden mellett felbukkant Axel és Nate is. A kiabálásomra Rose és Alison előbukkantak felmérni az eseményeket.
- Baszdmeeeeeg. Itt vannak a hugik is – fordult Axel, Nate felé.
- Oké asszem’ nekem vége is a bulinak – vetett véget a benttartózkodásnak Nate, de azért láttam hogy még egyszer végigfutatta rajtunk a szemét.
- Jó, én is megyek – fordult sarkon Axel is egy csábos mosoly kíséretében.
- Menjetek csak, én maradok – indult be a két fehérneműs lányhoz Aiden. Ám amikor lépett volna be a küszöbön, arrébb rúgtam azt, mert azok a szar szögek persze hogy semennyire nem tartották. Aiden megbotlott benne és egy nőies sikoly kíséretében elesett.

- Mégis mi a jó franc folyik itt? – az ajtó felé kaptam a fejem, és ott állt a transzi tiszt, lüktető erekkel a homlokán. Én brutális nevetésben törtem ki, mert nagyon rég láttam a transzit, most pedig még nevetségesebben néz ki, mint valaha. De, igazából a kutya nem foglalkozott velem, a tisztünk rohant be Aidenhez, utasította hogy keljen fel, aztán kivezette. Nem ő az első aki szabályt szeg, ilyenkor jön az hogy megbeszélik a bűntetését.
- Na ez jó volt. Aiden majdnem letaperolt, kösz Yas – mászott a zuhanyzóba Rose.
- Ez közel volt – jegyezte meg Isa is.
- Ahogy ismerem őket, nem ez volt az utolsó. Hol ijeszti el őket az ilyenektől párszáz fekvőtámasz? – kezdtem én is vetkőzni nevetve.

  Aznap még edzettünk pár órát természetesen, ha egy maratont nem futottunk le, akkor semennyit sem, plusz a hasizom volt a mai téma. Kimondottan örültem is neki mert tök jó lenne ha kockás hassal térnék vissza Los Angelesbe. Tuti csak olyan képeket tennék közzé Instagramon amin bikiniben vagyok.
Pár napja bevezették az elméleti oktatást. Na igen, ez kevésbé élvezhető. Rozoga iskolapadok, újra. A szerencsénk az hogy nem viszik túlzásba, hetente max háromszor szokott lenni egy óra oktatás. Elmagyarázták hogy, hogy fogjuk a különféle fegyvereket, persze a fiúk nem egyszer beszóltak hogy ezt talán nem elpofázni kéne, hanem mutatni és gyakorolni. És milyen igazuk van, de nem, mi inkább először megtanuljuk hogy vizsgázhassunk belőle. Logikus.

Életemben eddig egyszer fogtam a kezemben fegyvert, amikor az idióta haverom belekevert valamibe, de szerencsére időben eldobtam, nem lett belőle bajom. Na ja, ennyit értettem a pisztolyokhoz.

Este amikor a futás után visszamentünk a házainkba, mindenki nagyon ki volt borulva, a mai nap mindenkit lefárasztott, mind agyilag, mind testileg. Bedőltünk a lányokkal az ágyakba, volt aki egymásra mert úgy puhább, volt aki a sajátjára és befeküdt egészen a fal mellé. Egyszer csak támadt egy ötletem. Felkeltem, előtúrtam a bőröndöm, lepattintottam egy lábát és egy zacskót húztam elő belőle. Erre a többiek is felkapták a fejüket.
- Neee. Ugye nem az amire gondolok? – kérdezte izgatottan Rose.
- Dehogynem – kapta is ki a kezemből Alison

Így történt hát, hogy aznap este elszívtunk még egy zacskót a tartalékaimból, és összességében pozitívan zártuk a napot.